“Ha meghallom a revolver szót, előveszem a kultúrámat”

Alkotva ellenállni – Kiállítás a milles-i internálótáborban

Ez a találó idézet[1] a mottója annak a kiállításnak, amely Franciaország egyik legnagyobb  II. világháborús internálótáborában, a téglagyárból átalakított  Camps de Milles-ben rendeztek.

A háború kitörésének pillanatától 1940-ig  a  a franciàk feltételezett  ellenségeit, elsősorban német állampolgárokat zárták ide, és a sors fintora, hogy e német  internáltak nagy része éppen a hitleri Németországból menekült Franciaorszàgba. Többségük művész, zenész, író, ügyvéd, újságíró, tudományos szakember volt, akik közt olyan nevekkel találkozunk, mint  Max Ernst, Hans Bellmer, Golo Mann, Lion Feuchtwanger, az orvosi Nobel-díjas Otto Meyerhof vagy a későbbi kémiai Nobel-díjas Thadeus Reichstein. 1942-től a vichy-i kormány intézkedése nyomán a környékről összegyűjtött, többezer idegennek nyilvánított zsidót, köztük sok magyart,  zsúfoltak be ide deportálásuk pillanatáig. A fogságban tartottak közt sokan voltak, akik a nehéz körülmények ellenére igyekeztek folytatni szellemi és művészi tevékenységüket, ílymódon küzdve emberi méltóságuk megőrzéséért. Konferenciákat, színházi -és operaelőadásokat szerveztek, képzőművészeti alkotásokat készítettek. Mintegy négyszáz  itt született alkotást, festményt, szobrot, zenei és színházi művet tartanak számon, melyek közt több,  ma is a helyszínen látható falfestmény szerepel. A milles-i tábor  ugyanis egyike Európa kevés érintetlenül meghagyott  lágerének, ezért is áll az UNESCO védelme alatt. Napjainkban emlékhely, múzeum és legfőképpen a fiatalok oktatásának  szentelt hely.

Időszakos kiállításainak sorában kiemelkedő eseménynek számít a most megnyílt tárlat, ahol  Max Ernst, Hans Bellmer, Ferdinand Springer és Wols, a tábor négy egykori lakójának, négy kíváló művésznek az alkotásaival és számos korabeli, a rájuk és a tábor életére vonatkozó dokumentummal találkozhat a közönség. A több mint ötven, 1939 és 1941 között született mű, elsősorban rajz és akvarell, kisebb része az internálás előtt vagy után, zömében a táborban, a fogság alatt készült. Max Ernst  néhány hónapos milles-i tartózkodása alatt mindössze néhány rajzot és frottázst készített, mert bár tudatosan próbált munkájába menekülni, ahogy  ez párizsi galériásának,  az üldözött művészek mellett mindvégig kiálló, őket segítő Jeanne Bucher-nek írt leveléből is kiderül, a tábori körülmények olyan súllyal nehezdtek rá, hogy igyekezete kudarcot vallott.

Ernst később így emlékezett vissza az ott töltött időre : « Mindenhol téglatörmelék és téglapor, még abban a kevében is, amit enni adtak. A vörös por beleivódott bőrünk pórusaiba. Az volt az érzésünk, hogy arra vagyunk ítélve, magunk is téglatörmelékké váljunk. »  Wols rajzaiban, amelyeket éjszakánként gyertya  vagy a szeneskályha fényénél készített, a milles-i tábor,  egyszerre  mint drámai, földalatti világ  és egy különös figurákkal, váratlan élethelyzetekkel teli nevetséges cirkuszi porond jelenik meg. Hans Bellmer  táborban készített rajzai nagymértékben különböznek ismert szürrealista és erotikus alkotásaitól. Portréi, melyeket rendelésre készített, klasszikus stílusúak, míg barátai, Ernstről és Springer kubista arcképében, és több későbbi munkájában is a tégladarabok kísértő képe köszön vissza. Springer  lelki és intellektuális szabadságát  úgy próbálta megőrizni, hogy rendszeresen kiülve a tábor udvarára, mint egy történet kívülálló nézője rajzolta a fogvatartottak mindennapi életét.

 

Alain Chouraqui a Camps des Milles Alapítvány elnöke a kiállításhoz írt  bevezetőjében azt írja:  “Mindazok, akik a legborzalmasabbat elkövették, és akik hagyták az « ördögöt » cselekedni, akárcsak azok, akik az áldozatoknak segítséget nyújtottak, mind ránk hasonlítanak. Mit tettünk volna az ő helyükben ? Mit tettünk volna hasonló helyzetben ?” Gondolkodjunk el mi is rajta.