Uri Asaf versei

A hentes kampóján

A modell fogsora kinyomja a felső ajkát, ettől békaszája van.
Szőke háta kérdőjel. Árammal töltött karja vörös a fájdalomtól. A szünetben türelmesen kalapokat rajzol, példás rajzot. Lógok a hentes kampóján, az ég nevet rajtam.
Sokára világosodik. Ha ő nyugodt, én is nyugodt lehetek,
ha távol van, nem lát. Lehet, hogy ő is kinevetne.
Az ostoba nevetésre ingerel.
Gondolataimra gézt tekerek.
Ne láss, ne érezz, fuss csak előre, a végtelenbe.

Róma, Caffè Greco

Frakkos pincér formája mellettem.
Örültem, aztán elkeserített. Kirakat kirakatot követett,
egymást keresztező utcákban fény és gazdagság.
Hullámzott a torkom, változni kezdtem,
nem volt hajam se szempillám.

A madonna arca megkeményedett, lehet, hogy ilyen?
A Pantheon kupolája alatt autók robognak.
Aztán szekrényforma fülkében szunyókáltam, szemben üres.
Gyóntattam magam, közben találgattam, miért csinálják
ebben az országban a küszöböt is márványból?

A Morijá földje

Fűszál gondolat,
bejön és kimegy.
Soha nem vettem kézbe, talán a vers ölte meg?
Szikla gondolat, szürke és lyukacsos,
a víz kifúrta, és a ciklámen, az őshonos.
Fele a földben, örök része barna és sötét.
Ez itt a Morijá földje, ne keress tovább,
„fogd egyetlen gyerekedet és vidd arra a helyre,
melyet neked mutatok”.

A versek a szerző Együtt és Külön című kötetében jelennek meg a Kalligram kiadónál