Uri Asaf újjászületései

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Irodalom, Képzőművészet, Kultúra-Művészetek

Uri Asaf reneszánsz ember. Többször is újjászületett, és több életet él.

Uri Asaf

Története Haifában kezdődött 1942-ben. Szülei később visszatértek Magyarországra, itt nevelkedett, majd a hatvanas évektől Jeruzsálemben élt. Egy szerelem, a szenvedélyes életvágy, vagy a személyes sors sajátos küldetése azonban ismét Budapestre hozta, és életműve itt teljesedhetett ki.

Igen nehéz hinnem abban, hogy mindez véletlenül alakult így.

Reneszánsz embernek neveztem, és a szó aurája a mi közép-európai perspektívánkból olaszos, temperamentumos, irigylésre méltóan mediterrán. Tengert asszociál, végtelen kékséget, tágasságot, a parton áradó színeket, paloták pompázatosságát, civilizációt, mégis természet-közeliséget, szabadságot, széleslátókörűséget, átfogó tudást, elrugaszkodást a sötétségtől, az elnyomástól, az előítéletektől. Uri Asaf sokszínűsége: kémikusi pályája, költészete, festői és fordítói életműve, olykor zenészi kikapcsolódása, szüntelen úton léte, világlátottsága, egész kirobbanó életereje igazolja a reneszánsz példázatot.

Uri Asaf festménye

A sokféleség, az újra és újra születő élet, az újabb és újabb dimenziók azonban engem egy mélyebb, kevésbé derűsebb magyarázatra is késztetnek. Uri Asaf nemcsak sok életet él, hanem sokak helyett kellett élnie. Ahogy a vészkorszak megcsonkított családjaiban nevelkedő gyerekek esetében közismert, Urinak mások életét is pótolnia kellett. Számos újjászületése, sok-sok élete a maga gazdag kreativitásában, a reneszánsz elme sokoldalúsága mellett róluk is szól, helyettük is, a nevükben is beszél. Az emlékezet homályos képein ott állnak mögötte, és ő érzi a tekintetüket, akár verset ír, akár a veszteségre emlékeztető költői naplóbejegyzéseket.

Könnyű lenne azt mondanom, hogy másodgenerációs élményanyagával a hozzá közelálló celani, hermetikus versvilágot folytatta, de szimplifikáló volna ez a megközelítés. Kétségtelenül távoli szellemi rokona az önmagára is reflektáló roncsolt nyelvből, az elvesztett otthon színeiből, ízeiből, illataiból dolgozó bukovinai költőnek és társainak. Ők is a bénító veszteséggel dolgoztak mindhalálig, a roncsolt világot, a roncsolt embereszményt, a bizalom elvesztését hiánypoétikai eszközrendszerükkel felmutatva. Uri Asaf költészete azonban emellett egy másik hatást is hordoz. Bár anyanyelvén, magyarul szólal meg, mert élményeit csak ezen az úton tudta valódi költészetbe fordítani, mégis része választott hazája költészetének is. Színeit: a napszítta, sivatagi sárga homokot, a fehéren izzó jeruzsálemi követ (a város építészetét örökre meghatározó even jerusalmit), a buján burjánzó zöldeket, a szédítően kék tengert és az izzóan rőt naplemente színeit művészete ennek köszönheti. Az izraeli tájak, a Jeruzsálem-környéki növények, a Szentföld flórája és faunája, az újjászületett ország dinamizmusa, magabiztossága és dacossága éppúgy tudata horizontján lebegnek, mint az elveszett otthonok és az elveszett milliók – kiirtott népe emlékezete.

Uri Asaf festménye

Áttételesen képein is megjelenik komplex öröksége, de a festészet médiuma mégis más, mint a nyelv. Könnyű lenne azt mondani, hogy Uri Asaf az európai modernitás ’minden egész eltörött’ élményét hordozó absztrakt festőművész, akinek a számára a műalkotás elsősorban nem az észlelet, a benyomás közvetlen megragadhatóságában, hanem a tudattartam, a kaotikus világállapot, vagy az ember belső, imaginárius horizontjainak megjelenítésében jelent kihívást. Csakhogy alkotásai mélyén gyakorta feltűnik egy-egy középponti motívum, mely ősi bibliai történetekhez, jelképekhez, egy nagyon is kézzelfogható hagyományhoz kapcsolódik.

Ha van modern zsidó művészet, ebben a kettősségben kell elképzelnünk. Örököse az ember létbevetettségének, az egyetemessé tágított diaszporizmusnak, és egy korábban eltűnőnek, szétesőnek vélt rendszernek, amelyért lehajol, és a romok alól, a föld alól is kikaparja, mint Smuel Joszef Agnon Uri Asaf által magyarra fordított novellájának szereplői Jaslowitz zsinagógáját. Mert az absztrakciók mögött sincs más, csak az, ami van. És a posztmodernitás néha kiüresedni látszó világában Asaf visszatér a kezdetekhez, mintha a világ újraalapozásába fogna az elpusztított korábbi világok helyett.

Ehhez, a világ újraalapozásához is szükséges a sokrétű újjászületés, az útkeresés a modernitás és a tradíció között. Szükséges a művészi nyelv, a forma keresése, netán a vándorlás a művészeti ágak között, a világ kifejezhetőségének labirintusában, aminek része időnként a visszafordulás, a kitolatás a zsákutcából, vagy éppen az alámerülés, elsüllyedt, elfeledett források újrafelfedezése. Lehet, hogy amikor Uri Asaf fest, még mélyebbre tud nyúlni a közös emberi tudattalanba, mint amikor anyanyelvével dolgozik, amely bármennyire szabad és asszociatív is, mégis inkább kötődik a nyelv helyének traumatikus 20. századi történelméhez. Ezért talán azt is mondhatjuk, világtapasztalatából részben más kerül a szövegekbe, mint a vászonra.

Uri Asaf azonban nemcsak ír és fest, hanem intézményeket megszégyenítő termékenységgel fordítja magyarra a rabbinikus irodalom gyűjteményeit. Ezen a nyelven korábban nem közölt ókori és középkori alapművekkel ajándékozza meg a magyar kultúrát és a zsidó közösséget, mely fordítói munkája nyomán első alkalommal találkozhat a forrásokkal. Több ezer oldal került már ki a keze alól. Nem is lehet másként, mint hogy a költő-festőművész saját műveire is hatást gyakorolnak ezek a szövegek.

Lefordította a Kabbala első számú forrását, a Zohár, a ragyogás könyvének a bibliai Teremtés könyvével foglalkozó részeit. Magyarra ültetett egy jókora válogatást a Midrás Tánhumából, e késő ókori moralizáló-mesélő exegézisből, mely első ízben a Szombat sorozatában jelent meg, és ma a teljes Misnát, a Biblia utáni korai zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan alapját képező kompendiumot fordítja, mely hétről-hétre itt, lapunk online felületén jelenik meg. Valamivel több, mint négyezer misna van, jelenleg a fordítás felén is túljár már. Büszke vagyok, hogy szerkesztőként biztathattam, és közölhetjük fordítói munkájának eredményét, amelyért nem lehet neki elég hálás a magyar és a magyar zsidó tudományosság, kultúra, mely háláját eddig kevéssé fejezte ki.

A Jeruzsálemi Talmud szerint „A Tóra összes micvája sem ér fel a csupán egyetlen egyszeri tóratanulással.”[i]. Gondoljunk csak bele: Uri nap, mint nap a Tóra szavaival dolgozik a kommentárirodalom elmélyült fordítása során.

Költőnk, festőnk, műfordítónk idén lesz 80 éves. Annyi, amennyi a hagyomány szerint Mózes volt, amikor kivezette népét a szolgaság és a feledés házából. Ő maga is ezt teszi szellemi értelemben.

Uri Asaf még csak 80 éves lesz az idén. Van ideje, hogy dolgozzon fordításain, további versein és festményein. Távol a mózesi kor, hogy befejezze nagy művét, és különben is: aki szent küldetésben jár, az Örökkévaló vigyáz rá. Éltesse hát őt ád meá ve eszrim sáná, százhúsz évig sokoldalúságában, sokszínűségében.

(Elhangzott a 2B Galériában a Midrás és kép című kiállítás megnyitóján.)

[i] Forrás: Jerusálmi 1:1, https://lativ.hu/mi-a-fontosabb-a-micvak-parancsolatok-megtartasa-vagy-a-toratanulas/

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]