„Szerettem volna magamfajta budai zsidólány lenni”
Rubin Eszter Barhesz című regénye kétségtelenül ennivaló könyv. Egy huszonegyedik századi zsidó család mindennapjaiba enged betekintést. Van benne élet, halál, méz és keserű üröm, mert „Nevetés közben is fáj a szív”, ahogy Salamon király egyik ősi bölcsessége mondja.
Weöres Sándor írja, hogy különösen azért is izgalmasnak találja a női szövegeket, mert érezni lehet rajtuk, hogy írójuk mielőtt papírra vetette sorait, mivel foglalatoskodott. Fakanál volt-e a kezében, vagy a virágcsokrot kötött. Te egy percre se engedted ki a fakanalat a kezeid közül.
Gasztromán vagyok, aki mindig csak arra gondol. Sok ismerősöm, barátom érez hasonlóan. Az erőteljes túlzás írói eszközeivel élve ábrázoltam magunkat. Az alapanyag-fetisizálást, az állandó készítést, feldolgozást, befőzést, felhalmozást. A Mit esztek ti otthon, mannát? című fejezet betetőzéseként, egy egészen hosszú szabadvers írására is megihletett a szégyentelen gasztrosznobéria. Egyik ajánlóm szerint a vers megzenésítésre érdemes. Lelkes zeneszerzők jelentkezését várom!
Lakberendező, blogger, gasztronő, édesanya. Nem őrlődsz fel ebben a nagy pörgésben?
Mindet imádom csinálni, és imádják, ha csinálom. Főleg a főzést. És leginkább a sütést. Ez az, ami engem kikapcsol, feltölt.
Miért nem szakácskönyvet írtál?
Eljön majd annak is az ideje.
Nem zsidó olvasóknak is érdekes lehet a Barhesz?
Nem zsidóknak kifejezetten érdekes, sőt egzotikus lehet betekinteni egy ismeretlen, idegen kultúrkör szokásaiba. Persze egészen mást nyújt, mint azoknak, akik minden többjelentésű félmondatot, szójátékot azonnal felismernek. A Barhesz egyfajta népszerű zsidóság-kézikönyv, fogyasztható és étvágygerjesztő formában. Előételek, levesek, sültek, köretek, saláták, desszertek szemszögéből mutatja be az ünnepeinket.
Milyen egy magadfajta budai zsidólány?
Mindig is szerettem volna magamfajta budai zsidólány lenni, de sosem jött össze. Azt hiszem, nem kellett volna kirúgatni magam az Apáczaiból, hogy inkább dolgozni kezdjek tizenhét éves koromban. Előbb egy kutatóintézet segédkönyvtárosaként, azután fiatal hajléktalanok átmeneti szállásán, tanácsadóként. Végül leérettségiztem és az egyetem elvégzésével visszatértem a szüleim járta útra. De megint jött egy elhajlás, a cukrász iskola. Persze most már büszke rám a családom, mint első generációs szakmunkásra. Nehezen találtam meg a helyem, néha az az érzésem, a zsinagógából is kilógok. Magamfajta budai zsidólányokkal nemigen találkozom péntek esténként.
A könyv borítója
Minden péntek este elengedhetetlen tartozéka, számomra az ünnepek szimbóluma. A könyvben szereplő három család élete úgy fonódik össze az időben, akár a barhesz fonatai. A nevek is szimbolikusak, a családok magukon viselik a nevükhöz kapcsolódó attribútumokat. Anyai ágon a Széfer családból származik a mesélő, mivel a zsidóság az anyai leszármazást tekinti halakhikusnak. Széfer: héberül könyv, a zsidóság a könyv népe, a könyv maga a Tóra. A barhesz néha magzatként jelenik meg a könyvben, mely a főszereplő alkotása, az Örökkévaló teremtménye. Halott barheszek, élettelen csecsemők utalnak a – felszínen megtévesztően könnyeden induló történet mélyén készülődő – tragédiára.
A gyermekét gyászoló édesanya alakja nagyon megrendítő, de mintha egy kissé kilógna ebből a színes, lármás, dinamikus világból, ami tele van élettel. Hogy került bele a szövegbe?
A figyelmes olvasónak az első oldalakon feltűnik, hogy minden nagy röhögés mélyén csipetnyi szomorúság rejlik. Ez egy többrétegű történet, a legfontosabb szál a mélyben húzódik, néha felbukkan, előre jelzi, történni fog valami. Számomra komoly kísérlet volt, kell-e a megértéshez teátrális körítés, átmegy-e a szöveg a szándékoltan könnyeden induló bevezetés után, drámai díszletek nélkül is. Spirálisan vissza-visszatér a halál és a gyász kérdésköre, a regény közepétől, a Mikve című fejezettől ezzel a témával zárul minden egyes fejezet. Minden új fejezet elején, mintegy újra kell kezdeni az életet. Az első néhány ilyen jellegű mondat szinte észrevétlenül tűnik el a szövegben. Hullámszerűen halad előre, végül drasztikusan erős hullámverésben találjuk magunkat, kénytelenek vagyunk szembesülni a legmélyebb, ijesztő hullámvölggyel is. Aki addig nem akart tudomást venni a minduntalan előkúszó démonokról, melyek beárnyékolják a felhőtlennek hitt szórakozást, valóban meglepődhet, honnan kerül elő a gyermekhalál. Pedig a könyv erről szól az elejétől fogva; történhet bármilyen személyes tragédia, az életet kell választani. Ragaszkodni az Örökkévalóba vetett hithez. Mindenáron. Megpróbáltam nagyon pontosan papírra vetni a gyermek elvesztéséhez kapcsolódó érzéseimet. A totális értetlenséget, amely manapság a gyászt, a gyászolókat övezi. Sok év után sem volt könnyű. Legmegfelelőbbnek a rövid tőmondatok bizonyultak erre. Mindnyájunknak vannak halottaink, életemnek ugyanolyan része a most tizenhat éves lányom, mint a halott kisfiam. A kislány neve a könyvben Hanna, jelentése: isteni kegyelem. Az elvesztett gyermek, Ábel, sumér jelentése – a fiú. Héberül הֶבֶל – lehelet, s mint ilyen, múlandó, esendő.
Miért írtad meg?
Régóta bennem volt. A könyv megjelenése után megdöbbentően sokan osztották meg velem – ismerősök és ismeretlenek – titkolt gyászukat, halott, vagy halva született gyermekük történetét. Nekem is sokat segített akkoriban egy saját élményű könyv. Szeretném, ha a halál, a meghalás témája nem lenne ilyen rettegve őrzött tabu, lehetne róla beszélni. A bánatról, veszteségről ugyanúgy, mint az örömről. Az életbe való visszatalálásról írtam, ami szintén többrétegű. Nagy szerepet kap a könyvben a zsidóság, a pozitív zsidó identitás, a mai zsidó élet. Ami nem valaminek a tagadása, nem szomorú, nosztalgikus, megfoghatatlan, múltbeli dolog, hanem egy több ezer éve élő hagyomány folytatása. Összes ambivalenciájával együtt, színes, életteli, nyüzsgő forgatag.
Önéletrajzi elemek és receptek. Hogy jutott eszedbe az elegyítésük?
Számomra a két dolog egy és ugyanaz. Életem szinte minden mozzanata elválaszthatatlan egységet képez a főzéssel. A könyvben szereplő receptek sem egzakt útmutatások, inkább illatok, ízek, a főszereplő hangulatát, egy-egy alapanyaghoz fűződő kapcsolatát tükröző leírások.
Milyen visszajelzéseket kaptál a könyvről?
A legtöbb olvasói levélben az áll: brutálisan őszinte, sírtam és nevettem, elvarázsolt a ritmusa, magával ragadott a dallama, felkavart, megrendített, mégis rég nevettem ennyit, írjál még! Több recenziót írtak a könyvről, számomra a leginkább szívet melengető az Élet és Irodalomban jelent meg.
Lesz folytatás?
Lesz folytatás, készül a második kötet, munkacíme Bagel. A nálunk is egyre népszerűbb reggeli péksütemény New York-ban vált világhírűvé, lengyel zsidó bevándorlók közvetítésével. Alakja kerek, közepe lyukas, az ehhez kapcsolódó képzettársításokkal együtt jelenik meg a könyvben, ahogy a barhesz fonatai is szimbolikus jelentőséggel bírnak.
Rubin Eszter írásai a Szombatnak:
Címkék:2013-02, gasztronómia