Zsidó családi vérfürdő

A Gólem Színház új bemutatója Joshua Harmon, kortárs amerikai drámaíró harsányan őszinte Rossz zsidók c. híres darabját varázsolja a színpadra. Dark comedy ez a javából.

Borgula András rendezői szándéka az volt, hogy árnyalja, sőt: cáfolja azt a naiv vélekedést, miszerint a zsidó családokat a szeretet tartja össze. Milyen viharok dúlnak a felszín alatt? Relatív, hogy mitől jók vagy rosszak a zsidók. Milyen lehet az igazi zsidó családi szeretet? Na, és a gyűlölet? Joshua Harmon „vígjátéka” ugyan amerikai fiatalokról szól, de amit szatirikusan elénk tár, az bárhol megtörténhet; tipikus, örökzöld és univerzális jelenség.

Kiváló jellemparódia mozgatja a darabot. Nem, ez nem komédia, hanem hisztérikus érzelmekkel telített véres dráma, de nem fogunk sírni rajta. Pikáns, bizarr és roppant mélységeket borzoló gyilkos mű, miközben brutálisan vicces.

Egy este / éjszaka alatt egy apró lakásban játszódik a cselekmény, ahol a holokauszt-túlélő nagyapa temetése után a három egyetemista unoka különös hagyaték fölött csap össze.

A kezdő jelenetben Daphna Feygenbaum unokatestvérei kis lakásában irányítgatja fásult, lefáradt unokatestvérét, Jonah-t. Osztja azt észt, megtudjuk, hogy Jonah és Liam szülei – az ő szüleivel ellentétben – gazdagok, és ezért tudták megvenni gyerekeiknek ezt a kéglit, pazar panorámával a Hudson-folyóra. Hirtelen betoppan a síelésből Jonah bátyja, Liam és szőke, kékszemű, barátnője, Melody, akik lemaradtak nagyapa temetéséről: Liam telefonja egy sífelvonón elrepült, így nem értesültek róla.

Daphna rigolyái láttán a két fiú menekülőre fogja, szüleik lakásában próbálnak menedéket találni éjszakára, ahol Daphna szülei is alszanak. Távollétükben Daphna öntudatosan alázza Melodyt. A fivérek visszatérnek, nem jártak sikerrel. Nehéz a lánnyal egy légtérben lenniük. Pláne, hogy megszállottan akar valamit.

Kívánsága egyre hangosabb vitát szül. Tárgya a családi örökség egy darabja, a nagypapa nyaklánca a Chai medállal, túlélő ékszer, amelynek története van, a holokauszt emléke tapad hozzá és nagypapa nagymama iránti szerelmét is jelentette. Dupla szimbólum, erős köteléket jelképez. Daphna és Liam is igényt tart rá. Daphna a hit és a hagyomány rigorózus őre, és Liam, bár nem érdeklik a vallási szabályok, ingadozik a spirituális örökség és a modern életfelfogás között. A vérre menő ordítozásban egyikük sem akarja megérteni a másik szempontjait, sőt, meg akarják semmisíteni egymást. A mérlegelés képességét már elvesztették. Kit illet az elhunyt nyaklánca? A másokat leuraló Daphnát, vagy jól szituált unokatesóját, Liam-et, vagy az ő nem zsidó barátnőjét, Melodyt? Vagy Jonah-t, akinek a szavát se halljuk?

Daphna hajmeresztő; önmagát igazi zsidónak tartja, valójában egy türelmetlen vallási fanatikus úthenger. Szeretne izraeli pasijához férjhez menni és kiköltözni, fegyvert ragadni és gyerekeket szülni. Állhatatosan cseszeget mindenkit, aki nem eléggé hagyománytisztelő. Totálisan eszelős és idióta. Nem lehet tőle levegőt venni. Felsőbbrendűségi érzése és magabiztossága mögött bizonytalanság húzódhat. Problémája van Melodyval, de a rég elhunyt nagymamáját is csak hülye picsának (sic!) címkézi. (A darab egyébként kellemesen szabadszájú.) Nyilván nem boldog, és rohadtul irigy, szerelmesekre és gazdagabbakra egyaránt. Talán mégsem elviselhetetlen, van mélység a karakterében, és Daphna szerepében Kanyó Kata fantasztikusan hisztizik.

Unokatestvére, Liam, méltó küzdőtársa, szintén makacs személyiség, aki szenvedélyesen érvel; ásatag dolognak tartja a zsidó szokásokat, sőt, magasról tesz a zsidóságra, és imádja a kortárs japán kultúrát (ebből készül doktorálni) és a nem zsidó nőket. Felvilágosult, okos fiú, persze elég sértően rátapint a lány gyenge pontjára: ez a Gilad nevű izraeli pasi létezik egyáltalán?

Hencz András alakítja (üvölti) Liam szerepét, feszülten és hitelesen rázza a hideg Daphnától.

Barátnője, Melody kívül áll a családi körön, pechjére keresztény. Jó lélek, de nem egy észkombájn. Opera szakot végzett, bár ne énekelne… Ő az egyetlen megértő, noha nem túl bonyolult személyiség, és a végén rendesen elgurul az ő gyógyszere is. A vita csúcsán kínos, mosolyra késztető gesztussal próbálja oldani a feszültséget; Gershwin Porgy és Bess művéből énekel egy operarészletet. Kádár Kinga, mint Melody, kedvesen mókás, lábán egy violinkulcsos tetkóval. Katics Veronika jól eltalálta a jelmezét.

Jonah – Kerekes Márton egy csendes őrült szerepét kapta – mindvégig köpni-nyelni sem tud. Tőmondatokban védekezik. A nyaklánc körüli csatározásból inkább kimaradnia. Visszafogottan asszisztál Daphna és Liam szócsépléséhez. Normálisnak tűnik, de a végén kiderül, hogy igaz a közhely, hogy mindenki addig normális, amíg nem ismerjük.

Lélegzetelállító helyzetkomikumok erősítik az amúgy is súlyos dramaturgiát. A patologikus karakterek kidolgozásához persze nélkülözhetetlen volt a fiatal, ám ütős szereplőgárda, hiszen nemcsak a nagypapa nyakláncáért küzdenek, hanem azt is boncolgatják, hogy mit jelent zsidónak lenni. Mit és kit árul el Liam, ha feleségül veszi nem zsidó barátnőjét? Fel kell-e tenni ezt a kérdést egyáltalán? És Jonah miért nem nyilvánít véleményt? A komédia hitről és családról értekező identitásdrámába fordul. A párbeszédek üvöltő monológokká erősödnek; Daphna és Liam ordítja a magáét, hol filozofikusan, de leginkább vulgárisan. A legdurvább, rá nézve is dehonesztáló részeket Melody a fürdőszobából is hallja.

A katasztrofális összeomlás lépésről-lépésre kidolgozott. A darab végére véres csatatérré válik az ágyakkal túlzsúfolt színtér. Simon Ferenc István díszlete, a kicsit minimalista konstruktivista stúdiólakás szilárdan állja a sarat, sőt, a TV képernyőjén futó infantilis számítógépes játék is mintha a mérkőzést, a családi viszály állomásait közvetítené.

 

Rossz zsidók

szereplők: Kanyó Kata, Kádár Kinga, Kerekes Márton, Hencz András

írta: Joshua Harmon, rendezte: Borgula András, a rendező munkatársa: Kóti Eszter, dramaturg: Németh Virág, díszlet: Simon Ferenc István, jelmez: Katics Veronika, produkciós vezető: Marcsa Barbara, műszaki vezető: Nádasi Iván