Varsói vízió: gettó- és kórházmúzeum

A varsói gettó múzeumának projektjét 2017 novemberében fogadta el Piotr Glinski lengyel miniszterelnök-helyettes és kulturális miniszter.

2018. március 7-én Mateusz Morawiecki miniszterelnök és Piotr Glinski hivatalosan bejelentették, hogy az egykori gettó falain belül lévő, 2013-ig működő, jelenleg üres Bersohn és Bauman gyermekkórház épületében lesz majd a varsói gettó múzeuma.

A múzeum igazgatója Dr. Albert Stankowski lengyel zsidó történész lesz, a varsói Zsidó Történeti Intézet munkatársa, aki korábban a Lengyel Zsidóság Történeti Múzeumának, a ma már világhírű POLIN-nak a létrehozásában is részt vett. Stankowski ez év október 19-én, egy kulcsátadási ceremónián a helyszínen aláírta a lengyel kormánnyal az épületre vonatkozó 30 éves bérleti szerződést.

Az állandó kiállítás a tervek szerint 2023 áprilisában nyílik – a varsói gettófelkelés 80.évfordulóján. A forgatókönyv elkészítésében és a szervezési munkákban a Zsidó Történeti Intézet is közreműködik, ami, ha a POLIN példáját nézzük, nem szokványos kiállítást és látványvilágot vetít előre.

Az ötlet, hogy az egykori kórház épületéből alakítsanak múzeumot, Pawel Spiewak-nak, a Zsidó Történeti Intézet vezetőjének köszönhető.

Az épülettömb a Sliska utca 51 és a Sienna utca 60 közötti telken áll: az emlékezés szempontjából kiemelt helyen, hiszen a Sienna utcában található az 1940-ben emelt gettófal két máig meglévő darabja.

A gettó múzeum honlapja a www.1943.pl egyelőre sok információval nem szolgál, de ahhoz, hogy a tevékenységet megkezdték, nem fér kétség: szerveztek egy, a kórház kerítésén körbefutó, archív fotókkal illusztrált plakátkiállítást, mely beszámol az intézmény megrázó történetéről.

*

Megtudhatjuk többek között, hogy az intézmény adományokból és két befolyásos zsidó család hagyatékából épült 1876-78-ban; róluk nevezték el Bersohn és Bauman gyermekkórháznak. Zsidó és keresztény gyermekeket egyaránt kezeltek itt, főleg tuberkulózisban szenvedőket. Számos híres orvos praktizált e helyen, mint pl. Henryk Goldszmidt (Janusz Korczak) 1905 és 1912 között.

Kezdetben 24 ágy jutott a betegeknek, de a kórház az 1930-as években kibővült és a II. világháború kitörésekor már 250 ággyal rendelkezett, így egyike volt Lengyelország legmodernebb gyermekkórházainak. Ez a két igazgatónak köszönhető: Dr. Anna Braude-Hellerowa és Henryk Kroszczor 1942-ig töltötték be tisztségüket.

Az épületet Varsó 1939. szeptemberi ostromakor nem érte kár. A német megszállók kinevezték a kórház élére a lengyel Waclaw Skonieczny-t, aki a személyét illető kezdeti aggodalmak ellenére barátságos volt az ott dolgozókkal, sőt – az ekkor kórházi hírvivőként működő Marek Edelman emlékei szerint – támogatta a titkos politikai tevékenységeket a varsói gettóban.

A megszállás első hónapjait a kórházi személyzet rutinosan kezelte, a gettó létrehozása azonban elképzelhetetlen humanitárius válságot hozott; a gettófalak mögött az éhezés, a szélsőséges túlzsúfoltság és az alapvető egészségügyi feltételek hiánya miatt a kórházban gyermekek ezrei feküdtek, és a tuberkulózis, az éhezés, a tífusz és más betegségek következtében tömegesen haltak meg.

1942-ben a kórházi orvosai az éhezést tudományos szempontból kezdték vizsgálni. Munkájuk részletes eredményei a Dr. Emil Apfelbaum által szerkesztett kötetben a háború után jelentek meg.

1942. augusztus 12-én a kis gettó felszámolása miatt bezárták a kórházat. A kis pácienseket az 1941 októberében létesített Zelazna utca és Leszno utca sarkán lévő kórházi szárnyba szállították át, ahol, hogy a treblinkai haláltáborba való elhurcolást elkerüljék, az orvosok sokukat morfiummal segítettek a halálba.

1944 augusztusában, a varsói felkelés kitörését követően a létesítményt a Honi Hadsereg a katonai sebészet igényeihez igazította; ezekben a hónapokban 2000 sebesültet kezeltek. A súlyos harcok ellenére az épület túlélte a háborút.

*

A múzeum intézménye a tervek szerint kiállítást és kutatóintézetet is magában foglal majd. Előbbi bemutatja majd a gettó lakóinak mindennapi életét és tragikus halálát, az életmentést a kórházon belül, megemlékezik az 1943-os gettófelkelésről, a jó szomszédok által nyújtott segítségről, és azokról a szomszédokról is, akik közömbösnek sőt, gonosznak bizonyultak. Emléket állít az 1944-es varsói felkelés hősei közül azoknak, akiket a kórházban kezeltek. Szándéka, hogy megőrizze a gettó történelmi emlékeit, és ápolja a gyermekkórház alapítóinak és Varsó zsidó közösségének emlékezetét.

Stankowski szeretné, ha amerikai és izraeli tudósok is részt vennének a varsói zsidó közösséget megmozgató projektben. Céljuk egyfajta kontroll: az elmúlt évek ismeretében feltehető, hogy a kormány képviselőinek az új intézmény kialakításánál (is) szándékában állhat a lengyel lakosság világháború alatti nem túl dicső szerepének a megszépítése.

Szarka Zsuzsa