Thury Levente Gólemeihez

Szegő György művészeti író megnyitója Thury Levente emlékkiállításán a Symbol Art Galériában 2014. április 17-én.

Ha nem volna már az „Emlékkiállítás” cím, akkor Thury-töredékek címet adnék a kiállításnak. Fragmentumokat látnak, az én nyitóm is töredékekből áll. Szövegdarabkákból.

„ A készítő most – nem tudni miért – lehetőséget látott arra, hogy elrakott emlékeit akármilyen sivatagi szél görgette, gallyakból formálódott boszorkánylabdákba helyezze, és a hozzájuk tartozó gólemekbe rakja és kommentálja..” (…) „Szövegek, amiket eddig szanaszét hallott. Mindegyikre ráismert, de ha kérdezik, nem találja meg elmondóik nevét.” Én itt most hozzáteszem: Thury Levente, (1996)

Most jön egy mindenki által ismert Ady Endre klasszikus részlete:

„Minden Egész eltörött,

Minden láng csak részekben lobban,

Minden szerelem darabokban,

Minden Egész eltörött.” (Kocsi-út az éjszakában)

Megint Thurytól:

„Anyja köténye, amiben főzött, asztalkendője, amire rakta az ételt, gyerekbögréje, amiben a tejeskávét kapta, apja svájcisapkája, amivel munkásosztálynak álcázta magát, a Toldy gimnazista egyensapkája, amit csak az iskola kapujánál vett fel, az indián ágyékkötője, abból az időből, amikor még nem kovboj volt. Néhány keret, amivel az emlékeit kellene egyben tartania.”

„Van nekem egy nagy babám,

rongyból varrta a mamám.

Két gyöngyszeme merengő,

fején pettyes keszkenő.

Szája arany fonalból

velem eszik egy tálból…”

(ez egy Kassák Lajos vers: Mese a rongybabáról)

Kassákot a művtöri miatt is fontos ide citálni. Kassák – mint Levente – írt is, kreatív tárgyformáló is volt, meg a kép-architektúra építésze.

„A gólem-készítő továbbá közli, hogy még szándékában áll több gólemet készíteni, amik személyiségének óriási részét kitöltő féltve őrzött emléktárgy-halom elhelyezésére szolgálhatnak, vagy életre kelthetővé válnak.

Majd.”

 

Ezt a három Thury-törmelékeket abból a százból választottam, amit Levente 1996–ban rakott össze, E-G-O-L-E-M címmel. Még egy évtizeden át űzte ezt a mágiát. Egó? Lesz még kis pszichológia is. Most jön megint egy pár verssor, ha közben hozzánézik Thury plasztikáit, az összefüggés nyilvánvaló:

„Játszom látszó önmagammal,

Szárnya van, de mégse angyal,

reggelizik, de nem éhes.

Ott se vagyok. Hát nem szép ez?

Játszom képzelt önmagammal,

képzelt májjal, pofacsonttal.

Üres gyomrába négy zsemlét,

ha szeretné, elképzelnék.

Játszom néha, és ha éjjel

fölkelek,

látszom saját álmom mélyén,

emberek.” Vörös István: Műanyag játékok (Hódolat Kosztolányi Dezsőnek)

Két, Levente művek által gerjesztett Szegő-törmelék következik egy 1992-es recenzióból (A Gólem cserepei, ÉS), annak kapcsán, hogy Levente egy idős rokona a világ négy sarkába szétszóródott néhai felmenők sírjait oda-vissza beutazta, azokról marék földet vitt innen oda, és onnan ide, meg amoda:

„Egy földdel meghitt viszonyban élő-haló családnak él Budapesten egy leszármazottja, Thury Levente, aki egy magasan szublimált föld-szakmában dolgozik: »agyagparcellákat művel«. Hagyományosan földszakmáknak nevezik ugyanis a bányász, a sírásó, a kőműves, a fazekas, a téglavető, a kútfúró, a szobrász és az építész mesterséget. A felsorolt földszakmák az asztrológiai tradíció szerint a Szaturnusz uralma alatt állnak. A Szaturnusz legfőbb jellemzője pedig a melankólia, a gravitációnak engedelmeskedő, föld felé forduló tekintet. A Thury-plasztikákban használt szimbolika elemei közül leggyakrabban az emberi fej és kéz tűnik fel.”

Levente nem volt melankolikus, ezt a „csomagot” betette a művekbe. Sőt, huncut volt, szikrázóan okos, kedvesen ironikus. Így kommunikált képekben és szóban is – szerettük. Most jön a pszichológia:

„Aby Warburg (…) kidolgozott egy ún. Mnemosyne-Atlaszt (Mnemosyne az emlékezet görög istennője), amelyben az emberi gesztusrendszernek, a testbeszédnek a történelem előttitől a mai időkig tartó átváltozásait, változatait vizsgálta. Mnemosyne, az Emlékezet az emberek gesztusaiban van jelen, általuk őrződtek meg az alapvető rituális-akcionális gyökök…” – lásd Thury plasztikáit. 97-ben a Zsidó Múzeumban vele csináltam a Diaszpóra és Művészet tárlatot. Nagyon sok „nem zsidó” művész ki akart / tudott ott állítani, mert a kortársművészet is diaszpórában él. A kultuszból a 19. sz.-ban előbb kultúra lett, aztán abból a 20. sz.-ban barbárság. Thury Levente ezt a traumát szublimálta műveiben. A magyar holokauszt emléknap „kimenetelekor” rá is, az áldozatokra is gondoljunk.