Velencében „Afrika szól a világhoz”

18. Velencei Építészeti Biennále 2023, 05. 20 – 11. 26.

Az idei „Jövő laboratóriuma” hívómondatot a központi kiállításokat (Arsenale/Giardini) jegyző Lesley Lokko ghanai-délafrikai építésznő adta ki. Afrikáról nyilatkozta: itt a legalacsonyabb a lakosság átlag-életkora, itt a leggyorsabb az urbanizáció, itt a legkevesebb az építész és Afrika él a legnagyobb bizonytalanságban. Ő itt látja a legerősebb invenciót. Nekem feltűnő: a főkurátori tárlaton szereplők – és a zsűritagok – angolszász és brit-nemzetközösségi származása, ill. odakötődő munkássága. Ez kétféleképpen is negatívan hat: kevés most az építészet, sok a szoció. És a 23-as Biennálé egységei tudatosan eltörlik a nagy hagyományú velencei mustrák óvilági gyökereit. Az előző évek képzőművészeti és építészeti biennáléi már tükrözték – rangjukkal közvetve elő is idézték – a vizuális kultúra területén mindinkább megvalósuló súlyponteltolódást: az európai kultúra jelenléte/hatása visszaszorul, a reményben emberiség-megváltó globális javára. A korábbi látens utópisztikus váltás manifesztálódik.

A „változás” témájára hívott főkurátori kiállítókból 89-en afrikaiak, ill. afro eredetűek. A Giardini központi kiállításán 16 olyan projekt látható, amelyek Lokko szavaival: „az afrikai és diaszpóra-építészet erejének esszenciáját képviselik”.  Összehasonlító megjegyzés, például: S. Tigerman (The Arhitecture of Exile. Rizzoli, 1988), A. Sachs-Edward van Voolen (Jewish identity in contemporary Architecture. Prestel, 2004) és Klein R.: Ótestamentum, új építészet, a modernizmus judaikus-zsidó gyökerei, 1848-2000 (in: Magyar Építészet 2022/6 ill. Magyar Építészet 2023/2) kutatásai, publikációi korábbi diaszpórába üldözött európai építészek teljesítményeit vizsgálták. Ezek értéksemleges szakmai elemzések, nem állították a kutatott építészetről, hogy azok ab ovo jobb jövő hordozói lennének.

Az idén Velencében tehát „Afrika szól a világhoz”. Az Arsenalé kiállítás-dramaturgiája, vizuális formája töredékessé válik. Többnyire fiatal alkotók reflektálnak Afrika problémáira. Válaszadás a dekolonizáció és a dekarbonizáció az egész bolygóra árnyékot vető valóságára. Tehát:

Arsenal fogadó installáció: jelentős művészek bonmot-i a tükörfalakon. Az oszlopcsarnokba lépve installáció-dömping fogad. El-elsikkad a szomorú trópusok (Lévi-Strauss) szépsége, helyi igazsága, a saját hajadnál fogva magad-mentő lelemény. Néhány projektet kiemelek. A londoni Glolade Design Studio szoció-videójának riportalanya elővárosi, elsőgenerációs idős bevándorló. Közösségük erejéről beszél. De vágóképként látjuk, unokáik erőssége már az utcai erőszak, autógyújtogatás, stb. Más példa: valahol délen, idős mezőgazda az egykori földosztás utáni szép időkre emlékezik a mára elvadult tájon. Új földosztás a reménye.

A kiállítás talán legfelkavaróbb egységének vetítőterme sokkolja a megmerevedett nézők tömegét. A Gyilkos építészet c. program A. Killing londoni/rotterdami team-vezető 2016-ban a kínai-ujgur Xinjiangban életveszélyes körülmények között készített riportfilmjét és a hozzá vágott műhold-fotókat láthatjuk. A milliós muszlim közösségből Kína sokakat tart bűnözőként börtöntáborokban. Magasból: mai csúcs technikával készült – a RAF elhíresült Auschwitz-fotóira emlékeztető – képek. Látni az őrtornyokkal figyelt panelházak elé négyszögbe kiterelt rabruhás foglyokat. Killing rejtett kamerás földi képeit precíz topográfia és zoom felelteti meg a légifotónak. 8 év változása: 2021-ben rettenetriportjait Pulitzer díjjal nyugtázta a nyugati világ.

Az Arsenal oldalszárnyában a Speaking in Tongues mustra afro-divat szerint nyomott vállkendőin azt olvashatjuk, hogy Johannesburg Berea szegénynegyedében 44 kihalófélben lévő nyelvet beszélnek az ország különböző tájairól ide érkezők. Összevetve ezt az előbb említett földosztás elvadult tájával, látom a sokmilliósra nőtt nagyvárosok és az elnéptelenedő vidék kontrasztját. A megapolisz tömegeinek a fejlődés nevében lehet roppant laksűrűségű telepeket építeni – korszerű építőanyagból. Milyen lobbinak, kinek az érdeke ez? – költői a kérdés.

Végül ugyanitt Kína kiállításán a lózung: „China, State of Mind”. Semmi kétség: 80 plexi hirdetőoszlopban ugyanennyi top-terv finom-mívű modellje. Szöveg: „A változás egyedül konstans, az építészetnek ezzel kell szembenézni és evvel kell tudni élnünk.” Fenntarthatóan – szinte paradoxon. Tükörmozi-installációjukban Sanghaj folyamatos megújulása pereg. A látványos filmet a West Bund (a 20-as években gründolt banknegyed) város- és műemlékvédelmi hivatala támogatta.

Giardini:

Magyarország: Velence magyar építészeti kiállításain az elmúlt időszakban ritkán láthattunk kiemelt, megvalósult architektúrát. Az idei túlzóan szociális érdeklődésű Biennálén pedig épp a magyaroké a pozitív kivétel. Nálunk a 2022-ben – a Liget Budapest Projekt keretei közt befejezett – Néprajzi Múzeum épülete a középponti téma. Az építész Ferencz Marcel (Napur Architect), de a kiállításban több, szorosan kapcsolódó művészeti-kulturális összetevő együtt jelenik meg. Kondor-Szilágyi Mária kurátor fogja össze a tárlat négy elemét.

Az udvar a főkoncepciót közvetíti: az múzeumépület széles sávban elhúzódva köti össze a várost és a Városligetet. Átmenetként, mert 7000 m²-es teteje növényekkel beültetett. A két szárnyának földszint feletti tömbjeit 1 km- méretű virtuális kör ívére szerkesztették. Ez a geometria néz szembe a belépővel. 2. elem a ház függőleges felületein körbefutó fém árnyékolószerkezet rácsozat-mintázata, amit a múzeum néprajzi anyagának művészeti hagyományaiból / mintáiból kortárs ornamentika-átiratokká formálták. A perforált „szalag” motívumai a pavilon hátsó nagyterében jelennek meg úgy, hogy azokat akusztikai és fényeffektekként hallhatjuk, éljük át – fénytervező Haász Ferenc. 3. elem, a zenei kiterjesztés: amit Z. Halmágyi Judit ötlete alapján Mátrai Péter építész-zeneszerző komponálta, aki egy új, rokonelvű hangszert is szerkesztett. A megnyitó peformance-án improvizálta is a zenét.

A múzeumi anyagot (4. elem) bemutató animációs kisfilmet / ethnozoom és egy interaktív számítógépes programot a világhálón nemzetközi közösségi műalkotás részeként kínálják. Régóta kérdés, hogy a múzeumokban is, és általában a biennálékon, itt Velencében is kit akarnak a kiállítók megszólítani. A szakmát vagy a szélesebb közönséget. Ezúttal jó a törekvés: mindkettőt. Ezt szolgálja a házat henger-formaként felidéző zenegép, amit a látogatók is kedvvel mozgatnak. A most digitális tartalomként megismerhető Néprajzi Múzeum 150 éves intézményének először van a funkcióra kialakított épülete. Kemecsi Lajos főigazgató – az afrikai főkurátor mögöttesre reflektálva a megnyitón kiemelte: a múzeum nívós anyagát Magyarország nem gyarmatosítók, hanem önfeláldozó tudósai gyűjtötték.

Velencei pavilonszomszédunk Izrael: A felhőtől a Földig (cloud-to-ground. kurátorok: O. Eldar, E. Kofsky, H. Maor) c. kiállításával. (A cím utalás a felhőzet és a Föld között kipattanó villámlás jelenségére, ami paviloninstallációként ad különös reakciót a jelen összetett világpolitikai helyzetére, a térség kiemelt szerepére is.) Az 1952-ben épült modernista épületet üvegbejáratát elfalazták, csak udvarára lehet belépni: ott néhány precízen formált beton bunker-makett látható. Ezek kommunikációs multik (pl. az Amazon vagy a Google) közel-keleti technikai régióközpontjainak fekete-doboz épületei. Értelmezésem szerint: a bunkerek egy esetleges Izraelt érő támadásban a környező védelem eszközei. Az amúgy Izraellel versengő olaj-országokat, de akár a világgazdaság összeomlását is megelőzik. Lehet, hogy a vaskupola miatt települtek ide? Az állam azonban 1948-as megalakulása óta mégis egyfajta szigetté vált, amely a törékeny egyensúly állapotában létezik. Ma ezt a viszonylagos stabilitást érinti a Google által lefektetett új optikai kábelrendszer, amely megkerüli Egyiptomot és Indiából Európába tartva újjáéleszti az ősidők óta itt áthaladó kereskedelmi útvonalakat. A központok befogadják az izraeli kormány új Nimbus felhőprojektjét is: „így Izrael felhőrégióvá válik, versenyre kelve a hasonló egyiptomi és szaúd-arábiai törekvésekkel”írják a katalógusban A kiállítás ezt a dinamikát jeleníti meg, magába foglalva a Közel-Kelet történelmét, a globális technológia-fejlesztés legújabb elemeit és mindezeknek a hatalmi struktúrák változására gyakorolt hatását. „A kiállítás a hangról a fényre való átmenet folyamatára összpontosít. A magával ragadó installáció az üres teret, a hangot és a fényt használja alapanyagként, vizsgálva az analógról a digitális kommunikációra, a hozzáférhető és városcentrikus épületekről a távoleső helyeken lévő, zárt építészeti szerkezetekre, illetve a közvetlen kapcsolatokról a decentralizált kapcsolatokra való átállást” – foglalja össze H. Maor kurátor.

Az adatközpontokhoz társul tehát a Nimbus felhőprojekt, ennek ugyancsak égi hi-tech koncepciója szerint kies helyekre épülnek zárt „házak”. A katalógus írásai létfilozófiáink új váltásait is érintik: civilizációt érő nem esztétikai váltást (vö: P. Virilio bunker-építészetével). Közvetve ez már valódi disztópia: vajon hamarosan bunkerarchitektúrában fogunk-e, kell-e élnünk?

Belgium: kompozit sci-fi anyaggal, a Mycelliummal egy organikusan növekvő, regenerálódó önkreációval képviselteti magát. A gombával-építés évtizedes kísérlet: tégla is készül ebből és – és talán csak metafora – a gombaszálak hálója net-kommunikációt is tud. A Mycelliummal szeretnénk építeni és Mycelliumban élni – ez a jelmondat.

Kanada kiállítása a bevándorlást kihasználó ingatlan-ipar környezetfaló praxisa és a túladóztatás ellen szól. Németország pavilonja korábbi identitástörlő gyakorlatát összegzi / folytatja. Dél-Korea – épp ellenkezőleg – 2086-os 8K víziójában kb. ütközteti az említett eltérő kanadai és az afrikai fejlesztés-koncepciókat – egyik környezetvédő, másik arra kevéssé figyelő. Japán glóriát emel az 1952-es, T. Yosuzaka tervezte pavilon újhoz alkalmazkodó képessége köré. Anglia egy Hold-tánc videóval csinál színházat, ezt a sokféle migráns-kultúra művészetét gyűjtő Victoria és Albert Múzeum műtárgyai, installáció-művei segítik. A Svájc és Venezuela 52-ben épült modernista top-pavilonjaik közötti rácsot lebontják – és Svájc azt ki is álltja. A Skandináv pavilon eltűnő kultúráiknak állít emléket, de 50 évre előre tekintve, azokat még nem tartja végleg letűntnek, állatbőr- és fa használatot javasol az ipari tárgyak helyett. Dánia Koppenhága ingatlanfejlesztésében láttatja, hogy a tengerszint drasztikus növekedése már nem fikció. Nagy-Koppenhága terjeszkedő víziója helyett tömörít: víz ellen védett lakott partjait csökkenti. Az USA az egyszer majd mindent elborító műanyaghulladék művészeti újra hasznosítást prezentálja – pótcselekvésként. A finnek: felfedezik a budit, komposztálnak.

Hollandia: roppant képzelt-rajzolt-animációsfilm gyárváros „terveit” látjuk. Verne Gyula régi kiadásainak grafikai modorában megrajzolt társadalmi parabolában a Bábel tornya urbánus, ironikus gépezete pénzt gyárt. The Waterworks of Money szerzői: C. Kingma, T. Bollen, M. Jeroben van der Linden az apró részleteket is megrajzolják – nálam ők igazi nyerők.

A zsűri díjai: a Brazíl pavilon: G. de Matos és P. Tavares kurátorok által gondozott Terra / Earth címmel nyerte a Biennálén a Nemzeti pavilonok Arany Oroszlánját. “Javasolják a múlt újragondolását egy lehetséges jövő megtervezéséhez. Az építészeti kánonok által elfeledett szereplőket előtérbe állítva, – írja a zsűri. Ezeket a terveiket (pl. textil foltvarrás) installálták…

A Legjobb nemzetközi kiállításnak járó Arany Oroszlán díját a brazil DAAR csapat (A. Petti és S. Hilal) kapta. az Arany Oroszlán Életműdíj D. Nwoko nigériai származású designeré. Az Ígéretes Fiatalok Ezüst Oroszlán díj nigériai születésű, Brooklynban élő, O. Jeyifous-é.