Ungvári Tamás a Társasági-klubban

Írta: R. P. - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Kultúra-Művészetek

November 7-én este zsúfolásig megtelt a MAZSIKE klubhelyisége. Nem mintha a szombat esti összejövetelek nem lettek volna eddig látogatottak, de az utóbbi időben a tévében s a rádióban sokat szereplő Ungvári Tamás, a neves irodalomtörténész-esztéta látogatása igazi csemegének ígérkezett.

Már az első percekben megnyerte a közönség szívét. Közvetlenül, szellemesen válaszolt Barna Róbert kérdéseire, amelyekhez hamarosan mások is csatlakoztak. Szívesen jött ide. Ritkán van Magyarországon, öt év óta nem vállalt előadást, de ezt az alkalmat nem utasíthatta vissza. Mesélt családjáról, gyermek- és ifjúkori emlékeiről, az ötvenes évek egyetemi légköréről. Eredetileg az oxfordi egyetemre nyert felvételt, de a sorompó lecsukódott és már nem mehetett ki. Így barátaival – többek között Krassó Miklóssal – a budapesti egyetemre iratkozott, méghozzá korengedménnyel, érettségi nélkül. Káderlapja nem volt a legmegfelelőbb – édesapja szabó kisiparos lévén -, ezért egy dorogi általános iskolában kezdte pályáját. A viszonyok enyhültével a siker nem maradt el.

Sok érdekeset tudhattunk meg az angolszász egyetemek életéről, oktatási módszeréről. Ungvári Tamás megállta a helyét ezeken is. Sok kényes kérdés hangzott el. Ungvári Tamás unokatestvérének, Elbert Jánosnak tragikus halála ma is rejtély. Erről szóló könyve kapcsán kérdeztek. Közélet, médiák körül forgott az egyre kötetlenebbé váló társalgás. Gyakran szakította félbe lelkes taps a vendég szavait. Két nagyon pregnáns mondat különösen tetszést aratott: „Mindent elcserélnék ha kell, de a zsidóságomat nem.” És a másik: „Egy életet pumpáltam a magyar kultúrába.” Aki figyelmesen hallgatta Ungvári Tamást, annak számára ez a két állítás egyáltalán nem ellentmondásos.

Meglepő volt, hogy mennyire naprakészen tisztában van Ungvári Tamás a magyar kulturális élet jelenlegi helyzetével, a politika rezdüléseivel. Aki hallgatta szavait, nem csodálkozik, hogy Ungvári „könyv nélküli író”. 32 kötetét nem kapni a könyvesboltokban, a pult alól is elkapkodják.

Ez a szeretet és népszerűség megmutatkozott a Garay utcában is. Már befejeződött a „hivatalos program”, de az író még nem mehetett haza. Körülállták, kérdésekkel ostromolták, s őmindenkinek kedvesen, barátságosan válaszolt. Láthatóan otthon érezte magát. Az övéi között volt.

R. P.

Címkék:1992-12

[popup][/popup]