Vágyak a romokon

Ungvári Tamás új könyve, a Felperzselt ország „1944-45 fordulójának egyes eseményeit, majd távlatát” a magyar irodalom és politikai gondolkodás kiválóságainak tanúvallomásai alapján bontja ki.

Ungvári a kiválasztott szerzők nézeteit és viselkedését legfőképpen a második világháborút záró politikai és morális összeomlás és az azt követő korszakos átalakulás közvetlen közelében született beszámolóik és reflexióik alapján tárgyalja. Naplók és emlékiratok kiemelt elemzésével a szerző a pusztulás mértékét, a felszabadulás folyamatát és a katasztrófa árnyékában érzett reményeket egyaránt érzékeltetni tudja.

A könyv portréfüzért tartalmazó utolsó kétharmada három egyenlőtlen hosszúságú részre oszlik. Hősi halottak címen Ungvári elsőként két „példaértékű” személy, Szerb Antal és Sárközi György mártíromságára reflektál, majd két nagy íróhoz, Szép Ernőhöz és Füst Milánhoz főként identitásválságuk felől közelít. A messze legterjedelmesebb harmadik rész pedig a könyv központi agendájával szoros összhangban épp egy tucat túlélő naplóit és emlékiratait állítja fókuszba. (Érdemes külön is tisztázni, hogy Ungvári a zsidósághoz különböző módokon kötődő, de többségükben nem zsidó írókat elemez itt.)

Ungvári a könyv első harmadát, némileg meglepő módon a két világháború közötti mentalitás vázolásának szenteli. E lapokon a szerzőt a nemzeti szerep öntévesztései, a magyar irredenta története, továbbá a „helyettesítő” kérdések közéleti uralma, elsősorban az ún. zsidókérdés szerepe és funkciója foglalkoztatja. Egy ponton meglehetősen ellentmondásos módon amellett érvel, hogy „Trianon traumájának gyógyíthatatlansága éppen a zsidókérdés bűnbakképző eszmerendszerének középpontba tolakodásából követhető végig” (51). A könyv a Horthy-kor eszmeiségét pellengérre állító oldalai nagyrészt meggyőzőek, bár nem szolgálnak túl sok újdonsággal. Itt még hiányzik az eredeti forrásbázis, melynek következtében a szerző eszmefuttatásai túl általános szinten maradnak.

A könyv további részei jóval jelentősebb szellemi élményt nyújtanak. Ungvári szerepeltet például identitáspolémiát, mely Szerb Antal zsidó tradíció felőli értelmezését propagálja: Szerb „irodalmi érzékenysége eredetében a zsidóság életérzésének, aktuális és egyetemes filozófiájának eleven forrásából származott”, állítja Ungvári a 109. oldalon. Mi több, az esszé markáns konklúziója szerint: „A zsidóként kivégzett mártíroktól utólag sem perelhetjük el őseiket” (111). Ungvári Zsolt Béla hírhedten heves retorikáját szintén némileg polemikusan közelíti meg. Zsolt alaphangját Ungvári szerint „a személyiség válsága és a kettős identitás bemutatása adja meg” (255), többek között a Kilenc koffer lapjain kinyilvánított felháborodása „az önvád hangján szól, ráadásul régi beidegződése szerint a zsidó kispolgárságot állítja pellengérre, ennek megrázó, de nem helyénvaló pátoszát szépen hozza elő a könyv” (259). A szerző kiemelt figyelemben részesíti a közéletileg talán legsikeresebb népi írót, a bajba került írókért felelősséget vállaló Illyés Gyulát, aki a kötet meggyőző érvelése szerint úgy tudott a politikai antiszemitizmus elszánt bírálója lenni, hogy a zsidóság beilleszkedéséről vallott nézetei korántsem voltak problémátlanok.

A Felperzselt ország további színes eszmefuttatások sorát tartalmazza. A szerző Füst Milán kapcsán az asszimilációs krízis mélységeit ecseteli, hangsúlyozza Szép Ernőnek sztoicizmusát, érzékelteti Márai háborús iszonyatát és dühét, míg Tersánszky Józsi Jenőben a bohóc álarcába bújó morális hőst véli felfedezni. Szuggesztíven ír Szabó Lőrincről is, aki „addig korbácsolta a világ bűneit, amíg megbarátkozott velük, s a bűnösök híve lett” (238). Nagy Lajos Pincenaplóját az emberi gyarlóságok kóreseteinek, valamint a hozzászoktatás stratégiájának érzékletes leírása miatt tartja figyelemreméltónak.

Ungvári Tamás színes és izgalmas eszmefuttatásai visszatérően hangsúlyozzák, hogy 1945 után elmaradt a szükséges politikai és történelmi tisztázódás, sőt hamarosan a múlt megismerésének törekvését is megszüntették. A szerző eközben nagyon is következetes abban, hogy nem emberi életeket, hanem legfeljebb emberi magatartásokat és teljesítményeket kíván értékelni. A Felperzselt ország ítélkezés helyett inkább felidéz egy másik Magyarországot, ezáltal pedig a tanúvallomásokon nyugvó, és az áldozatokat középpontba állító emlékezet elmélyülését is elősegíti.

Ungvári Tamás: Felperzselt ország. Sorsfordító évek emlékiratai. Budapest: Scolar, 2016. 296 oldal. 3750 Ft.