Elfelejtett emigráns

Egy magyar író a növekvő antiszemitizmusról – 1943-ban.

 Körmendi Ferenc: Júniusi hétköznap. Napvilág kiadó, 2012. 234 oldal, 2900 Ft.

Aligha véletlenül vállalkozott a Napvilág kiadó Körmendi 1943-ban, Londonban megjelent regényének új, egyben első magyarországi kiadására. Az 1932-ben nemzetközi díjat nyert és a több mint húsz nyelvre lefordított Budapesti kaland teremtette meg Körmendi nemzetközi hírét, a harmincas években megjelent, igen terjedelmes Boldog emberöltő című regénye pedig kitűnő korképet fest a két háború közötti Magyarországról, többek között az asszimiláció kudarcáról. Mégis, a szerző Júniusi hétköznap című regényével bizonyára jobban azonosul a mai olvasó.

Körmendi regényei hitelesen örökítik meg a két háború közötti magyar polgári életet, bár Máraitól és Zsolt Bélától eltérően az ő társadalomkritikája nem terjed ki a polgárságra. Az 1939-ben Angliába, majd az Egyesült Államokba távozó író neve itthon jobbára feledésbe ment, míg, például Olaszországban, ahol szinte minden könyvét lefordították, a magyar Moraviának nevezik és Márai mellett ma is a legismertebb magyar szerző.

Körmendi viszonylagos magyarországi ismeretlenségének több oka van. Az egyik: még a második világháború előtt emigrált és írásmódja inkább a nyugati, mint a magyar irodalmi hagyományokhoz kötődik. A másik: igazán nem sikerült bejutnia az irodalmi kánonba, regényeit a honi kritika lektűrnek, népszerű, szórakoztató irodalomnak, jobb esetben határesetnek ítélte. Míg a Budapesti Kaland már sok éve került a kezembe, a Boldog emberöltőt pár éve fedeztem fel, nagy megelégedésemre. Az utóbbi regényt pár éve méltatta a történész John Lukács az Élet és Irodalomban.

 Körmendi regényei a két háború közötti középosztály életét ábrázolják: jobbára zsidó származású hősei önmagukat és az egyre bizonytalanabb karrier lehetőségeket keresik, s az első világháború előtti aranykor nyugalma után vágyódnak. Regényei én-központúak, a történelem változásai is a főhős lelkivilágában tükröződnek.

Mint címe is mutatja, a Júniusi hétköznap történései egy napon belül játszódnak. A regény kétszereplős: a főhős egy harminc körüli, polgári – azaz zsidó – származású fiatalember, egy jó nevű vállalat megbecsült tisztviselője, akitől a zsidótörvény miatt a tulajdonos kénytelen volt megválni. Tízezrek vesztették el állásukat ezekben az években és kerültek reménytelen helyzetbe, hiszen az álláshirdetések kizárólag árjáknak szóltak. De ami a fiatalembert különösen bántotta, hogy „nemcsak az állását vették el tőle, hanem a polgárlétét is”. Barát Miklós, mint számos sorstársa, teljesen asszimilálódott zsidó, aki elsősorban magyarnak és polgárnak tartja magát, akinek az ősei már a 17-18. század óta Magyarországon élnek. Nem érti a gyűlölet, a kirekesztés okát, hiszen ő egy nem különösebben ambiciózus ember, csupán végzi a dolgát, szeretne nyugalomban élni, élvezni imádott Budapestjének apróbb örömeit, kávéházba járni (a Hangliba), harmóniában élni barátnőjével és családjával. A külső világ azonban egyre fenyegetőbb lesz, egyre jobban tapasztalja, hogy elszívják előle az életet. „Minden zsidó kézen van, minden bajnak a zsidók az oka”, hallja minden oldalról. „Elharácsolták a vagyont, elkaparintották az állásokat a többiek elől”, harsogja a propagandagépezet. Egyre világosabb, hogy meg akarják tisztítani Magyarországot a zsidóktól. Barát nem érti, hogy miért őt, miért a zsidókat okolják mindenért, hiszen ő nem vette el senkinek az állását. Visszaemlékszik arra, hogy volt osztálytársai közül például senki nem akart kereskedő lenni. Hát akkor kinek a helyét vették ők el? Ami számára a legriasztóbb, hogy nemcsak a szélsőjobbtól kell tartani, hanem a kormányerőktől is. Hiszen mit is jelent az „új idők” szele? „Kifogni a szelet a szélsőségesek vitorlájából… ez volt a bátorítás, a vigasz azoknak, kiket a szél megfújt. Valójában ez volt a kormányprogram, melyre minden felépült. És mindjárt az elejétől fogva nagyon is úgy alakult a helyzet, hogy a ’szélkifogás’ helyett igyekeztek egyszerűen beleülni a szelek duzzasztotta vitorlájú kalózhajóba a kormányhivatalosok.”

 Barát Miklós ellenpárja egy hajdani gimnáziumi osztálytárs, aki már az iskolában kellemetlenkedett vele, gyűlölte, gúnyolta őt, s akivel ezen az egyetlen, végzetes délutánon többször is összefut, sőt, pár szót váltanak is egymással. A fiatalember nyilvánvalóan ellenszenvvel van iránta, de Barát azt nem sejtheti, hogy pont ezen az estén egy nyilas szervezet merényletet tervez a Dohány utcai zsinagóga ellen, amelynek a hajdani osztálytárs a kiagyalója és vezetője. A merényletet (mely valóban megtörtént) bosszúból, arra a napra tervezték, amikor a nyilas mozgalom vezérét, egy bizonyos örmény származású Avaryt (alias Szálasit) a „zsidómagyarság legfelsőbb bírósága”, a „zsidóbíróság” négy év és nyolc hónapra (valójában három év és öt hónapra) ítélt. Zsebében az útlevéllel és a párizsi gyorsra szóló jeggyel, Barát, hosszú évek óta először látogat ki a zsidótemetőbe édesapja sírjához, majd elmegy a péntek esti istentiszteletre a zsinagógába, ahol egyike lesz az áldozatoknak.

A júniusi hétköznap történetét Barát Miklós szemszögéből láttatja az író, vele azonosulunk, a kevés párbeszédet az ő emlékei, gondolatai, helyzetfelismerése, társadalmi és politikai reflexiói (egy kritikusa szavaival, „publicisztikus betétek”) szakítják meg. Vele ellentétben volt osztálytársa és potenciális gyilkosa, Mukk Gyula ábrázolása, ahogyan bűntársaié is, elég sematikus. Bűnbakképzés és kisebbrendűségükből fakadó gyűlölet vezérli gondolataikat és tetteiket.

A több szálból összeálló történetnek alig pár órába sűrítése drámai erővel hat. Véletlenjeivel, egybeeséseivel a Júniusi hétköznap egy olvasmányos, „jól megcsinált” regény, amely jól érzékelteti a már egyáltalán nem boldog harmincas évek vészt jósló hangulatát. S ha az írót pár kritikusa nem is sorolta az elit irodalom szerzői közé, ez a mindvégig lebilincselő regény igen fontos adalék a korhoz és elgondolkodtató üzenetet közvetít.