Rabbi Regina – film a világ első női rabbijáról

November 6-án mutatkozott be Londonban a film angol változata, melynek főszereplője Rachel Weisz hangján szólalt meg, 10-én pedig a Zsidó Filmfesztiválon vetítik a Kino-ban 15.30-kor. Groó Diana filmrendezővel Regina című kreatív dokumentumfilmjéről beszélgetett Szántó T. Gábor.

Regina Jonas ortodox képzésben részesült Németországban a két világháború között, és rabbi akart lenni. Miért vonzott téged ez a téma – ma?

Az első rabbinő történetéről évekkel ezelőtt hallottam, az amszterdami zsidó filmfesztiválon. Elisa Klapheck frankfurti rabbinő hívta fel rá a figyelmem, aki akkor nem sokkal előtte publikálta Regina Jonas-ról írt könyvét. Amikor elolvastam, és megtudtam, hogy Regina Jonas a hitleri Németországban próbálta álmait megvalósítani – ortodox neveltetése ellenére –, és hogy nemcsak a történelmi időszak, hanem a hitközségen belüli konfliktusok is nehezítették törekvéseit, érdekelni kezdett a története. Véglegesen akkor döntöttem el, hogy filmet szeretnék készíteni róla, amikor elolvastam hitvallását, amely, úgy érzem, örökérvényű. Regina Jonas történetét még sosem dolgozták fel filmen, és azt gondoltam, az Auschwitzban elpusztult rabbinőről érdemes tudnia a világnak.

  Mi motiválta Regina Jonast, hogy a szokásokkal szembefordulva rabbi legyen?

 Gyerekkorától kezdve úgy érezte, hogy a rabbi hivatásra született. Soha nem tűzte célját mozgalmi zászlókra, nem volt feminista, nem tartotta magát reformernek sem – egyszerűen a feladatának érezte, hogy a népe mellett legyen, segítsen a rászorultakon. Tanított, előadásokat tartott, kórházakban és szociális intézményekben dolgozott, a legnagyobb álma pedig az volt, hogy a zsinagóga szószékéről is szólhasson. Azt vallotta, hogy minden embernek joga van azt a hivatást választani és gyakorolni, amire tehetséget érez – függetlenül attól, milyen neműnek született –, a lényeg, hogy az emberiséget szolgálja. Ez a meggyőződés az ő esetében a zsidó valláson belül konfliktusokat szított. 1933-ban megírt szakdolgozata óriási port kavart a berlini Zsidó Tudományok Főiskoláján. Ebben kifejti, egyebek közt Debórára hivatkozva, hogy a halacha tulajdonképpen nem ellenzi a nők rabbinikus hivatását. A tanári kar viszont – bár sokan támogatták Regina törekvéseit liberális oldalról – nem mert felvállalni egy közösségen belüli botrányt Regina rabbinikus vizsgájának engedélyezésével, mert a hitleri érában inkább a zsidóság összefogására volt szükség. Regina viszont nem tudta elképzelni, hogy más hivatást válasszon, és a kudarcok vagy a nehézségek sem tántorították el. Akkor sem adta fel álmait, amikor ugyan 1935-ben a liberális Max Dienemann rabbi felavatja, ám a hitközség a hivatalos dokumentum ellenére sem ismeri el rabbiként.

 

Azt jelenti a kreatív dokumentumfilm, hogy miután nem voltak filmfelvételek Regina Jonasról, egy virtuális világot kellett teremteni fotókból, dokumentumokból? Így „szólalhatnak meg” egykori kortársai?

 Igen, ezért volt óriási kihívás ez a film. Vizuális anyagnak egyetlen képi dokumentum volt a kezemben, Regina 1935-ben készült fotója, amelyet rabbivá avatása után készítettek. Annál több levelezés, és lejegyzett visszaemlékezés állt rendelkezésre – méghozzá olyan szemtanúk visszaemlékezései, akikkel Elisa Klapheck készített interjút a 90-es évek végén. Ők már nem éltek, amikor hozzákezdtem a film előkészítéséhez. Regina Jonas beszédeiből is csak négy publikált újságcikk maradt. Nem akartam száraz ismeretterjesztő filmet készíteni. Az jutott az eszembe, mi lenne, ha a 20-as, 30-as, 40-es évek Berlinjének dokumentum- és amatőr archív filmfelvételeiből játékfilmszerűen rekonstruálnánk Regina Jonás életútját, azt az érzetet keltve, mintha ő maga is szerepelne a filmben. Ezt nagyon nehéz volt eddig bárkinek is elmagyarázni… Mindenesetre, több mint három évig kutattam mozgóképek után, és Mógor Ági vágóval, közel 50 órányi archívból vágtuk össze a 65 perces dokumentumfilmet. Az archív felvételeket Böhm Dani hangmérnök zörejezte alá, így lett hangos film, a szövegeket színészek és amatőrök mondják fel. Például az egyik visszaemlékezőnek, illetve szemtanúnak a nagymamámat kértem fel, aki Holocaust-túlélő, és korát illetően könnyen lehetett volna Regina Jonas egyik tanítványa, ha Berlinben él. A visszaemlékezők hangját magnófelvétel-effekttel próbáltuk hitelessé tenni. A magyar nyelvű verzión kívül egy angol nyelvű változat is készült, mivel a film fő producere és támogatója George Weisz, aki egyébként Rachel Weisz színésznő édesapja.

Ha intézményesen elfogadott rabbi nem is lehetett, Regina Jonas választott szerepét a vészkorszak idején gyakorolhatta, majd őt is megölték. Némileg párhuzamot is von a film a zsidók diszkriminációja között a náci Németországban, és a nők diszkriminációja között a zsidó közösségben.

 Ilyen párhuzam nincs a filmben. Viszont rengeteg ellentmondás igen, az establishment részéről. Regina rabbi felavatását igazoló hivatalos papírját sokáig nem veszi tudomásul a berlini hitközség, ellenben, amikor a deportálások és az emigrációk miatt zsinagógák maradnak rabbik nélkül, a hitközség maga küldi Reginát az egyes közösségekhez. Ezzel elismerik rabbinikus tevékenységét. Elhagyhatta volna Németországot még időben – nem tette – noha tisztában volt vele, hogy ennek mi a következménye. Rabbiként dolgozott a terezini koncentrációs táborban is, s nem a nők diszkriminációjával volt elfoglalva, hanem a rászorulók problémáival. Auschwitzban halt meg, és a története teljesen feledésbe merült. A 80-as évek végén amerikai reformzsidó kutatók fedezték fel levelezéseit, összegyűjtött újságcikkeit, és a rabbivá avatását igazoló dokumentumát az egyetlen megmaradt fényképpel együtt. Terezinbe való deportálása előtt ugyanis mindezeket átadta a berlini hitközségnek, ha ő maga nem térne vissza, tudjon róla a világ. Nekem nem volt más szándékom, mint elmesélni egy különleges és értékes nőnek a történetét, akinek egyetemes gondolkodása és hitvallása nemcsak zsidókat érint, és akire a zsidóság büszke lehetne.

 

Visszatérő motívumnak mondható filmjeidben a zsidó téma, akár dokumentumfilmet forgatsz, akár játékfilmet. Mi a tapasztalatod e filmek fogadtatásával kapcsolatban a szakma és a közönség részéről?

Engem már régóta „megbélyegeztek”, hogy csak zsidó filmeket csinálok. Ez nem igaz, mert ott van a Tarka képzelet művészettörténeti sorozatom, vagy az Előttem az élet dokumentumfilmem, amit a Pető Intézet növendékeiről forgattam, vagy a legutóbbi játékfilmem, a Vespa, ami történetesen egy roma kisfiú road-movie-ja. A Córesz doksifilmem, a Csoda Krakkóban, a Kazinczy utca és az Urlicht című kisfilmem személyes indíttatású volt – ezek után azt gondoltam, a magam részéről mindent elmondtam zsidó témában. Egyébként nem bánom már ezt a bélyeget, mert a történetek rám találnak, és nem tudok nemet mondani akkor, ha úgy érzem, közöm van hozzá, és van még mit elmesélni. Ez történt akkor is, amikor Sándor Anna kezembe nyomta a Címzett Ismeretlen színdarabot, amit már ötödik éve játszunk a Spinozában. Ez történt, amikor megismertem Regina Jonas történetét. És mivel itthon állandóan emlékeztetnek rá, hogy zsidó vagyok, a következő filmtervem is ehhez kapcsolódik, erről te is tudsz, közösen írjuk – Eötvös Károlyról, a tiszaeszlári vérvád védőügyvédjéről szól –, ez persze a jövő zenéje. A visszajelzések szerint, a szakma és a közönség is elfogadta, hogy zsidó témákkal foglalkozom, de nem én vagyok az egyetlen, a filmjeim megtalálják a közönségüket, és ennél nekem nem is kell több.

*

Kapcsolódó cikkeink:

Nagy sikert aratott Groó Diana filmje Jeruzsálemben

A tiszaeszlári vérvádról készítene filmet Groó Diana