Zsinagóga épül

Csepel városközpontjában, 80-120 ember számára. Kicsi, külvárosi, de a miénk.
Az utolsó zsinagógát 1936-ban avatták föl Budapesten. Az 1938-ban elfogadott első zsidótörvény után azonban többé senkinek nem volt kedve zsinagógát építeni. A perspektívák eltűntek. Aztán a zsidók is eltűntek. És az elpusztított magyar zsidók után hanyatlottak az üresen maradt zsinagógák is. A hatalom által kinevezett hitközségi vezetők elkótyavetyélték őket, amint azt elvárták tőlük.
1989 után a hanyatlás megállt. A Dohány utcai zsinagógát, a magyar zsidóság szimbólumát még államköltségen, politikai okokból újították föl. Nem annyira a hívő közösségnek volt szüksége a szimbolikus gesztusra, hanem a feltámadó félelmek közt élő magyar zsidóknak, a hatalomnak és az országnak, amely a külföld felé ezzel igazolta magát.
Azután már olyan felújítások következtek, ahol valóban a hívők jelentették a célközönséget. Kisebb zsinagógák (Frankel Leó út, Lágymányos), kevésbé parádés, de igen hasznos felújítása tanúskodik erről. Az óbudai zsinagóga újraavatása már komolyabb lépés volt. felért egy fél zsinagógaépítéssel, Vele együtt egy új közösség is született.
Új zsinagóga építése a fentiek fényében is progresszió. A délpesti zsidó közösség kilépett egy ideiglenesen használt üzlethelyiségből, és olyan épületbe költözik, amely nyíltan hirdeti vallásos zsidó voltát. A tervezett épület Csepel főterének közvetlen szomszédságában áll majd – amint a boldog békeidők zsinagógái is a városközpontban álltak, ha nem is a főtéren, de attól általában nem messze.
Eljött az – egyelőre szerény – építkezés kora.
Egyébként: a közösség elnöke, Kerényi Gábor az, akit – mint a média arról hírt adott – fél éve durván bántalmazott két antiszemita. Csak hogy tudjuk: Magyarországon nem csak zsidó reneszánsz, hanem antiszemita reneszánsz is van.
A körzet hajdani zsinagógája, ahová a mostani elnök az apjával járt hajdan, áll még a Soroksári úton, ám az 1968-ban eladott épület két tornyát ledöntötték és vasbeton födémeket préseltek bele. Nem éri meg felújítani.
Az új épülethez a 800 m2-es telket a csepeli önkormányzat adta tartós használatba. Ezen egy kb. 250 m2-es épület állhat majd. Tervek még nem léteznek, csak vázlatok, az építési engedélyeket most intézik. De az elnök szerint, ha minden jól megy, júliusban elkezdik az építkezést. 100 ember befogadására alkalmas épületet terveznek, ahol az ima- és kidusterem, konyha, gyerekszoba, (garzon rabbilakás) és tanterem is helyet kap majd.
A költségekről az elnök egyelőre nem beszél. Annyit elmond, hogy az egyik elhunyt hívő nagylelkű adománya volt az indulótőke. A BZSH idei költségvetéséből 15 millió áll rendelkezésre. Ígérvényeik vannak két minisztériumtól, továbbá adakoznak a hívek, kibocsájtanak téglajegyeket, pályáznak a Mazsökhöz, és koncertet is terveznek. A szükséges összeg tehát még nem áll rendelkezésre – de még van idő. A végösszeg nyilván valahol 50-100 millió forint között lehet.
Rabbija már van a közösségnek: Fináli Gábor, jelenleg az ORZSE tanulója. Péntek esténként 30-35 ember fogadja a szombatot, a szombat délelőtt még necces, de dolgoznak rajta. Nagyünnepen (Széder este, Ros hasana) 100-120 ember is összegyűlik. Már egy brit milával is büszkélkedhetnek.
Az új épület szimbolikus jelentősége nagy, mert stabilitást, állandóságot, előttünk álló évtizedeket sugall. Ezt aknázta ki a helyi közösség és/vagy a Mazsihisz, amikor az alapkő-letételre meghívták Erdő Péter bíborost (!), Hende Csaba honvédelmi minisztert (!), hogy az egyéb méltóságokat ne is említsük.
Mindamellett ne feledkezzünk meg azokról a közösségekről, akik épület nélkül is építkeznek – reformzsidók, modern konzervatívok, akik többnyire bérelt lakásban tartják hangulatos, tartalmas összejöveteleiket. S ne hagyjuk említetlenül a legkülönösebb épületeket, a romkocsmákat. Nagyon pesti jelenség ez, amely sajátos világával, közönségével (vagy közösségével) talán a leghűségesebben fejezi ki a magyar zsidó fiatalság hangulatát.

Gadó János