Unorthodox – egy szabadulástörténet jelképvilága

A Netflix új minisorozata itthon is nagy visszhangot kapott, nap mint nap jelennek meg új kritikák, bemutató írások. A legtöbb nézőt és kommentelőt érthető módon a főszereplő megrázó meneküléstörténete érintette meg, hiszen ez mégiscsak egy fejlődéstörténet (előjelek nélkül).

A szabályok elleni lázadás, menekülés és újrakezdés azonban nem új téma, sem a reális, valós életben, sem a művészet, ezen belül is a televízió és a film számára. Egyre több memoár jelenik meg, sok közülük épp a hagyományos zsidó közösségekből kilépők visszaemlékezései, bár javarészük sajnos még nem érhető el magyarul. (Az utóbbi időben megjelent kötetek közül kiemelkedően érdekes a Becoming Eve, amely nem csak a közösség, de a nemi identitás elhagyásáról, megválasztásáról is szól; valóban megrázó könyv.)

Ha a történet mögé nézünk, akkor az Unorthodox-ban számos olyan motívumra, szimbólumra, párhuzamra is bukkanhatunk, amelyek legalább annyira érdekes betekintést nyújtanak a zsidó hagyományba és gondolkodásmódba, amennyire a film bepillantást enged a szatmáriak elzárt világába. Hogy pészach küszöbén miért különösen érdekes és aktuális a film? Nézzük meg.

Éruv

A film első kockáin egy, a szél által ide-oda fújt, árván himbálódzó, elszakadt éruv-darabot látunk. Az éruv jelöli ki annak a térnek a határait, amelyen belül szombaton is engedélyezett pl. babakocsit tolni, táskát vagy egyéb tárgyakat vinni, amit a szombat törvényei szerint tilos lenne a saját lakás falain túl. Az éruv önmaga egy nagyon sokrétű, az egész filmre is vonatkoztatható szimbólum: egy olyan határvonal, amely a szigorúan vett törvény által meghatározott határ bővítését jelenti, és elválasztja az otthont, a miénket, az engedélyezett, „kóser” teret attól a tértől, amelyre már más szabályok vonatkoznak. Az éruv a határ utáni határ. Ezt átlépve már tényleg törvényt szeg, aki pl. cipel valamit sábesz idején. Az éruvot minden szombat előtt ellenőrzik, és ha valahol elszakadt, akkor a többi része sem érvényes. A filmben a lakóház aljában beszélgetnek az emberek, mivel az elszakadt éruv miatt nem mehetnek ki babakocsival az utcára (a lakóház tereit, pl. az udvart, lépcsőházat még a saját lakáshoz tartozóként értelmezi a hagyomány, feltéve, hogy a közösségen belül mindenki tartja a sábeszt és annak törvényeit). A főszereplő, Esty (Eszti), az éruv hiánya ellenére kilép, nem csak az utcára, de egy új világba is.

Terek

A már a film első kockáin megjelenített éruv önmagában a tér és a határ mint szimbólumok jelentőségére utal.

Esty Williamsburgben lakása zárt ablakán kinézve hozza meg élete talán legnehezebb döntését. A jelenet párja, amikor immár Berlinben, anyja lakásában felébredve, a nyitott (!) erkélyajtón keresztül megy ki a napsütötte erkélyre, és hosszú idő óta először tűnik gondtalannak. Már nem a távolt kémleli, hanem az embereket az utcán. Pár másodperccel később az ablakon kintről befelé tekint, ahol az ablak mögött anyját látja boldognak. Ezen happy-end szerű állapot előtt a főiskolán húzza meg magát éjszakánként, ennek résnyire nyitva hagyott ablakán szökdös ki és be, amíg nincs hol laknia, nincs tehát saját tere. (A terek között nem csak térbeli határok vannak. Ilyen határ és egyben kapocs a nyelv is, melyet a szereplők tudatosan váltogatnak és választanak, ami identitásképző szereppel is bír: Lea csak az idősek otthonában és csak az ápoltakkal hajlandó jiddisül beszélni. Berlini lakásába belépő Yankira és Mojséra rákiabál: Az én lakásomban csak angolul beszélünk! Esty főiskolai felvételijének sorsát is végül az improvizálva előadott héber-jiddis dal dönti el.)

A williamsburgi lakás terei közül fontos szerep jut természetesen a hálószobai beszélgetéseknek és eseményeknek, valamint a konyhának is, pl. amikor Esty nagynénjének sírva panaszkodik, és kéri, hogy vigye haza bobeléhez, de elutasító választ kap. Később Yanki minden lében kanál anyját ugyanez a nagynéni ugyancsak a konyhában, bobele lakásában utasítja rendre, és a határok betartására figyelmezteti őt (miközben bobele élet és halál között lebeg, azaz ismét két világ határán vagyunk!).

A történet egyik fordulópontja a két tér, a hálószoba és a konyha között, az átmeneti térben, az étkezőben zajlik. Itt, az asztalnál ülve szeretné Esty elmondani, hogy végre babát vár, eközben Yanki kétségbeesésében getet (válást) akar. Kettejük között a széles asztal képez térbeli falat.

A lakást és a közös teret már az esküvői jelenet is megidézi. A zsidó hagyomány szerint az esküvői baldachin, a hüpe, a házaspár közösen építendő házát szimbolizálja. Persze maga a ház is egy szimbólum, a felépítendő közös életre utal. Az ortodox hagyomány szerint a hüpét szabad téren állítják fel. Nincsenek falai, ezzel Ábrahám sátrát idézi, mely mindig nyitva állt a vendégek előtt, másrészt pedig arra utal, hogy az otthont nem a berendezések, hanem a benne élők teszik.

A szűkebb tér mellett a tágabb térnek is jelentős szerepe van: természetesen Berlin és Williamsburg a mágnes két pólusa. Az anyai felmenők történetének megidézésével Berlin nem csak a jövő reményt adó, pozitív, befogadó tere, hanem egyben a múlt sötét, kirekesztő tere is, ahonnét Esty anyai felmenőit a nácik kiűzték. Ugyanaz a város lesz tehát a kitaszítás helyszíne, amely később a menekülés, a befogadás, a szabadság terévé válik, Esty és Leah pedig mindkét világot magában hordozza, mindkettőhöz tartoznak. Személyes tragédiájuk is a térhez kötődik: hacsak nem vagy Hádész, nem járhatsz át a világok között, nem tartozhatsz egyszerre két világba.

Víz

A szabadság motívumához közvetlenül kapcsolódik a víz motívuma is. A víz hagyományos, tisztító ereje a mikve szimbolikájában jelenik meg, ez sokak előtt ismert.

Esty számára az esküvő előtt a mikve, majd Berlinben a Wannsee, Mojse számára a Spree vize (a természetes vizek, pl. tenger, folyó, forrás által táplált tó  halachikusan is használhatóak mikveként) szolgál átmeneti térként. A mikve után Esty a hajától, a Wannseeben a parókájától, Mojse pedig a Spree vízébe ugorva hagyományos öltözékétől szabadul meg, megváltást és szabadságot remélve. Kicsit már-már talán túl direkt is a wannsee-i fürdős jelenetben a Wannseei konferencia és ezzel a történelmi múlt, a zsidóüldözés megidézése, azonban kétségkívül a víz mint elválasztó közeg az, amely összekapcsolja a múltat és a jelent/jövőt.

Pészach

A kiűzetés és új hazára találás tehát több ponton (és idősíkban) is jelen van a filmben, legerősebben talán a nagyszülői házban zajló széder estén. Ugyanúgy ahogy az egyébként elválasztó víz, a széder este és a rajta keresztül megidézett pészach motívum is összekapcsolja a különböző idősíkokat.

Esty nem érzi jól magát a családtagokkal túlzsúfolt lakásban, a széderen. Elsősorban persze fizikai síkon, de már jó ideje lelkileg sem. A vacsoráról minden szokással és szabállyal dacolva kitör, friss levegőre, szabadságra vágyva hazarohan, ahol rájön, hogy terhes.

Az elnyomás alól való kiszabadulás, kitörés legismertebb zsidó hagyományos párhuzama pészach, a zsidó nép egyiptomi kivonulásának története.

Természetesen nem feltételezünk szándékosságot abban, hogy miért éppen egy széder estével kapcsolódik össze a filmben Esty és Yanki kapcsolatának meghatározó fordulópontja. Ha egy kicsit jobban elmélyedünk pészach hagyományos jelentéseiben, a filmbéli történet újabb és újabb izgalmas értelmezésére is lehetőség nyílik.

A hagyomány szerint Izrael népe számára Isten a történelem folyamán gyakorolt tettein keresztül nyilvánul meg. A beavatkozás az egyiptomi kivonulástörténetben a leglátványosabb. A zsidók házait átugró Halál Angyalát szokás az Örökkévaló megjelenéseként is értelmezni.

A zsidó hagyományban központi szerepet kap az emlékezés. Elsősorban nem történelmi események pontos felidézését kell ez alatt érteni, hanem egyfajta mitikus időszemléletet. Nem véletlen, hogy a széder este folyamán is számtalanszor visszatér az az utasítás, miszerint emlékezzünk arra, hogy az Örökkévaló hogyan hozta ki Egyiptomból a zsidó népet: erős kézzel és kinyújtott karral.

A kivonulásnak a zsidó történelem-felfogásban betöltött, központi szerepét támasztja alá a Biblia is, amely hangsúlyozza, hogy a kivonulás hónapja legyen az év első hónapja, ezzel gyakorlatilag az időszámítás, a zsidó történelem kezdete, az első megváltás (ld. 2Mózes 12:2, „Szólott vala pedig az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földén, mondván: Ez a hónap legyen néktek a hónapok elseje; első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között”). Nem véletlen tehát, hogy a széder este, azaz a kivonulásra való emlékezés az év egyik legfontosabb ünnepe a zsidóság számára és a visszaemlékezés (és ezzel együtt a nem felejtés) a zsidó kollektív emlékezet fontos építőköve.

Szimbolikus, hogy Esty történetében is a kivonulás felidézésének ünnepével kezdődik a szabadulás, a szabadság keresése – de itt mindez már a vallás keretein túl, isteni beavatkozás nélkül, saját erőből.

Szent és profán

A régi, negatív tér és az új, reményteli, pozitív tér a filmen végigvonuló kettősség egyik kulcsfontosságú aspektusa. E két tér (és idősík) Williamsburg és Berlin. Nyilvánvaló, hogy e két tér közül Williamsburg a szent tér, Berlin a profán. A szent és profán dichotómiája a film számos jelenetében és szereplőjében megjelenik (ld. a szereplők és neveik kapcsolatáról szóló, következő részt). Az alábbiakban elsősorban e két tér jellemző jegyeit vesszük számba.

Eredetét tekintve az éruv „keverés”-t, két kategória, az engedélyezett és a nem engedélyezett, szent és profán összekeverését jelenti, melyek ezáltal válnak megengedhetővé (ld. még éruv tavshilin is). Az éruv tehát ebben az értelemben is szimbolikus, a teljes filmet tekintve.

Williamsburg első képi megjelenítése az éruv-pózna, és a róla lelógó, elszakadt éruv-drót. Berlin első képi megjelenítése a Siegessäule, tetején az angyallal. A kép a Berlin felett az ég, Wim Wenders híres filmjének kezdő kockáit, és persze magát a filmet is emlékezetünkbe idézi. Maga a film is a szentből a profánba való átlépést, a változás irreverzibilis voltát, a boldogság tragédiáját festi le. Mindkét oszlop-attribútum magasan kiemelkedik a vízszintesből, és mindkettőt lentről felfelé pásztázza végig a kamera, így tehát a lent és fent kettőssége is megjelenik.

Esty-re (és Leah-ra is) igaz mindez: azzal, hogy átlépett a szentből a profánba, már nincs visszaút, ezt ő maga mondja is Yankinak.

Nevek

A párhuzamos és egymásba fonódó tér- és idősíkok között a szereplők nevei és az ezekkel kapcsolatos konnotációk is további érdekes értelmezési lehetőségeket rejtenek.

A főszereplő, Esty neve Eszter királynőt juttatja eszünkbe, aki bátorságával, bölcsességével megmentette a zsidókat. Esty önmagát és gyermekét menti meg attól a hagyományos világtól, amelynek – neve szerint – királynőjeként nem érzi jól magát. Amikor Esty anyósa felhívja Esty figyelmét arra, hogy a hagyomány szerint a nőnek az a dolga, hogy a férje mellette királynak érezze magát, Esty elkeseredetten visszakérdez: Akkor én királynővé válok? Kérdésére nem kap választ.

A purimi történet másik, pozitív főszereplőjének, Mordechájnak a neve a filmben az iszákos apának jut. Purimkor a hagyomány szerint a garatra felöntés micva, hogy még jobban élvezhessük az ünnep örömét. A filmben az iszákosság egyértelműen negatív jellemző, amely a zsidó hagyomány egyik fontos elemét, a családot teszi tönkre, és a családból szakítja ki Mordechájt.

Esty anyja, Lea, az ősanyák egyike. Anyaszerepében korlátozták azzal, hogy elszakították tőle egyetlen gyermekét. „Cserébe” Berlinben idősek otthonában lesz ápoló, ahol hasznát veszi jiddistudásának. Az általa elhagyott közösség zártságának egyik szimbóluma, a saját nyelv, a jiddis lesz az, amelynek köszönhetően az új világban meg tudja vetni lábát. (Az idősek otthonán kívül nem is hajlandó jiddisül beszélni.) Ahogy végül Esty is egy hagyományos, héber-jiddis dallal felvételizik a szabadságot jelentő főiskolára.

A másik szereplő, akinek a neve az ősatyák, ősanyák világát idézi, Yanki (a Jákob jiddises változata), Esty férje. Ahogy Leah,  úgy Yanki esetében sem teljesedhet be szülői szerepe. Esty sokáig nem esik teherbe, majd amikor ez megváltozik, addigra Esty és a magzat is eltűntek már Yanki életéből és világából. Jákob a Bibliában a három patriárka egyike, Izrael tizenkét törzsének az atyja. Yanki apasága is csak fizikai értelemben valósul meg, és csupán szimbolikus, mint Jákob ősatyasága.

Yanki anyja, Mirjam, szintén beszélő nevet visel. A bibliai Mirjam Mózes és Áron testvére. Mózes második könyvében, a kivonulást is tárgyaló Exodusban találkozunk vele először, aki énekével vezeti a népet. A filmbéli Mirjam egy tipikus matriarcha, aki uralkodik a családja és gyerekei felett, aki a szabályok, a külsőségek betartása és betartatása mellett kardoskodik.

A történetben fontos szerepet játszó Mojse és bibliai névadója kapcsolata is érdekes. Mojse a család fekete báránya, aki korábban otthagyta családját és gyermekeit, éppen Berlinbe szökött, ezzel kilépve a szigorú szabályok közül. Végül mégis visszatért. Ő kíséri Yankit Berlinbe, hogy megkeressék Estyt. (A tékozló, de megtért Mózes, Jákob és a tékozló lány? Ez már újszövetségi utalás lenne, ami még tovább feszíti zsidó kontextusban a „kóser” és „nem kóser”, a „saját” és „nem saját” kettősségét.) Egy sajátos Hádész, aki otthonosan mozog Williamsburgben és Berlinben, a hagyományos közösségben és az alvilágban is, a két világ közötti határ számára könnyen átjárható. Végül sem népe vezetőjeként, sem az Esty-expedíció vezetőjeként nem jár sikerrel, bár Estyt megtalálja, de a két, párhuzamos világa határán (a filmben egy forgóajtóban szó szerint véve is) végül elbukik. Hogy hol a kapcsolat Majsi és névadója, a bibliai Mózes figurája között? Talán az, hogy a bibliai Mózes is két világ között teremt kapcsolatot, az égi és a földi világ között. Ő is vezeti a népet, de végül nem ér(het) célba.

A filmet jegyző, szinte kizárólag nőkből álló alkotói közösség, a főszereplő női mivolta, az anya leszbikus kapcsolata a feminista olvasat lehetőségét is felvetik. (Sőt, a werkfilmben a posztkolonialsta olvasatra is utalnak.) A női szerepek értelmezése és újraértelmezése a hagyományos világban sem ismeretlen, de a film női szerepek felől közelítő olvasata már egy újabb gondolatmenet és tanulmány témája.