„Nem éreztem különösebb félelmet”

Írta: Várnai Pál - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

A Holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából Gyárfás Endre íróval közlünk interjút.


Tarka pályát futott be. A technikum elvégzése után műszaki ellenőr a csepeli Rákosi művekben, motorszerelő, gépmunkás. Több éven át nem sikerül egyetemre jutnia, mert apja „alkalmazott”. Végül elvégzi a magyar-angol szakot. Sok műfajjal kísérletező szerző. 45 könyve jelent meg, regények, versek, gyerekeknek szóló versek, mesék. Színdarabjainak zöme is gyerekeknek készült, egyikkel nemzetközi pályázatot nyert. Dolgozott a rádiónak és a TV-nek. József Attila és Berta Bulcsú díjas.

GyárfásEndre_fotohelyihirekhu

Gyárfás Endre (fotó: helyihirek.hu)

– A rádiónak 45 irodalmi hangjátékot és egyéb műsort készítettem. Az utolsó hangjátékomat úgy 14 évvel ezelőtt írtam, akkor volt rá utoljára igény. Ugyanez a helyzet a televízióval. Maradt a nyomtatott irodalom.

– Az ötvenes, talán még a hatvanas években is több költő, író a gyerekek számára írt, más lehetősége nem is volt. Gondolom, ez a szempont Önnél már nem játszott szerepet?

– Nem, akkor még magam is gyerek, meg kamasz voltam. A gyerekkor valahogy megrögzült bennem. Én nem gyerekeknek írok, hanem olyat, ami a gyerekeket is érdekli. Nincs éles határ a gyerek és a felnőtt irodalom között. Ez inkább csak a könyvtárosokat, könyvesboltosokat és a pedagógusokat érinti. Weöres se gondolt arra, hogy most gyerekeknek írja a Haragosit. A gyerekirodalom szerintem a gyermekek számára is élvezhető irodalom.

– És a vers és a próza? Hiszen Ön mindkettőt műveli.

– Én szinte gyerekkorom óta írok verseket, a prózát később kezdtem. Első regényemet is 30 felé írtam. Verseket meg az utóbbi időben írok kevesebbet.

– Gyerekkoráról szól most megjelent regénye, a Mátyásföld, alkonyuló éden. Van benne egy mondat. „Az ember egyénisége nyolc éves korában alakul ki”.

– Igen ezt már többen megírták. Például Móricz Zsigmond, Garcia Marquez. Minden megtörténik velünk nyolc éves korig, érzelmileg, fejlődésben, a többi csak bonyolódik, színeződik később. Velem is ekkor történtek az izgalmas dolgok: a háború, a holokauszt, az óbudai téglagyár.

– Idillinek mondható gyerekkorát bájos, naiv, de egyre táguló nézőpontból ábrázolja. Mit jelent például a munkaszolgálat? Miért nem katonának hívják be Feri nagybátyját? Miért nincsen fegyvere? Keresi a logikát, játszik a fogalmakkal.

– Mátyásföldről Cinkotára is átjártunk. Nagybátyámnak volt ott egy disznóhizlaldája, ezért is költöztünk ki Mátyásföldre. Ott ismerkedtem állatokkal, a természettel, idilli hely volt. Sajnos a rokonaim tönkrementek. Háromszáz méterre laktunk a repülőtértől, melyet állandóan bombáztak. 1944-ben fel kellett varrni a sárga csillagot. Gyerekként mindezt nem éreztem át, hiszen az életem, egyelőre, nem lett rosszabb. Ami a családi hátteret illeti, nem volt köztük értelmiségi, a törvények miatt szüleim és rokonaim nem mehettek egyetemre. Családom viszonylag szegény volt. Kevés könyvünk volt, köztük, sznobizmusból, megvolt Dante Isteni színjátéka Babits fordításában. Nem hiszem, hogy olvasták. Inkább lexikonjaink voltak, képekkel, most is megvan néhány. Az első két osztályt még Mátyásföldön végeztem, azután költöztünk be Pestre. Az iskolában, a környezetemben, egészen az utolsó időkig, senki nem éreztette velem, hogy zsidó vagyok, nem bántottak.

– Megemlíti, hogy a házukra felrajzolt egy sárga csillagot, ami nem váltott ki nagy örömöt a szülei részéről. Büszkeségből tette, hadd tudják az emberek, hogy itt zsidók laknak. Senki nem világosította fel a helyzetükről.

– Amikor már a gettóba, meg a védett házba kerültünk, az egy egészen más világ volt, az már többé nem volt éden.

GyárfásEndre_Mátyásföld

A regény címlapja.

– „Mázli, hogy bejöttek Pestre”, mondja valaki a könyvben.

– Ez véletlen volt, akik ott maradtak, rokonok, ismerősök, szomszédok, azokat mind elvitték. Apám egy barátjának volt egy négyszobás lakása a Síp utcában, és felajánlotta, hogy költözzünk oda, ott védettebbek leszünk. 1944. május 6-án, a születésnapomon jöttünk be. Az utolsó percben.

– „A szerelem egyelőre elkerült”, írja valahol. De azért a lányokat csak megnézi.

– Hogyne, könyvem címlapján is három kislány társaságában vagyok. Az iskolában az osztály fele lány volt. Fiúkkal akkor még nem barátkoztam.

– A már említett új fogalmak között a nemi életre utalók is megjelennek, ami természetes egy kamasznál.

– A családom nagyon szemérmes volt, de amikor már tudtam olvasni, felfedeztem szavakat, kifejezéseket, amelyek csak később kerültek be a szókincsembe. Nézegettem képeket a lexikonban a női testről. Tájékozódni próbáltam.

– Meglepett, hogy már Madagaszkárról is tudomása volt. Hogy oda akarják telepíteni a zsidókat.

– Ez egy kuplé volt: „Madagaszkár és Kuba, kössünk mindent batyuba, félj pólisi, jön Szálasi.”

– Elbeszélését dokumentumok szakítják meg. Törvények, rendeletek, fenyegetések, melyek hátteret nyújtanak, magyarázzák azt, ami a zsidókkal történik.

– Akartam valami történelmi hátteret is adni a történéseknek. A rendeletek egyre súlyosabbak, s számunkra beköszöntött az alkony.

– Regényének nagy erénye, hogy nem fejez ki indulatot, haragot, az ellopott gyermekkorért, mindazért, ami történt. De azért önben sem tűntek el ezek a dolgok nyomtalanul. 1961-ben jelent meg Csak tréfa volt című verse, melyet sokszor felolvastak, egy Ki mi tud?-on első díjat is nyertek vele, ma is szerepel tüntetéseken. A vers arról szól, hogy az utcán megpillant egy horogkeresztet, és már akkor a rajz mögé lát: „ki ma horogkeresztet rajzol, nem mind ártatlan kisgyerek.” Mennyire maradt meg önben a félelem?  

– Nem éreztem különösebb félelmet.

– Megemlíti, hogy hazafias, keresztény szellemű iskolai nevelésben részesült. Ennek fontosságát ma újból hangsúlyozzák.

– Azért ez a nevelés eléggé formális volt, nem volt annyira hangsúlyozott.

– Apját elvitték, elpusztult. Magát és családját fegyveres kísérettel, gyalogmenetben vitték, ki tudja, hova.

– Hogy hova megyünk, eszembe se jutott. Annyit megértettem, hogy a Bécsi út Bécsbe vezet. Bennünket az Újlaki téglagyárig vittek, és akkor, valószínűleg Wallenbergék, kivettek a sorból és visszavittek a Pozsonyi útra, majd a Tátra utcába. Előbb egy svéd, majd egy svájci védett házba kerültünk. Onnan vittek el bennünket a Szent István parkba, ahonnan elvitték apámat, és anyámat is elvitték volna, ha én nem kapaszkodom bele görcsösen. Apa nélkül, nők között nőttem fel.

– A cionista mozgalom, a közös élmények nagyon erősen hatottak Önre. „Én annyira szeretnék elmenni Erecbe”, írta édesanyjának a Drór Hábonim újszegedi táborából. Persze, a rémült anyuka hallani sem akart a dologról. Mi vonzott egy kilencéves gyereket a cionizmushoz?

– Nem maga a cionizmus, hanem az intenzív és remek közösségi élet, a játékok, az előadások, az éneklés, a kibucok legendája. Igazi tábori életet éltünk. Aztán egyszer csak felnőtt cionista nevelőink eltűntek.

– A visszaemlékezők általában idősebb korban fognak tollat. Miért csak most írta meg a gyermekkorát?

– Ez nem is jutott eszembe. A korral az ember egyre a régebbi dolgokra emlékszik. S az említett versen kívül én nem is foglalkoztam a holokauszttal.

– Szerencsés ember. Majd következett az úttörő mozgalom.

– Nemcsak úttörő, de cserkész is voltam. Nagy különbség nem volt ezek között a mozgalmak között, az életmód szinte azonos volt. Az ideológiát meg nem észleltem.

– Egyik unokatestvére, Keleti Ágnes valóságos sportlegenda. Hány olimpiai aranyérmet is szerzett tornából? Összesen ötöt? Talán csak Egerszegi Krisztina nyert annyit, mint ő.

– Ágnes most 93 éves. Izraelben él és még mindig tornázik és kocog. Ő az Alföldön bujkált ’44-ben Piroska álnéven. Mint a család többi tagjának, Áginak sem volt diplomája, mégis főiskolai tanár lett.

[popup][/popup]