Ungvári Tamás pilpulja

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Ungvári Tamásnak volt hová visszanyúlnia, amikor élete utolsó évtizedeiben figyelme a „zsidókérdés” történelmi és kulturális gyökerei felé fordult.

Ungvári Tamás

Világszemléletében, veszélytudatában és cselekvéshorizontján bizonyára meghatározó szerepet játszottak ifjúkora üldöztetés-tapasztalatai. „Sebeit felmutató, a holocaust-élményhez láncolt megválthatatlan nemzedékek”-ként említi egyik vitacikkében azokat, akikhez életkorából adódóan maga is tartozott, és a téma iránti intellektuális érdeklődését nemzetközi tájékozottsággal támasztotta alá. Éles polemizáló, ironikus vitapartner volt. A megtiport és visszakapott jogegyenlőség, a befogadtatás vágya és eszmeköre határozta meg kimondatlanul, zsidó vonatkozású írásait, így a fiatalabb nemzedékek körében megjelenő etnokulturális útkeresést már nem tudta magáénak érezni.

Olvasónaplóiban azonban lemerül a világháborúk, a vészkorszak és a sztálinizmus viharaiban elsüllyedt közép-európai zsidó kultúra Atlantiszáért. Töredékeiben villantja fel sokarcúságát Theodor Herzl-lel, Sigmund Freuddal és Molnár Ferenccel, az Osztrák–Magyar Monarchiát visszasíró Joseph Roth-tal, Arthur Schnitzler, Franz Werfel, Franz Kafka és Milena Jesenska, Stefan Zweig, Soma Morgenstern, Elias Canetti, vagy akár a zsidó diaszpóra élményét univerzális identitásjelképpé emelő James Joyce műveire asszociálva, hogy azután hazatérjen a számára különösen fontos Füst Milánhoz. Tágas szellemi hátteret fest magyar történelmi és irodalmi esszéihez, az asszimilációs viták, Ady Endre példázatával a korrobori, a magyar modernizáció és válságjelensége, az antiszemitizmus témájához.

Írásainak java a liberális asszimilációs paktum, ennek elvi lehetősége, a többségi politikai elvárások miatti gyakorlati kudarca és a tragikus következmények körül köröz, mert, ahogy írja egy helyen az említett elvárásokról: „Nemcsak a nyelvi elmagyarosodás s társadalmi betagozódás szerepelt ezek között, hanem a nemzetkarakterrel és sorssal való azonosulás kívánalma”. Lojalitási igények bőven akadtak a beilleszkedni vágyókkal szemben, és ma se mondhatjuk, hogy a zsidók a maguk történelmi tapasztalataival, szellemi diszpozícióival, érzékenységükkel akadálytalanul simulhatnának a magyar nemzeti gondolkodás hangadó politikai irányához. Hiszen azt az elvárást beteljesíteni, hogy épp saját történelmi tapasztalataiktól, érzékenységüktől, és az abból levont politikai következtetésektől szabaduljanak, aligha lehetséges, különösen, ha másként a társadalmi megbélyegzettség, a kirekesztettség vagy perifériára szorítottság ismétlődésének lehetőségét látják felrémleni, és érzékenységüket újratermeli a kultúrharcos gondolkodás. Ungvári is érzékelte ennek kockázatát, és óvott tőle.

Horizontján mindig a „zsidó-magyar szimbiózist” látta, melynek „folyamatát durván szakította meg a Trianon utáni hivatalos antiszemitizmus, a polgári jogfosztottság, majd a holocaust. De örökségét nem emésztették meg a lángok.” „A »zsidókérdés«” – emlékeztet a Horthy-korszakra, Bethlen István miniszterelnök jobboldali ellenzékéről szólva – „összefonódott a liberalizmus elleni általános támadással.”

„Mert a zsidó befogadtatása nem volt teljes; csak a papiroson jött létre, nem a társadalmi élet valóságában. Hiszen igazi beolvasztás csak szeretet által érhető el” – idézi mesterét, a Zsidó Gimnázium tanárát, az irodalomtörténész Komlós Aladárt. Igen, valahogy így lehetne, cselekvő együttérzés által, s talán az is elegendő volna, ha a beolvasztás helyett integrációról beszélnénk, a szeretet érzését pedig a megértő, vagy tágasabb nemzeti gondolkodással helyettesítenénk.

Mert ha ez nem következik be, az ideológiai vitákba csomagolt identitásvitákat nem oldja békévé az emlékezés. Ha azonban sikerül, ez a fejlemény megteremti annak a lehetőségét is, hogy az eltérő szellemi táborok ne egymással versengő emlékezetközösségekként, hanem egymás részhalmazaiként, veszteségeinket közösen gyászolva, és közös jövőképpel tekinthessenek egymásra.

Illúzió? Meglehet. De azért ne adjuk fel a reményt. Ungvári Tamás legalábbis így akarná. Pilpul című kötetébe gyűjtött írásai jelentik a bizonyosságot.

(A fenti szöveg Ungvári Tamás Scolar Kiadónál megjelenő Pilpul című új kötetének előszava)

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]