Van-e modern zsidó irodalom? Van-e magyar zsidó irodalom?

Nem tudom, hogyan értsem a kérdést. Érthetem úgy, hogy a magyar írók (szépírók) között vannak-e zsidók. (Úgy teszek, mintha a Ki a zsidó? kérdésre lenne egyértelmű válaszom, holott nincsen.) Vannak, szép számmal, s úgy vélem, hogy az utóbbi évtizedekben többen, mint korábban. És ha ez igaz, akkor a dolog abból adódik, hogy az urbánus kultúra és művészet területén sok a zsidó. S talán többen vannak ma már olyanok, akik vállalják is zsidóságukat.

De vajon érdekes-e a mű szempontjából a szerző zsidósága? Mielőtt még határozott nemmel válaszolnék, fel kell tennem egy kérdést a művet illetően is. S ez úgy szól, hogy vajon másképpen ábrázolja-e a műben megjelenő világot valaki, aki zsidó, mint az, aki a többségi társadalomhoz tartozik. Amint megfogalmaztam a kérdést, máris érzem, hogy valami számomra nagyon elfogadhatatlan állítás búvik meg benne. Az ugyanis, hogy a magyar zsidó másként tekint világunkra, mint a környezetében élő nem zsidó. Pontosabban: Hogy attól látja másmilyennek a világunkat, hogy zsidó. Ezt valahogy nem akarom elfogadni; persze nagyon is megeshet, hogy az állításban valami burkolt antiszemitizmust vélek felfedezni. Ha azt mondják, hogy valamit egy bizonyos valaki persze, hogy másképpen lát, mint mások, hiszen zsidó, akkor ebben a mondatban én tényleg valami burkolt antiszemitizmust érzek, holott – s most előhalászom származásomtól független racionalitásomat (van ilyen?) – igenis van olyan, hogy zsidó tapasztalat; s ha ezt mondom, akkor nemcsak Bibóra hivatkozom; magam is úgy vélem, hogy az én kilenc-tízéves kori tapasztalataim igenis jelen vannak abban, ahogy érzékelem a világot; ez ellen nem tehetek semmit, s nem is akarok semmit sem tenni, hiszen megőrzött, feldolgozott és fel nem dolgozott, nem tudatosult tapasztalataim nélkül nem lennék az, aki vagyok. Az állítás természetesen mindenkire vonatkozik, de a soá idején már gondolkodó kisgyerekként megéltek valami nagyon sajátos élményt jelentenek, melyek zsidó kortársaimmal közösek. Tudom, hogy kamaszkori kortárs barátaim nagyon hasonlóan gondolkodtak, mint jómagam, holott a soában megélteket nem osztottuk meg egymással: a vészkorszakot mi is inkább elfelejteni igyekeztünk, a szőnyeg alá söpörtük.

Mit tegyünk hát?

A zsidó igenis másképpen lát,

mint mások; világlátását persze nemcsak zsidósága, hanem sok minden más is formálta, még zsidóságán belül is szerepet játszanak olyan tényezők, mint az életkor, a család zsidóságának mineműsége stb. Ha viszont a zsidó másképpen lát, mint mások, akkor a zsidó író is másképpen ábrázolja ugyanazt, amit mások ábrázolnak, ha van egyáltalában „ugyanaz”, s vannak „ugyanazt” ábrázoló művek. Így hát a fentebb megfogalmazott kérdésre: Vajon érdekes-e a mű szempontjából a szerző zsidósága? megelőlegezett „nem” válaszommal baj van. Mert a szerző zsidósága igenis érdekes, ha – természetesen – minden egyes zsidó szerző másképpen zsidó is, és zsidósága másképpen jelenik meg a műben. De hát minden szerző tapasztalatai különböznek, legföljebb azt mondhatjuk, hogy a zsidó szerzők tapasztalatainak vannak bizonyos közös – másokétól eltérő – vonásai, a zsidó szerzők művén átüt zsidóságuk; s ennek így is kell lennie.

S most ismét az az érzésem, hogy valahol eltévedtem.  Fentebb feltettem a következő kérdést: Vajon másképpen ábrázolja-e a műben megjelenő világot valaki, aki zsidó, mint az, aki a többségi társadalomhoz tartozik? A nem-zsidónak ez az eufemisztikus megjelölése: a többségi társadalomhoz tartozik, egyszerűen nevetséges. A zsidóknak vannak közös tapasztalataik, még ha nem is igaz az az állítás, hogy a zsidóknak közösek a tapasztalataik. De egyazon társadalmon belül a nem zsidóknak miért lennének közösek a tapasztalataik, ha pedig vannak az adott társadalomban közös tapasztalatok, azok többnyire az adott társadalomhoz tartozó zsidók tapasztalatai is.

A vészkorszakban a zsidók szükségképpen valami mást tapasztaltak meg, mint a társadalom többi tagjai. Azt azonban nevetséges lenne állítani, hogy a nem-zsidóknak, akiket nem közösítettek ki, nem üldöztek, a vészkorszakbeli tapasztalatai egységesek lettek volna. Valami baj van az itt használt „társadalmi tapasztalat” fogalmával. Úgy látom, azért tévedtem el, mert a zsidó tapasztalat létének elfogadásából arra a következtetésre jutottam, hogy van olyan, hogy nem-zsidó tapasztalat. Holott ha van ilyen, az csak a zsidó tapasztalatra, netán a zsidóságra vonatkozik. Egy társadalomban a társadalom tagjainak a társadalmat, a különböző társadalmi csoportokat illető tapasztalatait számos tényező határozza meg, olyan tényezők, melyek nem feltétlenül különböztetik meg a zsidókat és a nem-zsidókat.

A vészkorszak után három évvel Magyarországon megtörtént a kommunista hatalomátvétel. Nem hinném, hogy a – legalább három különböző szakaszra osztható – kommunista korszakot illető alapvető tapasztalatokat is megkülönböztethetnénk mint zsidó és nem-zsidó tapasztalatokat; akkor sem, ha a magyar zsidók többsége sokkal több mindent „bocsátott meg” a kommunista hatalom birtokosainak, mint a legtöbb nem zsidó, nemcsak azért, mert hálásak voltak a szovjeteknek, hogy felszámolták a nyilasok uralmát, hanem mert

abban a tévhitben éltek, hogy csakis a kommunisták képesek megvédeni őket

az újabb antiszemita hullámtól és annak szörnyű következményeitől. De mi köze ennek a tévhitnek bármiféle tapasztalathoz?

Úgy hiszem, abban maradok magammal, hogy a zsidó tapasztalattal, az antiszemitizmus és főképpen a soá tapasztalatát – akár közvetlenül megéltként, akár „öröklöttként” – magukban hordozó zsidó írók, másképpen látnak, mint azok, akiknek nincsenek ilyen tapasztalataik, s így nem tudnám tagadni, hogy igenis vannak magyar zsidó írók. De fentebb azt mondottam, hogy a kérdést nemcsak úgy tudom értelmezni, hogy vannak-e a magyar írók között zsidó tapasztalattal rendelkező, azaz zsidó írók. A kérdés arra is vonatkozhat, hogy vannak-e olyan magyar írók, akik műveikben zsidó problémákat, a zsidóság problémáit, zsidó személyeket ábrázolnak, függetlenül attól, hogy maguk zsidók-e vagy sem.

Idáig jutottam, amikor elhatároztam, hogy válaszomat újra kezdem. Íme, a szöveg:

Bizonyára van modern zsidó irodalom is, magyar zsidó irodalom is, de az irodalomtudósokra meg az irodalomkritikusokra hagyom, hogy felmutassák ezek „termékeit”. Miután ugyanis hosszan kínlódtam azzal, hogy, hogy megválaszoljam a kérdést, „Mit is tekintünk zsidó irodalomnak” (kínlódásom komikusan skolasztikába fulladt félig kész eredményét közöltem fentebb), a Szombatnak tett ígéretem  betartásának képtelenségét rossz szájízzel belátva („Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó”), hiszen értelmes igenlő választ csak a modern zsidó irodalom, illetve a magyar zsidó irodalom egy-egy kiválasztott darabjának felmutatásával és elemzésével adhatnék, megpróbálom itt röviden megfogalmazni, mit tekintek zsidó irodalomnak. (S ha ebből megint valami skolasztikus nyaktekerés sül ki, akkor közlöm a Szombattal, hogy ígéretemet szégyenszemre nem teljesítem, s esdeklem bocsánatukért.)

Szóval: Végül is arra jutottam, hogy az európai kultúrkörön belül – ez a megszorítás fontos! – zsidó irodalomnak tekintem mindazokat az irodalmi szövegeket, melyek nem kifejezetten valamely nem-zsidó kisebbségi csoport helyzetét, életét stb. bemutatván – olyasmire gondolok, mint egy a New York-i Harlemben játszódó, vagy a brünni (brnoi) német többség kiűzetéséről szóló regény – olyan emberi sorsokat vagy sorstalanságokat tár fel, melyek a többség által el nem fogadottakat, a többség által kitaszítottakat ábrázol, még akkor is, ha nem mondja ki, hogy zsidókról szól a mese. Mert

a minden belátható ok nélkül el nem fogadottak

az európai társadalmakban mindig a zsidók (a cigány-kérdést itt nem tárgyalom, mert az külön beható elemzést tenne szükségessé); bármely másik kisebbségi csoport kitaszítását mindig racionálisnak tűnő érvekkel indokolja a többségi társadalom. (Hogy a magyarországi vagy csehszlovákiai németek, a szlovákiai magyarok valamennyien náci kollaboránsok voltak, az természetesen nem igaz, de racionálisnak tűnő állítás.) Mert mi volna a zsidók kollektív bűne, amiért kiközösítésükre, mi több kiirtásukra törekedett az ún. „többségi társadalom”?

Vannak olyan magyar irodalmi művek, amelyek bizonyos emberek meg nem indokolt és meg nem indokolható kitaszítottságáról szólnak, van tehát magyar zsidó irodalom. Q.e.d.

Kedves Szombat! Ne higgyétek, hogy örülök annak, hogy hosszas kínlódás után alig több mint egy bekezdésben válaszoltam meg legalább a második kérdéseteket. De ez tellett tőlem. Azt is mondhatnám, hogy a kérdésetek nekem feleslegesnek tűnik. Hiszen ki ne tudná, hogy mindkét kérdésre „Igen” a válasz? De nem pimaszkodom. Nem tartom lehetetlennek, hogy valami fontos meggondolás rejlik kérdésetek mögött. Ha ez a helyzet, kérlek benneteket, hogy röviden fejtsétek ki azt.