Transzcendencia, hétköznapiság

Parázs vita kerekedett közel tíz éve, a Büchler Sándor Társaságnak a zsidó történetírás új útjairól rendezett konferenciáján arról, vajon valóban elhanyagolt-e, és valóban csak a neológ történetírás szemüvegén keresztül jelenik-e meg a kutatásban a magyarországi ortodoxia.

Néhány évvel később a CEU-n egy, immár kifejezetten a magyarországi ortodoxiának szentelt alkalommal a megjelent, szinte kizárólag külföldi előadók – bár számukra sem a héber, sem a jiddis nem okozott problémát, és még a zsidóságot sem könyvből tanulták – némi rezignációval állapították meg, hogy a források mennyisége és minősége miatt nagyon nehéz e valaha többségi irányzat belső történetét megírni. Az ortodoxia természeténél fogva, képviselői nem írtak sem memoárokat, sem kulcsregényeket, még kevésbé mai fogalmaink szerinti történelmet. Kutatásában hatványozottan érvényesül a történeti diszciplínák művelői elé állított egyik legfontosabb követelmény: új szöveges vagy tárgycsoportokat kell forrásként felfedezni, s ezek „szóra bírásához” új módszereket kell kidogozni.

Bár az elmúlt években nem csekély számú újabb publikációt olvashattunk a magyarországi ortodoxiáról, az áttörést e kérdésben mégis Glässer Norbert Találkozás a Szent Igazzal című, tavasszal kiadott könyve hozta meg. Ez a munka radikális újdonságokat vezet be a téma kutatásába – és mindenkinek érdemes elolvasnia, akit nem csupán alkalmi érdeklődésből foglalkoztat a magyarországi zsidók története.

Glässer Norbert ugyanis nem a magyar köztörténet és nem a magyarországi neológia, vagy Jakob Katz és a Jeruzsálemi Iskola idehaza és külföldön egyaránt klasszikusnak tekintett történetírói narratívája felől közelítette meg tárgyát, hanem egy tágasabb általános elméleti keret (a modernizáció) és egy sokkal szűkebb fókuszú, ám jóval mélyrehatóbb közelítési mód (a kulturális antropológia) eszközrendszerével. Könyvének mind a magyar nyelvű ortodox sajtó gyászjelentéseit és temetési tudósításait, mind a rebbékhez, illetve azok sírjához való zarándoklatokról közölt írásait tartalmazó elemzései hatására az az élmény keríti hatalmába az olvasót, hogy érteni véli, mi volt a második világháborút megelőző mintegy hetven évben a magyarországi ortodoxia vallásosságának tartalma. Pedig Glässer Norbert óva int attól, hogy a sajtódiskurzusokat azonosítsuk a korszak valóságával – ám a tárgyalt szövegek kontextusának minuciózus felidézése és értelmezése nyomán megelevenedik egy olyan világ, ahol minden egyes cselekedet és tárgy önmagán túlmutatva nyer igazolást, ahol a transzcendencia elválaszthatatlan a legközönségesebb hétköznapiságtól, és ahol az egyéni létnek csak a közösségben és az által van értelme.

Egy kiemelkedő tudományos műhely, a Barna Gábor vezette MTA–SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport tagjaként Glässer Norbert eddig elsősorban mint konferenciaszervező és tudományos tanulmánykötetek szerkesztője vitte előre a magyarországi judaisztika ügyét. Első nagyobb munkájával azonban ideológiamentesen és értékítéletek nélkül szemlélve az ortodoxiát, új úton indult el, és új utakat jelölt ki a kutatás számára. Nála a kérdés nem az, hogy az ortodoxia a magyar társadalom, illetve a magyarországi és a külföldi zsidók szempontjából hogyan értékelendő, hanem hogy hogyan válaszolt a világ változásaira, miképpen igyekezett fenntartani önnön azonosságát. Ebből a perspektívából szinte magától értetődőnek tűnik alapvetően új tézise: az ortodoxok részét képezték a folyamatként felfogott modernitásnak, de nem úgy, hogy alkalmazkodni igyekeztek hozzá, hanem a modernitás újdonságaiból a zsidó hagyomány láncolatába illesztve mindazt, ami szerintük nem veszélyeztette a tradíció lényegét. (Persze joggal mondhatnánk erre, hogy az elmúlt, több mint ötezer évben sem igen történhetett más, ha a zsidóságnak ennyi ideig sikerült fennmaradnia, ám a tudományos irodalom mégis a modern kihívásokra adott elutasító válaszként, „kitalált hagyomány”-ként magyarázta eddig az ortodoxia, a neo-ortodoxia és az ultraortodoxia létrejöttét, nem pedig fordítva.) Hiszen akár a gyógyfürdő, akár a vonat vagy a telegráf – mint egyébként maga a modernitás egyik szimbóluma, a sajtó – sem más, mint eszköz: ugyanúgy közelebb vihet a Tóra tanulmányozásához és a Szent Igazakhoz, ahogyan el is távolíthat tőlük.

A szemléleti és módszertani újdonságokon kívül van a kötetnek egy sehol szóvá nem tett vonulata, amely egy másik kutatási irányba mutat: Glässer Norbert már eddigi munkáiban, szerkesztői és kiállítás-szervezői tevékenységében is különös érzékenységet árult el a képi ábrázolások, fényképek iránt. A könyvében kommentár nélkül szereplő nagyszámú illusztráció elmélyíti, további dimenzióval egészíti ki az ortodoxiáról kialakuló benyomásokat: az ábrázolt szereplők külső megjelenése, öltözéke, tekintete, gesztusai láttán válnak a tudós értelmezések átélhető olvasói élménnyé. Ha a szerző tudatosan errefelé (is) haladna tovább, sokat tehetne a vizuális antropológia magyarországi fellendítéséért.

Találkozás a Szent Igazzal. A magyar nyelvű orthodox zsidó sajtó cádik-képe 1891-1944. Szegedi vallási néprajzi könyvtár 40. MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, A vallási kultúrakutatás könyvei 8. redigit: Barna Gábor, Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék. Gabbiano Print Kft, Szeged, 2014.