Gergely Ágnes: Scheiber Sándorról

Ki okozott több örömet a világnak, a rabbi, az ember vagy a tudós?

Nehéz eldönteni. Jómagam alig vártam a nagyünnepeket, hogy hallhassam egy-egy prédikációját. Nemcsak prédikációk voltak ezek: egyetemi előadások, mindegyik irodalmi élmény. John Donne hallgatói érezhették úgy magukat, mint mi, ahogy ott ültünk a teremben, megbabonázva. Azt mondják, nincs pótolhatatlan ember. Donne írt arról, hogy ha a tengerpart egy kis darabkája elvész, vele vész az egész kontinens. Scheiber Sándor professzor a pótolhatatlan emberek közül való.

Emlékszem, egy széder estén a bibliai kutatásokról prédikált, az Ó- és az Újszövetség (!) értelmezéséről. A Jézus megtisztítja a templomot, közismertebb nevén Jézus kiűzi a kufárokat a templomból című híres epizódról megjegyezte: valótlan történet, hiszen a zsidó vallás tiltja, hogy valaki pénzt vigyen magával a templomba, sőt, a templom udvarára is.

Hatalmas igazságigénnyel élt, helyreigazította a tárgyi és filológiai tévedéseket, még Arany Jánosról, legkedvesebb költőjéről is megírta – sírkövén Arany idézet olvasható –, hogy egy Shakespeare sor fordításában tévedett. Elfeledett írók fölfedezésére vállalkozott, elfeledett szövegek, feliratok, romos templomok (értsd: zsinagógák) élesztésére. Folklór és tárgytörténet című, fölbecsülhetetlen, háromkötetes munkájának (Budapest, 1977.) második kötetében találtam meg gyerekkorom egyik megindító versét, Neményi Endre (1888-1948) A két vándor című balladáját. A vers ősforrása valószínűleg 1777-ből való; hogy a történet mikori, nem tudni pontosan. Neményi a versét az 1910-es években vagy a 20-as évek elején írta. A ballada egy kisfiú eltűnését idézi meg, Worms városában; a gyerek meggyilkolásával a zsidókat vádolják. A zsidók a temetőben várják a halált, amikor odalép hozzájuk két idegen, s meghallva, mi történt, magukra vállalják a gyilkosságot. Kivégzik őket. A gyerek hazatér. Azóta két örökmécses ég a wormsi templomban (a zsinagógában).

A verset giccsesnek is tarthatnánk, ha tényanyaga nem éledne föl újra meg újra, mint valami gonosz tűz. Scheiber Sándor közli az adatokat, hányszor írták meg magyarul, németül és héberül A két vándor történetét 1855 és 1944 között; a történet ugyanaz, csak az ürügy változik, a vád: a zsidók megsértették a keresztet; megzavarták a körmenetet; leöntötték a püspököt és a szent zászlókat.

„Nem lehet csodálkoznunk azon, ha e megrendítő, régi legenda a nagy zsidó tragédia éveiben új feldolgozásra talált…” – írja Scheiber Sándor.

Vajon ott van-e még a két örökmécses Wormsban? A németek között lehet emlékezni. Hiányzik nekünk, Professzor Úr.