ÁLOM ÉBREN – REVERIE

 Kiállítás a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület fennállásának 100. évfordulójára

Ha pszichológushoz indulnánk, ne hagyjuk ki a 2B Galéria új kiállítását, melynek meghívója egy pszichoanalitikai kongresszusra invitál bennünket. Hogy 1918-ból? Sebaj.

A pszichoanalitika tipikus polgári (és zsidó) műfaj volt a századelőn: 100 évvel ezelőtt alapította meg Ferenczi Sándor ideggyógyász a Magyar Pszichoanalitikai Egyesületet, melynek tagjai szoros kapcsolatot ápoltak koruk művészeivel. A pszichoanalitikus szemlélet nemcsak a mindennapi gondolkodást formálta, de a művészi alkotómunkát és belső világunkat is áthatotta. A későbbi vészterhes évtizedek a pszichoanalitikusokat legalább annyira megviselték, mint a művészeket.

 „A reverie, a beleképzelésre való képesség a kortárs pszichoanalízis fontos fogalma. A reverie állapota az alkotás átmeneti terébe visz minket: ez az az álmodozó, álmot-fantáziát látó állapot, melyben a terápiás kapcsolatra vonatkozó tudás születik a pszichoanalízisben. Ez a tudás még el nem gondolt tudás, a még nem reflektált érzetek-élmények halmazára vonatkozik. Ez a tartomány a művészi alkotás belső tere is: innen származnak azok a fantáziák, melyek egy mű megalkotására késztetik az alkotót.” (Szili Katalin pszichológus)

 Félálomban, hipnózisban születtek a kiállítás „résztvevőinek” a munkái. Érdekes kísérlet.

 Gulácsy Lajos az alkotás belső teréből – „Az élet virányos mezején a bú gond nyomor gyomként tenyésznek… Elnyomva mindent, hol jobban hol kevéssé, s mi lények élünk öntudatlan…”– réveteg állapotában írta-rajzolta képeslapjait Keleti Artúrnak.

Major János, aki szexuálisan és idegileg kétségtelenül zaklatott személy volt és idegorvos kezelte,  markáns Homo erectus (1990-es évek) ábrázolása mellé a következőket írta: „Major János ez a halmozottan üldözési mániás művész, a Lipótmezei és más budapesti tébolydák ápoltja, schisophréniás rohamában, elkezdte égetni a rajzát, – az antikrisztus művét vélve benne – de éppen mert tudathasadása volt, másik énje eloltotta a lángot. Így menekült meg ez az örökbecsű mű, az utókor csodálata számára…”

Az Első Magyar Látványtár (Vörösváry Ákos műgyűjtő anyaga) – melyből merít a kiállítás –bővelkedik révületben alkotott munkákban: Altorjai Sándor (később öngyilkos lett) festményei a művész énjének parttalan megnyilvánulásai; El Kazovszkij kisméretű Vénusz születése sorozata időtlenül szép; a Vörösváry Ákos által „újra-felfedezett” munkaszolgálatos áldozat Schnitzler János rajzai és linóleummetszetei (pl. Magányos figura enteriőrben) a kiszolgáltatottságban és rémületben vergődő ember lelkének lenyomatai.

Schnitzler kiismerhetetlen tájai és portréi lélektájak, rémlátomásaiban a valóság és a munkaszolgálat lidércnyomása vizionálható. Hatalmas erejű alkotó volt, akit alig ismer az utókor.

 A holokauszt-túlélő Román György öntörvényű festői világa süketségéből adódó érzékenység, késői festményei álom és ébrenlét határán lebegő vásznak. Utánozhatatlanok.

 Roskó Gábor régi műve a „Lecke pszichológusoknak” többszólamú fricska – ódon jelenet kéjsóvár, turbános, emberfejű békával, aki díszes karddal közelít egy hipnotizált (?) nő felé, a háttérben két úriember párbajozik.

Sugár Gyula lényei nem ebben a világban élnek. Böröcz Andrást megihlette Freud széke.

De ugorjunk a kisfilmekre: Forgács Péter kísérleti filmje a Kölcsönös analízis analitikus és páciens függő játszmájáról szól. Enyedi Ildikó Flirt (Hypnózis) és Fliegauf Benedek : Hypnos, valamint Igor és Iván Buharov: Kormányeltörésben filmjeit is látni kell. Böröcz László és Erdély Mátyás Erván (2004 ) című dokumentumfilmjét Erdély Miklós édesapja, Erdély István építész, képzőművész lakásában forgatták, ahol a berendezési tárgyak, festmények mozaikszerűen elemeikre bomlanak.

2B Galéria, 1092. Budapest, Ráday utca 47. 2013. október 13-25.

Kurátorok: Böröcz László és Kicsiny Balázs.