Véresmajori útikalauz

„Habár nálam is úgy van, hogy a házmester a feljelentő. Pedig, tanuljuk meg egy életre: nem mindig a házmester a feljelentő. Van úgy, hogy egy jogi doktor, egy pilóta, egy híres író unokája veszi kezébe a sorsunkat. A szomszédunk.”

Zoltán Gábor 2016-os Orgia c. véres látványszínpadához kell egy kísérő, egy kommentárfüzér és az idén megjelent Szomszéd pont ilyen elő-és utótanulmány. Orgia előtti/ utáni vérfagyasztó kutatástörténet és memoár, (kriminál)turisztikai bédekker, mely a hajdanvolt budai (XII. kerületi) nyilasok nyomába ered. A Hrapka Tibor tervezte borító beszédes; térkép e táj jegyzetekkel, felcímkézett házszámokkal. Mi rejlik a márványtáblák mögött? Mi van az áldozatok nem létező, ám az elkövetők utódainak annál inkább élő közösségével? Nem mellőzhetőek az aktuálpoltikai utalások; a környéken lankadatlan a hagyomány: egyes házfalakon nyilas múltú írók emlékét dicsőségtábla idézi.

Ha a Városmajor és a Krisztinaváros fái beszélni tudnának.. Nem csupán irracionális érzés, hogy vannak itt utcák, házak, lépcsőházak, kapualjak, melyekbe örökkévalóságig beivódott a szorongás. Az itt élő írót vágy fűtötte a megismerésre. Mert nemcsak Márai Sándor, Jávor Pál, Solti György, Berény Róbert, Márffy Ödön és más híresség élt itt, de sok hírhedt polgár is.

A leleplezések és lelepleződések tárháza ez az esszéfolyam, az előzmény-regény, az Orgia töredékeivel dúsított honismereti kézikönyv művelődéstörténeti kulisszatitkokkal. Az Orgia valós alakjai irodalmi művészeti nagyjaink, tudósaink, politikusaink tetteivel fonódnak össze. Kik voltak a bűnsegédek és az embermentők? Hogyan éltek, akár egy lakóközösségben, 1944/45 telén? Milyen kapcsolat fűzte össze Sztehlo Gábort, az antiszemita Árkay építész famíliát és a később kivégzett Endre Lászlót?

A mű eloszlatja a közhelyszerű sztereotípiákat, pl. hogy a nyilasok társadalmi bázisát egy csapat lumpenproli alkotta. Hát nem. A véres tivornyák hangadói művészi hajlamokkal és szexuális ragadozók fantáziáival bíró, ambiciózus nyilasok voltak. A projekt össztársadalmi volt: „..nem bús általánosságokat látok, hanem igazi, példátlan összmunkát, nemzeti összefogást: tekintélyes doktorokat a tölgyfa íróasztalaik mögött, és nyúzó, belező prolikat, mesterembereket.”

Hová vezetett Prohászka Ottokár, Bangha páter, Méhely Lajos antropológus, Szabó Dezső és  írótársai és más befolyásos értelmiségi és művész szívós munkája, akik hamar körvonalazták, hogy a zsidó nem ember?

Elő-és utókövetés ez a több évtizedes történelmi háttérről, amikor „…minden addig jól féken tartott bolond és bolondéria kiszabadult a világra, miután a felhorgadt nacionalizmusok következtében leomlott a világrend… Az Osztrák-Magyar Monarchia racionálisan irányított, szolid rendje nagyjából féken tartotta a dilinyósokat.” Persze, sok „dilinyós” ’45 után is  masszírozhatta a karrierjét, és sok főkolompost hazafias alapon beszerveztek az ÁVH-ba; Gerebics azaz Szentiványi Kálmán Duna ügynökként, Megadja Ferenc Szlavkó ügynökként tolta a kommunizmus szekerét, és a felelősségre vonás sokszor elmaradt.

A nyilas testvérek testvériséget alkottak, akár  a ferences szerzetesrend fráterei és sororjai, nem véletlen, hogy Kun páter kiugrott minorita volt. Összejöveteleik és csoportos vérengzéseik családiasak voltak. Nem a Jóisten, hanem a Sátán fénye világította be a városmajori templomot, mikor Kun misét celebrált vagy nyilas párokat esketett. A szervezet életét erős látványvilág, zeneiség és teatralitás hatotta át. Szlazsánszky Ernő festőművész – Szálasi kebelbarátja – falképeivel gondoskodott a designről. Zenészekben dúskált a társaság, szükségük volt a zene közösségteremtő erejére. Hortobágyi testvér lantművész volt, Horváth Zoltán karmester, Kun páterben hegedűtanári ambíciók feszültek. Pongrácz Zoltán testvér krisztinavárosi lakos Kodály tanítványa volt, nyilas korszakáról nem akar tudni az utókor.

Utódaik köztünk élnek. Lehet-e egy közösségnek bűntudata? Mit láthattak a szemtanúk, mikor a Maros utcai zsidó kórház, az Alma utcai szeretetotthon vagy a Városmajor utcai szanatórium lakóit mészárolták hóhéraik? A Városmajor utca 37 alatti villa nyilas főhadiszállás lett, foglyok sorakoztak itt, és 1944-ben szenteste is várták kivégzésüket.

Sok érintett megtalálta a szerzőt. Az emlékkockák úgy úsznak, mint a Dunába lőtt halottak.

Zoltán Gábor: Szomszéd (Orgia előtt és után), Kalligram, 2018, 392 oldal, 3990 HUF