„Volt némi Casablanca-fíling” – A rendező, az újságíró és a költő a háborús Izraelben

Török Ferenc filmrendező, Vágvölgyi B. András újságíró és Térey János költő, író is Izraelbe látogatott a háború alatt, után. Milyen érzésekkel indultak útnak? Milyen élmények érték őket Izraelben? Hogyan érzékelték az háborús izraeli hétköznapok hangulatát? Milyen különbséget látnak a magyarországi média által sugallt kép és a valóság között? Többek között erről kérdeztük őket.

*

Török Ferenc új, Overnight című filmjével az izraeli magyar filmhétre utazott ki: „Örültem, hogy mehetek. A családom persze nagyon izgult, minden nap többször kellett hazatelefonálnom. Öt napig voltam kinn. Volt vetítés Haifán, Jeruzsálemben, Tel Avivban. Mindenhol teltház volt, a vetítések után nagy beszélgetések voltak. Szerették az Overnight-ot.”

Török tapasztalatai szerint a háború nagyon is jelen volt a mindennapokban: „Már első nap belefutottam egy indulatos sofőrbe. Tel Avivból vitt Haifára, keresztény arab volt. Szenvedélyesen magyarázta a saját igazát. A több millió táborban sínylődő palesztin menekültről mesélt, nagyon ki volt borulva a gázai események kapcsán. Szerinte a világnak nem lenne szabad hagyni ezt a háborút. Aztán megköszönte, hogy elhoztuk a filmjeinket, és nevetve megjegyezte: „addig se lövik egymást, amíg a moziban ülnek”.

A zsidó fiatalok, akikkel beszéltem, szinte mind elítélték a háborút. „Túl sok a civil áldozat”, hallottam többször. Eleve nagyon nehéz lehet az izraeli fiataloknak azt feldolgozni, hogy a hagyományos európai liberalizmus és szolidaritás jegyében, szinte mindenki a kisebbségben élő arabokkal rokonszenvez. Nem értik, Európában miért palesztin sálban járnak a gimnazisták. Miért lett ez a divat? Magam sem tudom a választ.”

A rendezőt nem csak emberileg, de művészileg is számos fontos élmény érte, talán egy következő filmjének témáját is megtalálta Izraelben: „Voltam egy zseniális modern tárlaton Jeruzsálemben az Izrael Múzeumban: üveggyöngyből volt összefűzve egy életnagyságban berendezett lakás. Gyöngyből volt az asztal, az ablak, a hűtőszekrény, szóval minden az utolsó kiskanálig. Nagyon beteg ötlet, viszont a monumentálisa lenyűgöző. A legizgalmasabb találkozás pedig az volt, amikor összefutottam egy aradi lánnyal a Nanushka nevű Tel Aviv-i kávézóban. Ő a főnök, ő viszi az egész helyet, nagyon profi, komoly nő. Már eléggé törve beszél csak magyarul, mivel óvodás korában települt ki a szüleivel. Az a legfurcsább az egészben, hogy a lány fekete bőrű, az apukája ugyanis kenyai. Szeretnék vele forgatni jövőre egy portréfilmet, megkeresném az aradi lakótelepet, ahol született, aztán bemutatnám a mai izraeli hétköznapjait. Tipikus magyar történet.”

De a magyar média reakcióját, a háborút bemutató csúsztatásait is elég tipikusnak tartja Török: „A magyar média olyan provinciális és ostoba ez ügyben is, mint általában. A jobboldali lapok és tévék álszent módon, elszörnyedve mutogatják a véres képeket. A baloldaliak próbálják némileg árnyalni a képet, de inkább kerülik a témát. Azt persze most sem hagyta ki a vezető „polgári” lap, hogy meg ne jegyezze epésen, vajon miért kell magyar filmhetet rendezni Izraelben ilyenkor? Mintha a magyar filmesek legitimálnák a gázai katonai akciót. Vicc.”

*

Vágvölgyi B. Andrásban még december 27-e előtt megszületett az utazás gondolata, és azt a későbbi események sem befolyásolták. Január 12-19 között Tel-Avivban és Jeruzsálemben töltött egy hetet, de ellátogatott Askelonba, Szderótba és Beershebába is: „Volt némi Casablanca-fíling, és persze mindenki beszélt, mindenki újságot olvasott, hallgatta, nézte a híreket.” – jellemezte az izraeli közhangulatot Vágvölgyi.

 

A háború hazai médiatálalásáról pedig hasonló a véleménye, mint Török Ferencnek: „Jobbos médiát már elég régóta nem nézek, olvasok, erről tehát nem tudok érdemben beszámolni. Az egyik szélsőséges honlapot néztem egyszer, az elég brutális volt. Amúgy általában a magyar médiában az elemzések nagyjából korrektek voltak, és a hírek sem torzítottak jobban az európai átlagnál.” Vágvölgyi szerint azonban Magyarországon nagyon kevés szó esik a dél-izraeli városok tarthatatlan helyzetéről – ő maga egyébként két cikket is jegyez a témában, az Élet és Irodalomban, illetve a Népszabadságban. Utóbbiból idézünk:

 

„Január 17-e az “Öntött Ólom” egy viszonylag csendesebb napja. Állunk a rádiós kollégával egy dombtetőn, öt kilométerre lehet Gáza, párás az idő, nehéz kivenni, hogy akkor most izraeli levegő-föld rakétát, vagy hamaszos Kasszamot látunk. A füstcsík az füstcsík. Olyan ide kijönni, nézelődni, mint ’91-ben a harkányi vagy villányi hegyoldalba, ahová kiültek az emberek piknikezni, meg nézni a határ túloldalán a nyomjelző lövedékeket, hallgatni a durrogtatást. Aztán bemegyünk Szderótba, és kiderül, azért nagyon nem vicc ez a dolog. A buszmegállók fala 35 centis beton, minden házhoz, lakáshoz tartozik óvóhely, itt, ha megszólal a sziréna, 15 másodperc van elérni a légópincébe. Askelonban 30, Asdodban már 45 másodperc. Az utcákon, sok helyen megtörte a betont a rakéta, a város zászlóerdőben úszik, ezzel fokozzák a hangulatot.” (Vágvölgyi B. András: Saron szelleme. Népszabadság, 2009. január 31.)

*

Térey János Lanczkor Gábor és Vári György társaságában utazta be Izraelt.

„Egy hetet töltöttünk Izraelben, ami odaát roppant kevés idő, de leírtuk azt a kört, amelyet elterveztünk: Tel-Avivból Jeruzsálembe, onnét a Holt-tengerhez Ein Gedibe; aztán Betlehembe; majd Tibériásba, a Genezáreti-tóhoz; onnét a festői Cfátba, és belefért egy teljes Sabbat is, mégpedig Haifában, egy igazi lejtős-sikátoros levantei kikötőben.

Tűzszünet napján érkeztünk. Egy nagyjából kisimult arcú, leszerelő hangulatú városba. Az állandó katonai jelenlét, a Fal szükségszerű, ugyanakkor kétségkívül meghökkentő (és Európából ismerős) látványa, a határőrség kérdései, a fémdetektor és a maximum Amerikában tapasztalt biztonsági ellenőrzések: mindez elsőre furcsa, ha érthető is. Két nap múlva már úgy ül le az ember a távolsági buszon, a katonalány mellé, akinek géppuska van a combja között, hogy nem talál ebben semmi szokatlant.

Jeruzsálemben inkább tapintható a feszültség, látni, ahogy a fekete fejkendős arab fiú beint a horgolt kipás telepesnek, aki a volán mögött ül; de nem ez az általános. A hegyről letekintve világosan elkülönül a zsidó és az arab negyed: a váltás nagyon éles a városszerkezetben. Nem tudom, hogy ezt a várost egyszer megint szögesdrót osztja-e ketté. Tel-Avivval szemben igen nehéz pár szóban megragadni az atmoszféráját, ahhoz túl eklektikus, akad benne jó adag Róma, török bazár, hamisítatlan stetl-utcák, skót templom, orosz hagymakupola és német kolónia. A színe, a homokszín, az ad neki némi egységet.”

Hogy érték-e művészi szempontból inspiráló élmények? Térey reméli, hogy igen, de ez szerinte egyelőre fölmérhetetlen: „Írok egy regényt, amelyiknek talán szüksége van Izraelre. Úgy látszik, nekem is nagy szükségem volt rá. Először jártam Izraelben. Úgy fölütni a Bibliát, hogy Kafarnaum vagy Názáret neve már egy pontos képet is előhív ez emlékezetből, ez nagyon más, mint ezelőtt. Láttuk Maszada lélegzetelállító fekvésű erődjét, egy megindító és döbbenetes múzeum-remekművet, a Jad Vasemet; alaposan bebarangoltuk a Meá Seárim-negyedet: nem szeretnék útirajz-frázisokat sorolni, csak azt mondom, szegényebb volnék ezek nélkül a nagyon erős élmények nélkül.

A magyar irodalom alighanem legelső Tel-Aviv-leírása Márai Sándortól származik, aki 1927-ben kiadott útirajzában “minden képzeletet meghaladó módon rútnak”, “cementfantáziának” mondja a várost. Szerinte csoda, ha nem felejtették ki a lépcsőházat a sebtében fölhúzott, barakkszerű házakból. Aztán a 30-as években Berlinből emigrált építészek fölhúzták azt a mintegy 1500, első osztályú Bauhaus-épületet, amelyek miatt manapság fehér városnak mondják Tel-Avivot. Nos, ez a “sistergő Lunapark” azóta amerikaias metropolisz lett, az egyik legbarátibb nagyváros, amelynek lombos sétányaiban van valami – legjobb értelemben vett – vidéki miliő. Floridába ojtott Frankfurt és Bukarest. Úgy hozta a sors, hogy müezzint is Jaffa dombján hallottam először, a felhőkarcolók tövében. Mindez együtt feledhetetlen benyomás.”

 

Panyi Szabolcs