A szám címe ‘Set me free’, előadója pedig Eden Alene. Ebben az évben a hollandiai Rotterdam lesz a színhely, miután a múlt évben a járvány miatt nem rendezték meg a vetélkedőt.
Forrás: Youtube képernyőfotó
Izraelnek az Eurovíziós Dalfesztiválra benevezett versenyszámából pénteken készült videoklip. Az elődöntőt május 18-án rendezik. Alene itt lép föl, és ha bekerül az első tízbe, a május 22-i döntőben is szerepelhet.
A ’Set Me Free’ – válasz a koronavírusra; szürke, álmos világunkba igyekszik színt és energiát táplálni. Mindnyájunk vágyát fejezi ki arra, hogy megszabaduljunk fizikai és lelki korlátainktól. Szövegében is ez érződik: „Nézd csak, mi lett belőlünk, és mióta tart már”, „mintha börtönben lennénk”, „bárhová is megyek, nem látom a holnapot, bébi úgy érzem, megbolondulok.”
Izraelt a húsz éves Alene személyében első alkalommal képviseli Etiópiából származó előadó.
Talán az irígység teszi, hogy Izland következetesen Izrael-ellenes bandákat küld az Eurovízió dalfesztiváljára. Nekik még nem sikerült győzni, Izrael pedig négyszer is az első helyen végzett. De félre a viccet, itt sajnos másról van szó. Ebben az évben a verseny május 12-én indul Amszterdamban. A Daði Freyr Pétursson vezette Gagnamagnið indul izlandi…
Madonna lesz a sztárvendége az idei tel-avivi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének. Az amerikai sztár két dalt ad elő a fináléhoz kapcsolódó showműsorban május 18-án. A világhírű előadó egy slágerét, valamint készülő lemezéről egy új dalt fog elénekelni - írta kedden a Variety. Sajtóértesülések szerint Madonna 1,5 millió dollárt kap a fellépésért.…
Can Bonomo izmiri zsidó családból származó énekes-zeneszerző képviseli Törökországot májusban Bakuban az Eurovíziós Dalfesztiválon az ankarai rádiós- és televíziós testület döntése alapján. A 24 éves énekes 9 évesen kezdett gitározni, Isztambulban járt zeneiskolába, 17 évesen zenei producer lett, majd mozi- és televíziós tanulmányokat folytatott az isztambuli egyetemen. Can Bonomo első…
Izrael - most először - zsidó-arab duót küld az eurovíziós dalfesztiválra. A nemzetközileg ismert izraeli zsidó énekesnő, Noa egy keresztény arab-izraeli színésznővel, énekesnővel, Mira Avaddal együtt képviseli majd az országot májusban Moszkvában a könnyűzenei dalversenyen - így határozott vasárnap az IBA izraeli nemzeti televízió illetékes bizottsága. Forrás: Híradó Noa és Mira…
Svájc nyerte az idei Eurovíziós Dalversenyt a svédországi Malmőben, míg Izrael az ötödik helyen végzett – miközben feldühödött tömeg tüntetett Izrael ellen a svéd város utcáin. A versenyzők többsége nem mert az izraeli énekesnővel együtt mutatkozni. Eden Golan izraeli énekesnő a Hurricane című dalát adta elő az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében,…
A palesztin külügyminisztérium közleményben szólította fel szombaton az Európai Műsorsugárzók Unióját (EBU), hogy ne sugározza a Tel-Avivban májusban kezdődő eurovíziós dalfesztivált hirdető reklámfilmek Jeruzsálemet ábrázoló képsorait, mert azokkal a palesztinok szerint a zsidó állam a palesztin területek törvénytelen megszállását akarja legitimizálni. A külügyminisztérium szerint Izrael tisztában van azzal…
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.