“Felőlem mindenki olyan zsidó, amilyen akar lenni”

Spiró Jeruzsálemben

Spiró György második alkalommal járt a Jeruzsálemi Könyvfesztiválon. Novelláskötete jelent meg héberül.

Milyen érzés ismét Jeruzsálembe látogatni?

Jeruzsálem egy nagyon jópofa, őrült város, az ember szívesen eltölt itt egy-két napot. Ráadásul most mégiscsak megjelent az a könyv, aminek négy évvel ezelőtt kellett volna megjelennie, ami miatt négy évvel ezelőtt is itt voltam, és az jó, hogyha az embernek megjelenik valahol egy könyve.

Mi tartott négy évig?

Fogalmam sincs, hogy mi hogy zajlik, de ezt valószínűleg nekem nem is kell tudnom. Azt mondták, megvolt a fordítás már négy évvel ezelőtt is. Ez az első könyvem héberül.

Miért nem fordították le a Fogságot, hiszen a témája miatt logikus lenne?

Annak idején mondták, hogy valahova küldjem el elektronikusan, mármint az angol szöveget, elküldtem, azóta se válaszoltak. Talán el se olvassák. Hosszú.

Ki intézi az ilyen ügyeket? Van ügynöke?

Nem, nincsen, nekem sehol nincsen se ügynököm, se semmim. Nem tudom, lehet, hogy félig-meddig véletlenül történik. Tarbay Dávid fordította ezeket a novellákat, a Prah című darabot is ő fordította, amire lehet, hogy volt megbízása. Hogy pontosan hogy zajlik? Esetlegesen. Azt tudom, hogy amikor most Novák Attila kulturális attasé írt nekem, hogy kiküldene a magyar állam erre a jeruzsálemi könyvfesztiválra, akkor azt írtam vissza, hogy nem érdemes idejönnöm, mert úgysincs könyvem, és akkor minek tegyem meg állampénzen? Kérdezett a kötetről, mondtam, nem tudom, mi van vele. Melyik a kiadó? – kérdezte. Előkerestem valahogy a számítógépből a levelezést és Ám Ovednek hívják. Utánanézett, ráhajtott valahogy és kiverte belőlük, hogy adják ki.

Miért nincs ennek szervezett formája, a magyar könyvkiadóknak miért nincsenek külföldi ügynökeik?

Ez nem így megy, ez drága, akkor fizetni kell. Kis könyvpiacokról van szó. Nyilván kellett volna nekem már harminc éve is egy nyugati ügynök, de soha életemben nem volt ügynököm, eszerint is alakult az én könyvkiadásom. De én nem vagyok üzletember, én magam nem tudok ügynökölni, nincsenek kapcsolataim, és őszintén szólva, valahol nem is érdekel, hogy külföldön hol adják ki.  Sőt, még az sem érdekel, hogy eljátsszák a darabjaimat Magyarországon vagy sem. Semmi közöm hozzá. Nekem az a dolgom, hogy megcsináljam.

De nem esne jól az elismerés? Például Nobel díjat csak német vagy angol fordítások után szoktak adni…

Persze, természetesen, azt csak annak alapján adják, de nekem nem kell Nobel-díj. Boldog vagyok, hogy nem vagyok Nobel-díjas.

Miért?

Azért, mert azt nem lehet kibírni. Láttam, hogy Kertész Imre mit szenvedett vele előtte, utána, nem kívánom senkinek. Nem nekem való, az biztos. Ő egy kicsit élvezte, én egy kicsit sem élvezném, ezekhez a dolgokhoz másként viszonyulunk.

Ezek szerint nagy megrázkódtatást jelenthetett a Kossuth díj is.

Nem volt megrázkódtatás, de mondjuk, megkaphattam volna már 25 évvel korábban is, vagy pedig egyáltalán nem. Tehát az nem oszt és nem szoroz. Semmit nem csinál az emberrel, ha elég idős és több politikai rendszert megél, akkor előbb-utóbb természetesen megkapja a Kossuth díjat.

Nem kell hozzá jó írónak lenni?

Rossz írók is megkapják, néha jó írók is megkapják, és van olyan jó író is, aki soha nem kapta meg.

Mi az igazi visszajelzés az Ön számára?

Hogy fogy a könyv, vagy hogy a színházba elmennek a nézők. Az igazi. Az nincs manipulálva politikailag, amögött valószínűleg van egy név, akire bemennek, akinek a könyvét megveszik. Ma már nincs olyan típusú kritika, amelyik eligazítaná az olvasót arról, hogy valamit érdemes elolvasni vagy nem érdemes. Ma már kizárólag vagy klikkek írnak a klikkbe tartozókról és egekig magasztalják őket, vagy pedig üzleti hirdetés van. Nincs független kritika, ezt mindenki pontosan tudja. Akkor is megvesznek egy könyvet, hogyha a kritika lehúzza, mert megbíznak a szerzőben.

Ilyen volt például az én Feleségverseny című regényem. Lehúzták, és elment belőle most már 22 ezer példány. A Tavaszi tárlatról azt írták, hogy milyen vacak, abból is elment 22 ezer. Tehát nem érdekli az olvasót a kritika. A színházban ugyanígy van. Lehúzzák az ember darabjait, és közben megy a közönség. És természetesen olyan is van, hogy valami egész jó, és nem terjed el fülbesúgással és nem nézik meg. A lényeg, hogy mindez nem függ a kritikától, mert az emberek csak a névben bíznak meg. Emiatt fontos nekem, hogy a nevem továbbra se legyen bemocskolva és beszennyezve. Mármint általam. Mert az, hogy mások mocskolják az embert? Természetesen terjesztenek rágalmakat. Ezt az ember megszokja, ez vele jár. De fontos, hogy én ne tegyek olyat, ami a közönség szemében rossz pont. És nem szoktam olyat tenni.

Ez öncenzúrát is jelent?

Ez nem jelent öncenzúrát, de az ember nagyon ügyel arra, hogy politikailag ne adjon ilyen-olyan nyilatkozatokat, mert az csak a bajjal jár. De tiltakozni szoktam, nagyon gyakran, természetesen ki szoktam állni.

Azért megszületett a Konyhatörvény is.

Soha nem rejtettem véka alá a véleményemet, de az aktuálpolitikába sose mentem bele. És nem adom a szavazatomat olyanoknak, akikről nem lehet tudni, hogy mit tesznek vele. Nem biztos, hogy egyáltalán lesz olyan, akire szavazni tudok. Az ember a legkisebb rosszat választja szavazáskor is. Gyanúsan semmitmondó programok vannak most már több évtizede Magyarországon, és úgyse azt csinálják meg. Az ember nem adja a nevét bizonyos dolgokhoz és ezt hosszú távon, úgy látszik, díjazza a közönség.

Már a közönségnek a kevésbé előítéletes része.

Az én olvasóim és nézőim közt egészen biztosan sok előítéletes is van. Miért ne lenne?

Az Ön nevét sokan a jobboldalon a Jönnek című verssel azonosítják.

Nem a jobboldal, bocsánat, hanem a nácik. Az azért kicsit más. Nekem nagyon sok jobboldali olvasóm van. Azok nem nácik, bár attól még jobboldaliak. Ez kifejezetten csak és kizárólag a nácik ügye. A többieknek érdekes módon nincs velem bajuk. Ez Lengyelországban is így van, keményen jobboldali lapok írtak himnuszokat a Messiások című regényemről, amely amúgy egy kicsit nekiment ezeknek a lengyel szenteknek is. Elég furcsa fényben ábrázolta őket, ahogy ők nem szokták. De boldogok voltak a jobboldali újságok is. A nácik ott is gyűlölnek, meg rágalmaznak. Lengyelországban előbb tudták, mint Magyarországon, a zsidóságomat.

Honnan?

Egy lengyel náci megtámadott a lengyel és a magyar sajtóban, 1986-ban, hogy lengyelgyűlölő cionista állat vagyok, az Ikszek című regényem alapján. Akkor kezdtek engem Magyarországon is lezsidózni, addig senkinek eszébe sem jutott. Ez közös lengyel-magyar akció volt. Ezért voltam sokáig betiltva Lengyelországban.

Hivatalos betiltás volt?

Hivatalosan, persze, nem mehettem kutatni Lengyelországba. Aztán az első Szolidaritás kormány bocsánatot kért. Meghívtak, bocsánatot kértek. Pedig nem nekik kéne, ugye. Azóta én vagyok a legszeretettebb magyar szerző Lengyelországban. Ez változik, csak hosszú ideig kell élni. És a világon mindenütt megfúrták az Ikszeket, merthogy én egy cionista vadállat vagyok. Az Ikszek be volt tiltva, csak most fog megjelenni lengyelül. Harmincöt éve fejeztem be.

 

Mit gondol, Magyarországon is változni fog a megítélése?

Magyarországon ez a helyzet nem fog változni, aki rajta van a listán, és ezeken a listákon előkelő helyen szerepelek, azt lezsidózzák, és anyázzák és mindenfélét kiabálnak rá.

Hogyan érinti, ha „lezsidózzák”?

Magyar író vagyok, nem tudok mit csinálni a zsidókkal. Annak ellenére, hogy le vagyok zsidózva, semmi bajom velük. Felőlem mindenki olyan zsidó, amilyen akar lenni. Ez magánügy. Magánügynek tekintem Magyarországon, Izraelben, mindenütt a világon. Mindenki hadd válassza meg a maga identitását! Lehet, hogy nem ő választotta, hanem a szülei, beleszületett, mindegy, engem ez nem érdekel. Az én identitásomat hagyják békében, és senki ne akarja kívülről meghatározni, hogy én ki vagyok, és mi vagyok. Ki-ki legyen magyar zsidó, zsidó magyar, ami csak akar, engem nem érdekel. Államok politikájába pedig nem szoktam belszólni még Magyarországon sem, hát még külföldön. Nem az én bőrömre megy a dolog, Izraellel kapcsolatos ügyekben nemcsak azért nem nyilatkozom, mert talán tartanék valamitől, hanem egyszerűen semmi közöm hozzá. Szeretni vagy gyűlölni csak konkrét személyeket tudok, elvont dolgokat nem.