Zsinagóga Toledóban

A napokban jelent meg Schőner Alfréd, az OR-ZSE nyugalmazott rektorának Szószék és Katedra c. könyve, melyből az alábbiakban közlünk egy részletet.

 

Santa Maria La Blanca zsinagóga

A spanyol zsidóság aranykora תור הזהב של יהדות ספרד IX-XIII. sz. Spanyolország gazdasági fellendülésének ideje, melynek integráns része a gondolatok szabad szárnyalása, amikor három világvallás – zsidóság, kereszténység, muzulmánok – együttélése válik lehetővé, mely igen ritka az emberiség történelmében. Ugyanakkor politikai, kulturális, tudományos szellemtörténeti értelemben a spanyol zsidóság a maximumot érte el, illetve nyújtotta. Bizonyos országokban, bizonyos helyeken a sok szenvedést és megpróbáltatást is átélő zsidóság időnként „kegyelmi” állapotban részesül az Örökkévalótól, aranykorszaka van.

A korszakot különösen akkor érthetjük meg, ha egy kicsit beleolvasunk abba a szépirodalomba, amely ez alatt a háromszáz év alatt héber, vagy arab nyelven jelent meg. Köztudott, hogy a zsidó irodalom egy része nem héber nyelven, hanem arabul látott napvilágot, hiszen az volt akkor a domináns nyelv. E kor kiemelkedő személyisége a költő Slomo ibn G’virol (1) és a költőfejedelem Juda Ha-Lévi, (2) aki filozófus és orvos  is volt egyszerre. Legismertebb műve, amely a mai napig olvasmányaink tárgya és kutatásaink forrása, a híres Kuzari. A Cion iránti vágyódását kifejező versciklus a zsidó irodalomtörténetbe Cionidák néven vonult be. (3.lábjegyzet)

Ibn Gabirol A királyi korona כתר מלכות  című verse a zsidó liturgiába is bekerült, a korabeli világlátásról tesz tanúbizonyságot.

E korszak a legszebb, a leggazdagabb és legtökéletesebb illusztrált héber nyelvű kéziratokat produkálja, melyek közül jó néhány magyarországi közgyűjteménybe is bekerül, így a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményének Kaufmann Kollekciójába, ahol kiemelt figyelemre tarthat számot az ún. Kaufmann Haggada (4lábjegyzet). 1300-ban jelenik meg Barcelonában a הגדת סריבו A szarajevói Haggada, mely valamikor a XIX. sz. közepén került elő Szarajevóban, s így nevét e városról kapta. (5lábjegyzet) E haggada azon haggadák legismertebbike, amely tartalmában a legjobban közelít a Biblia Pauperum (6lábjegyzet) fogalmához. Az első rész a világ teremtésének a misztériumától Mózes haláláig kis illusztrációkban, figurális ábrázolással mutatja be a bibliai történetet.

Toledo az i.e. II. században már létező település volt. Egyes – nem történelmi – források feltételezések szerint a 2200 évvel ezelőtti városalapításban zsidó emberek is részt vettek. I.e. 192-ben elfoglalják a rómaiak Feljegyzésekből tudjuk, hogy a fegyverkereskedelem és a toledoi penge gyártásának fő központja volt. Az i.sz. 540-ig a neve Toldot volt. I.sz. 711-ben a muzulmán hódítás során a város arab kézbe kerül. Később a kereszténység dominanciája nyomja rá bélyegét a város, illetve az ország szellemi arculatára. Az arany korszak tehát a muzulmán világ, szellemiség, a zsidó háttér és a hódító katolicizmus, a kereszténység hármas köteléke, mely 1492-ig, a kiűzetésig tart, amikor spanyol Izabella és Ferdinánd kiűzi a zsidókat és a muzulmánokat Spanyolországból. (7lábjegyzet Lucia Graves) A korabeli források szerint az i.sz. V. században, 550 körül már jelentős zsidó közösség élt Toledoban, a zsidóság virágzása a XI. századra tehető. A XI. századi keresztény mozgások, győzedelmes hadjáratok következtében a katolicizmus dominanciája került előtérbe. S bár ugyanez történt Toledoban is, a zsidóságnak a muzulmán kultúrával való szimpátiája változatlan maradt szellemiekben, nyelvében és nem utolsó sorban művészetében, különös tekintettel az építészetre. A korabeli antiszemitizmus ott sem múlt el nyomtalanul, 1180-ban már korlátozzák a zsidók jogait Toledoban is, amit RIF jegyzett le. (lábjegyzet) Ám a zsidóság létrehozza saját intézményeit, a Temetkezési Egyletet (Hevra Kadisa), rituális fürdőt (mikve), tanintézményeket (héder, jesiva), zsinagóga, stb.

Toledo egyik dombján, a Juderia, a zsidó negyed központjában építik fel 1205-ben zsinagógájukat. A zsinagóga természetesen Jeruzsálem felé nézett, gyönyörű apszisa, Áron ha-Kódese, frigyszekrénye volt.

A zsidóság építészet történetében a frigyszekrények két típusát ismerjük. Az egyik az a típus, ami például a Dohány utcai zsinagóga frigyszekrénye, mely a keleti fal sikjában van, nem mobil, amelyet a spanyol kultúrkörben nem frigyszekrénynek, hanem héhál-nak neveznek, a másik, a keleti falon lévő mozgatható frigyszekrény volt, melyet négy keréken ki lehetett tolni a templomból, ha éppen nem imádkoztak. A Santa Maria La Blanca zsinagógában állandó frigyszekrény, héhál van. 28 oszlop tartja a zsinagóga boltozatát. Ha egy székesegyházról beszélnénk, azt mondhatnánk, öt hajós, mivel zsinagógáról van szó öt elkülöníthető oszlop sor díszíti, az oszlopok tetején pedig nem a görög kultúrából ismert klasszikus dór, ion, vagy korintoszi oszlopfők találhatók, hanem un. mudejar oszlopok. A mudejar arab szó, mely engedelmességet jelent. Ennek az építészeti kultúrának a képviselői nem az avantgárd kultúrkörhöz tartoztak, hanem lojálisak voltak a fennálló társadalmi renddel, hogy működésük viszonylag zökkenőmentes lehessen. A mudejar építészet elterjedt és ismert volt a spanyol kultúrkörben.

Nemcsak az oszlopfők különlegességében nyilvánul meg, hanem az ablaknyílások speciális szerkezetében is látható. A rózsaablakok motívuma a XI. századtól kezdődően végighúzódik egész Európán, s elérkezik egészen Pestig, hogy az 1859-ben felavatott Dohány utcai zsinagóga geometrikus motívumaiban felismerhessük a spanyol-mór hatást, majd a stílus teremtő Dohány utcai zsinagóga mintájára, hatására épült zsinagógákban ugyanúgy megjelennek e motívumok.

Látható  minden, az oszlopok, az ívek, a geometriai díszítés és azok a különleges ablakok, melyek befelé szélesednek és kifelé szűkülnek, mert a zsidó hagyomány szerint a Jeruzsálemi Szentély ablakai voltak ilyenek azért, hogy a belülről megvilágított Tóra a maga fizikai és szellemi valóságában kifelé szórja a fényt, és a fizika törvényei szerint, minél szűkebb a rés annál messzebbre világít.

A Santa Maria La Blanca zsinagóga azonban az 1300-as évek elején elveszíti zsinagóga jellegét, mert elveszik a zsidóktól, és rátelepül egy katolikus templom. Összeolvad a zsinagógai és a katolikus templomi miliő. Az Áron ha-.Kodes fölé egy kereszt,kerül. A XIX. sz. vége óta újra zsinagógává minősítik, azonban  már nem működő zsinagógaként funkcionál, hanem, mint nemzeti látogatóhelyet tartják számon. Tulajdonosa a spanyol állam, mely átadta a Spanyolországi Zsidó Hitközség közösségének egy csereüzlet keretében, azaz 1948-ban az újonnan megalakult Izrael Állama felajánlja, hogy Az utolsó vacsora termét átadja a katolikus egyháznak, a katolikus egyház a Santa Maria La Blanca zsinagógát visszaadja a zsidóságnak.

 

JEGYZETEK

1. Slomo ibn G’virol költő
2. Jehuda Halevi: A judeizmus mint poézis és mint antifilozófia. In.: Staller Tamás: Zsidóság és filozófia. Logos, 2006 pp 70-92.
3. Lásd: Patai József: Héber költők, Bp. 1916. pp 128-155
4. Kaufmann Haggada 2 kiadás
5. Szarajevói Haggada, mely az 1300-as évek elején, Barcelonában jelent meg. Története unikális. Valamikor 1850 és 1880 között került elő olyan formában, hogy Szarajevóban (ahol szfaradi zsidó közösség van a mai napig) meghalt egy idős zsidó, és a család nem tudta kifizetni a temetés költségeit. Hogy valamilyen módon mégis kompenzálja az összeg ki nem fizetését, egy könyvet adományozott az elhalt könyvtárából a Hevra Kadisának  Így került elő Szarajevó városában a Spanyolországban írott illusztrált kéziratos haggada, amely a nevét arról a városról kapta, ahol előkerült. Két facsimile kiadása Belgrádban jelent meg.
6. Biblia Pauperum. A szegények Bibliája, értsd: az emberek tudatlanok, analfabéták voltak, ezért a bibliai történeteket illusztrációkkal mutatták be, vizualitással tudták elősegíteni a pedagógiai és hitbeli gondolatokat.
7. Lucia Graves: A rabbi, a feleség és a szerető c. könyvében, melyben a gironai (Girona ma is létező város Barcelonától északra) zsidók kiűzésének történetét írja meg szépirodalmi formában eredeti források alapján. A könyvben szereplő zsidók végső soron az Ottomán Birodalom fennhatósága alá tartozó Szalonikába (ma Tessaloniki, Görögország) menekültek, és egészen a második világháborúban történt deportálásukig ott is éltek. A kb. 53 ezres zsidó populációból ezren tértek vissza.