Ünnepség

„Ugye, anyu, a gyerekek nem is lehetnek zsidók,

csak a bácsik és nénik …?“

/Félálomban, nyitott ablakon keresztül hallott

utcai beszédtöredék, Kr.u. 1996-ban/

Tőzsér Árpád

 

Alt Jánosnak messze földön ismert és közkedvelt fotóműterme volt a kisvárosban. Majd katonai városparancsnok lett ugyanitt. Kissé nyugtalanító, de örömöt hozó időkben jó, ha egy köztiszteletnek örvendő, s egyben megtermett, jókötésű ember tölti be az ilyen fontos tisztséget. Lili, a lánya, örökölte sudár termetét, s így, amikor a Városháza nagytermében november közepére nagyszabású hálaadó zenés, táncos estet szerveztek a hazatérés tiszteletére, szinte előre lehetett fogadni arra, hogy a termetében egyedül hozzá illő Winter Dezső kéri majd fel először Alt Lilit táncolni. Többen azt javasolták, legyen hivatalosan is az övék a nyitótánc.

Gyere, ott a terem másik végében már kezdheted, mutogatott az igazgató az ajtóban felmosóronggyal tipegő Klárinak. A fejével is intett s tovább mutogatva jelezte, hogy nem tart már az egész sokáig. Tudta, Klárinak gondot jelent a hazajutás, mióta több esti buszjáratot is megszüntettek. Az előkészítő bizottság tagjai is kezdtek már kiszivárogni. A testnevelő, hogy ne legyen annyira gyanús, megállt egy szóra Klárinál. Kíváncsi vagyok, felkérik-e az új barátomat is előadónak, morgott az orra alatt a takarítónő a tornász felé, de inkább magában beszélt, mert éppen eszébe jutott egy új kapcsolata.

A tánc közben beszélgettek is, ahogy illett. Az elmúlt örömteli napokról, mikor keblükre ölelhették a hős felszabadítókat. De szóba került, amit vacsora közben, a hosszú nagy asztalnál melléjük került Szüszhátel Mátyás kalapostól hallottak. Ő volt jelenleg Száge építész megbízottja. Amúgy az építész felelt a városban a nyilas párt megszervezéséért, de éppen Lisszauerék házát tervezte, s jól jött neki, hogy a kalapos felajánlotta segítségét, és átmenetileg ráruházhatta a szervezőmunkát. A kis, töpörödött ember emelt hangon közölte asztaltársaival, hogy már a következő év első három hónapjában el fogják venni az ipart azoktól a helyi zsidóktól, akik azt a csehek alatt kapták.

A szabadságharc egy héten át tartó emlékműsorára készült az iskola. Volt már betervezve vetélkedő, népdalénekes, filmvetítés, tanulmányi kirándulás az anyaországba, de többen úgy gondolták, kell a programba egy komoly előadás a tanulóknak, ami emelné a rendezvény színvonalát. Ekkor jutott eszébe valakinek a nemzeti érdekekért mindig lelkesen harcoló tanár neve, hogy ő biztosan értékes előadást tartana a gyerekeknek a szabadságharcról. Már úgy tűnt, ezzel vége is az aznapi előkészítő bizottsági ülésnek, amikor az irodalomtanár azt javasolta, hogy Lisztes M. László kolléga úr, ha már úgy is ideutazik a szomszéd városból, egyúttal szólhatna pár szót a visszacsatolásról is, itt van néhány nap múlva annak is a szép háromnegyed évszázados évfordulója.

A többit majd meglátjuk. Szüszhátel, a kalapos érezte, hogy bejelentésével a társaság középpontjába került. Ez legalább tíz család, te Mátyás, szólt valaki az asztalnál, de nem akadt más, aki tovább firtatta volna a kérdést. Nagyon szép rendezvény ez, nagyon jó a hangulat, mondta tánc közben Lili Dezsőnek, csak az a baj, hogy sok itt a zsidó.

Klári már hozzáfogott feltörölni a terem túlsó végét, mert látszott, az újabb javaslatot, már csak az eltelt időre való tekintettel is hamar jóváhagyják. Sok itt a por, sár, meg dohos szagot is érzett a teremben. Ismerte Lisztes M. László. Mostanában rendszeresen találkozott vele, mert a tanár úr barátjává fogadta őt a világhálón, és így mindent tudott, amit ő odaírt.

Winter Dezső megállt tánc közben, az egyenruhájához illően összecsapta bokáját, ekkor többen odafigyeltek, a táncos párok közül is leállt néhány, és csak annyit mondott Alt Lilinek: én is az vagyok. Majd feszes léptekkel kiment a város legdíszesebb terméből, és a táncparkett közepén hagyta parancsnoka lányát.

Lisztes M. legutóbb éppen azt jegyezte be oldalára, hogy ő is megkérdőjelezi Anna Frank naplójának valódiságát és hozzátette saját véleményét, hogy milyen jól elélt évekig a lány apja ebből a cécóból. Az  előkészítő bizottság már megszavazott minden új javaslatot, azt is, hogy Lisztes M. László tanár úr emlékezzen a dicső hazatérésre, meg a legfőbb hadúr fehér lovon való bevonulására is. Klári igyekezett a munkával, hogy elérje az utolsó buszt hazafelé. A szállingózó porral, napközben behordott sárral már elbírt, de hiába nyitotta ki közben a terem összes ablakát, a dohos, áporodott szag mintha nem akarna megszűnni.