„Zsidónak lenni szexi”

Kiégve az internetes társkeresők posványától, próbáltam kievickélni abból a pöcegödörből, ahová magamnak köszönhetően zuhantam, a normálisnál is nagyobbnak gondolt szexuális étvágyam miatt.

A számtalan egyéjszakás kaland, a lelkemet ért negatív impulzusok tömkelege, idővel benyújtották a számlát: lassacskán impotenssé váltam. Szorítóban kiütött öklözőként tántorogtam a neten megismert, szexre kiéhezett, enyhén nimfomán lányok és asszonyok között. Ha tükörbe tekintettem, egy kiégett, öregedő pornósztár ördögi mosolya vicsorgott vissza rám.
Az internetes társkeresők kötelező köreit végig járva, kiüresedett életemben már csak a virtuális világban éreztem biztonságban magam. Fogalmam sem volt a való világ eseményeiről. A távoli régmúlt csajozási szokásai is homályba vesztek. Amnéziás módjára tagadtam meg a múltamat, amikor még ifjú sihederként, baráti társaságommal éjszakai szórakozóhelyek garmadáját kerestük fel, lányokkal ismerkedtünk, táncba hívtuk őket, izzadt mancsunkat karcsú derekakon nyugtatva néztünk mélyen a szemükbe, és a vészesen közeledő, következő lépéseken törtük a fejünket.
Letűnt, elveszett, elmúlt kor keserédes emlékei.
Megváltásként ért messzi távoli Eszter unokahúgom hívó szava: kísérőnek kért fel saját maga és a nagyon rég nem látott – alig húsz éves kis nimfákról esik itt szó – barátnője, Rachele kalauzolásához a pesti éjszakába. Két lány, fiatal kis fruskák, nem mozognak biztonságban a zegzugos éjszakában – nyávogta egy szuszra Eszter, amikor skype-on megkeresett, és inkább parancsolta, mind kérte, hogy szegődjek melléjük útitársul az elkövetkező szombatra.
– Remek programban lesz részed! – fuvolázta a számító kis dög, a kamerába pózolva, sejtelmes domborulataival jól lakatva kocsányon logó szemeimet. Buta öregedő ember kéjes vigyora köszönt vissza a kamerába nézve, amikor Eszter egy gombnyomással véget vetett ingyenes szoftpornós nézelődésemnek.
Rachele amerikai egyetemen költötte a szülei temérdek pénzét, ritkán járt haza a Balkánra, csepegtetett részinformációkat Eszter, állítólagos legjobb barátnőjéről. Rachele most is csak a távoli homályba vesző – még mindig alig húsz évesekről beszélek – feledhetetlen régmúlt nyarait kívánja át és újra élni Budapesten, aminek elengedhetetlen része szerintük-egy autentikus budapesti romkocsma túra.
Enyhén sznobul hangzott, hogy az alig húsz éves kis csajok turistát játszanak a saját hazájukban. Más világ! – konstatáltam magamban az idő feltartozhatatlan múlását.
Kedvenc közösségi portálomon mindkét fruskát jól berögözött, rutinos mozdulatokkal lecsekkoltam, mégis tudjam, mire számíthatok, mennyibe fog fájni az este, és vajon gardróbom felső (ritkán használt), vagy középső (agyonhasznált) polcáról válasszam a vasárnapi ruhámat, és kiegészítőimet.
Eszter – a családi legendárium és az anekdotázást kedvelő, hordóhasú, évtizedek óta aszexuális életet élő nagybácsim elmondása szerint: a dög – már kamaszkorában kikezdett a család őszülő halántékú háziorvosával. A szexuálisan túlfűtött süldőlány felajánlkozása egy félrelépő párocskák körében meglehetősen népszerű, diszkréciójáról hírhedt panzióban lepedőszaggató pásztorórákba torkollott, s a doki praxisába, illetve a házasságába került. Legnagyobb pechére Eszter édesapja, az én másodnagybátyám, ugyanannak a panziónak élvezte heti rendszerességgel a vendégszeretetét, ahol a saját lánya korú – na, jó, Uncle Tom azért megvárta, hogy a kiszemeltjei betöltsék legalább a nagykorúságukat – pénzéhes diáklányokkal csalta a már évek óta Prozacon tengődő másodnagynénémet.
Az őszes doki és Eszter unokahúgom legnagyobb pechére, Tamás bácsi kedvenc szobája mellé szólt a beutalójuk. A többit el lehet képzelni.
Tény, Eszter hirtelenjében Izraelben találta magát – Eszter már kiskorától fogva, jól bírta az héber nyelvet – egy herzliai középiskolában maturált sikeresen. Idővel, megunva az önkéntes száműzetését, Eszter, hosszas rimánkodás, és gyaníthatóan Tamás nagybátyám erőszakos zsarolásának követően tért vissza, hogy a nyájtól eltévelygett kis bárányként hazai pályán kezdje meg felsőfokú tanulmányait.
Eszter az egyetemisták megszokott, léha életét élte: a legtöbb profjával lefeküdt. Szüleim elmondása szerint, Eszter kitartott az ezüstróka korosztály mellett, partnereit az évgyűrűik, és az autójuk márkái szerint választotta, immár legálisan. Alig huszonévesen, kerülte a saját korosztályát, romkocsmák helyett, golf- vitorlás klubokban mulatta az időt, deresedő halántékú partnerei kéjes társaságában.
Racheléről többet nem tudtam, csak a fotói alapján állítottam össze a virtuális és valósnak hitt önéletrajzát és a jól megszokott, kötelező stációit, amit végigjárhatott eddigi nyúlfarknyi élete során: Újlipótváros, Bálint-ház, Szarvasi tábor, Lauder, Taglit. Saját szexualitását későn felfedező, pironkodó, betegesen sápadag, fekete hajú, nyakában lehelet finom aranyláncon fityegő Dávid csillagot hordó, rémes csúfolással teli kamaszkort maga után hagyó, egyre szenvedélyesebbé váló zsidólány. Aki prefelnőtt korba érve, Erecben járva, végre magára lel, és egy összenőtt szemöldökű, hátul kőműves dekoltázst kivillantó, szőrös vállú-hátú izraeli harcos szabréval átéli az első csodát, majd az azt követő csalódást is. Kiábrándulva Júdea oroszlánjaiból, érthetetlen okok miatt, közép-európai gettózsidók, jesivabóherek mellett teszi le a voksát, és kufircol fűvel-fával – lényeg, hogy kipát hordjon. Külföldi, jó hírű egyetem, nemszeretem Magyarországozás, picsáskodás – a szokásos.
Túl magasra tették fel nekem a lécet a kishableányok.
Az esélytelenek nyugalmával készültem az estére, és húztam wesko-csizmát a kirojtosodott farmeremhez. Imádtam tahón felöltözni.
Eszter ugyan rokon lány, de túl távoli ahhoz, hogy, bármiféle lelkiismeret-furdalást érezzek, ha történetesen, felajánlkozna, de ugyan miért tenné? Nem funkcionálok háziorvosként, szürkeségbe sem borult még a megmaradt tollam, ráadásul bicajjal rovom a pesti flasztert. Rachele nyavalygásaitól, fikázásaitól, „ez de gáz, na meg ez, és itt Magyarországon semmi sem jó” kifakadásaitól meg már jó előre fáztam.
A Király utca közepén, a Gozsdu- udvar előtt fékezett le a lányokat szállító taxi, miközben én a piros bicajomnak támaszkodva, wesko-csizmámban pompázva vártam a kis süldőkre. Röhejes látványt nyújthattam, aminek puszilkodást követően, kíméletlenül hangot is adtak az alig nagykorúak.
Négy puszi lesz, a ma este hozadéka!? – prognosztizáltam, enyhe pedofil hajlamaimat nehézkesen kordába tartva, megjáratva szemeimet a kiöltözött kis fruskákon. Ahogyan a pilóta kék szemükkel a szemembe néztek, éreztem a teljes csüggedést, és reménytelenséget, ami átfutott a testemen.
Külföldi fiatalok hordáira leszünk figyelmesek, akik csapatostul veszik be magukat éjszakánként a volt zsidónegyed macskaköves utcáiba, lármázva, egymásba karolva, danolászva, a gyarmatosítók magabiztosságával járnak ki-be, kocsmáról-kocsmára, és hágnak nyakára a bőséges szülői apanázsuknak.
A fura nevű Mika Tivadarban kezdjük az estét, ami mulató és nem autentikus romkocsma. Halványan derengenek az erőltetett és modorosnak tűnő romkocsma nevek – igaz, fantáziadúsabb kocsmanevet magam sem tudnék kiötölni –: Szimpla, Ellátó, Kuplung. Még fiatal az este, a bemelegítő köröket fogyasztva, a bárpulthoz közel foglalunk helyet, ami teret enged a nézelődésnek, hogy alaposabban szemügyre vegyem Mika Tivadar sokat látott népét.
Hörpintés közben kedvenc unaloműző játékomhoz nyúlok: arcokról, mimikákból próbálom kitalálni, számomra ismeretlen emberek vallási hovatartozását, ergo: hogy az adott helyen, rajtam kívül ki lehet még zsidó. Remek játék, magamban már tökélyre fejlesztettem, a szabályait is csak én ismerem. A megoldásokat nem vehetem biztosra, de úgy ránézésre, jobbára, a megérzéseim igaznak bizonyulnak.
De itt a Mika Tivadarban egyelőre sehol egy zsidó, rajtunk kívül. De még egy fél zsidót sem látni. Egy még távolabbi, keményvonalas unokanővérem jut eszembe, aki anno, ódákat zengett egy Sirály nevezetű helyről, ahol kis zsidócskák adtak estéről estére randevút egymásnak. Értsd: az ortodoxiára hajazó zsidók gyülekezőhelye volt. Többször is invitált a maguk közé, de már akkor is hadilábon álltam velük.
Mellettem a pultnál, lányaim a mobil korszak legidegesítőbb szokását gyakorolják: a rögtön-a-tükörben-fényképezem-magam-a-telefonommal, mert irtózatos proli vagyok, s okos telefonjuk segítségével az ingyenes netre csatlakozva, mindenképpen késztetést éreznek, hogy megosszák a nagyérdeművel a facebookon tartózkodási helyüket. Fél szemüket folyamatosan a telefonjukon nyugtatják, közben egymással halkan, unottan cseverésznek a semmiről.
Láthatóan másra számítottak. Sehol egy elfoglalt, aládúcolt gangos ház, sehol a raszta hajú biciklifutárok, kiöregedett alternatívok, őszülő hajú leszbikus párok, olcsón mért vörös lőre, zsidócskák.
Semmi. Csupa gój, egy frissiben renovált épületben.
Megunva a nézelődést és a semmit tevést, Mika Tivadar utcájában az Ellátó kertben verünk inkább tanyát. Helyben vagyunk! Pont, amire számítottam: csupa félnótás, vékonypénzű fura alak, rongyoknak látszó, de márkás cuccokba pompázó, egyen-személyiségű –„haragban vagyok a világgal, mert túl jó dolgomban már nem tudok mit kezdeni magammal” – észosztogató lázadók. Lányok jobb kedvre derülnek – végre hazatértek.
A balek szerepét betöltve, fizetem folyamatosan a cehhet, a lányok koktéloznak, én az ifjúságomat megidéző vörösboros kólák tömkelegét döntöm magamba. Esztert többen is ismerősként üdvözlik, hívják maguk közé az évfolyamtársai, akiket eddig szóra sem méltatott. Eszter Rahelét maga után húzva mond igent a hívó szóra, kisfickók nyálukat csorgatva vetik magukat a friss húsokra.
Magamfajta, csajozástól megcsömörlött öregedő lúzer, hamar feltérképezi a terepet, és a már kész leosztást. Magányosoknak nem pálya egy romkocsma. Csajozás kizárva, hiszen nehéz beszivárogni egy zárt társaságba. A romkocsma népe nehezen fogadja be az egyedülállókat, csellengőket. Kiveti magából a vadászokat. Párban, csoportba verődve érdemes romkocsmázni.
Egy harmincas, nagyfenekű lány próbálja megmászni a mellettem lévő bárszéket, nehézkesen, szuszogva fészkelődik, amíg végre elrendezi magát és a testét a vészesen imbolygó fa tákolmányon.
„Zsidónak lenni trendi” – áll a kitűzőjén nagyképűen a legújabb cionista irányzat.
Ő a várakozást, én a szokásos helyszín- és esettanulmányaimat megunván, elegyedünk szóba egymással.
– Egy zsidó internetes társkeresőről vagyok itt sokadjára. Szokásos vak randim, egy szokásos romkocsmában, nyilván egy szokásos idiótával – pesszimistásodik Zsófia az est kimenetelét illetően. – Az ő ötlete volt, hogy kirakjam magamra ezt a kitűzőt! Állítólag erről fog megismerni a nagy tömegben, mintha még nem bámulta volna elégszer a fényképeimet az adatlapomon – folytatja Zsófia lemondóan. – Nem könnyű manapság egy épkézláb zsidó pasit leakasztani. Két típus van – osztja feketére és fehérre a világot Zsófia. – Az egyik: aki még harminc évesen is az anyjával lakik, szorongó, mániásdepressziós, és csak a holokauszt foglalkoztatja. A másik, aki a legyet is röptében, csapongó, betegesen hazudozó szélhámos, képtelen a megállapodásra. Sajnos a köztessel, ha ugyan létezik ez a típus, nekem még nem akadt szerencsém – Zsófia lassan, kérdően rám emeli gesztenyebarna, kutyahűségről árulkodó, szelíd tekintetét.
– Te melyik típus vagy? – kérdi. Nyilván nem vette észre wesko-csizmámat, és nem tud a kocsma előtt kikötött bicajomról sem.
Na, a négy puszinál mégiscsak többre van kilátás ma este! Sutba dobva Esztert és Rahelet, akik megunva Eszter rájuk vetődő kispénzű évfolyamtársait, egy nagyhangú spanyol társaság központjában találják magukat. A latinok folyamatosan kérik ki az újabb köröket, feltett szándékukban állhat a lányok ágyba cipelése. Az Ellátó előtt, rám hűségesen várakozó piros bringámat megtagadva ölelkezünk össze először Zsófival, és folytatjuk immár együtt, egyre bujábbá váló romkocsma túránkat. Zsófit idővel megszabadítom stigmatizáló kitűzőjétől, hiszen netes partnere nem mutatkozott, és a csizmámról is elragadtatással beszélt.
„Eszter, hagyd a latinokat, nem is zsidók! Márpedig zsidónak lenni szexi!” – plagizálok valami szlogent és pötyögöm Eszternek az elbocsátó szép üzenetet a telefonomba, miközben vágyakozva nézem a rám várakozó Júdea lányának erőtől és vágytól duzzadó, meggypiros ajkát.

Gantner Ádám A siksze c könyv szerzője