Tiszaeszlári szürreália

 „Annyi bizonyos, hogy a rituális gyilkossággal vádolt zsidók ártatlanok, még akkor is, ha minden zsidó bűnös.”

Ad abszurdum, nem állítom, hogy egyszer sem mosolyodtam el ezen az irodalmi allúziókkal átszőtt groteszk rémhistórián, irodalmi panoptikumon, korrajzon és szatírán, mely a tiszaeszlári vérvád történetét dolgozza fel áradó mesélőkedvvel, sírva-röhögve visszaröpítve a klasszikus magyar irodalom világába. Montázs-regény: forrásvidéke más irodalmi művek világa és szereplőik. Elsőrangú stílusparódia: a korabeli (és kicsit mai) Magyarország panorámaképe egy felderítetlen bűnügy históriáján át. Hisz a dualizmus korának Magyarországa sem volt oly idilli, mint ahogy látni szeretnénk. Hogyan írható le a tiszaeszlári vérvád, az állam kontra vármegye konfliktusa? A történetírás eszközeivel – gondoljunk Kövér György könyvére, A tiszaeszlári drámára. Regényt csak Krúdy írt az esetről, őt a per érdekelte. Mártont a tanú, Móric.

Az író a szereplők és helyszínek nevét megváltoztatva nem törekszik egy tényfeltáró dokumentumregény babérjaira, a tényekből és a XIX. századi klasszikus irodalomból formál szürreális regényt posztmodern kísérletként. A fókuszpontban Móric, a koronatanú, a „vármegye tanúja” áll, az ő indítékait vizsgáljuk.

A narráció szövegfüzérei Mikszáth világát parodizálják, modern nyelven. A szerző leszögezi a könyv felénél, hogy a történetnek vége: innentől Móric lelkiállapota és a mellékszálak lendülnek mozgásba irodalmi és történeti utalásokkal.

A regény a végén megtorpan, az író is belefáradt, minek a szálakat tovább gombolyítani. A nézőpontok folyton változtak, a narrátor mindenkit kifigurázott.

Barokkosan túlírt ez a regény. Minden fejezet egy hónapot ölel fel. A központi szál mellett anekdotikus történetfüzérek burjánzanak. Látványos intertextusok szőttesében a kerettörténet Eötvös József A falu jegyzője (1844): a tekintetes vármegye kicsiny világa, mely a reformkor óta nem változott.  A községet  Tiszarétnek hívják, a Nyírséget Taksonyvidéknek,  itt játszódott A falu jegyzőjének cselekménye az 1840-es években. Az 1882. évi vérvádtörténet ebbe a közegbe hull. De felidéződnek Ludas Matyi, Szontagh Gusztáv növénytermesztő-filozófus-esztéta alakja, és Jókai Fekete gyémántok regényfigurái, Mikszáth Noszty fiúja Tóth Marival. Kortárs áthallás Borbély Szilárd Nincstelenek c. könyvéből egy regényalak, megváltás híján egy Messiás. De itt van Czóbel Minka bárónő és Justh Zsigmond parasztszínháza, a bárónő kedvese, a legendás Helen Büttner festőnő (Bob). És sokan mások. Czóbel Minka néhai szerelme, Justh Zsigmond homályba veszett művére, Gányó Julcsára ébred rá.

Irodalmi arcképcsarnokban kutatjuk Móric lélektani motivációit. Az író ragaszkodik az eseménytörténet vázához, a valóságtól távol röpítve az elbeszélés fonalát vicc-lövedékei kritikus tömegével. Szabadon felhasznált irodalmi és történeti figurái öntörvényűen száguldanak. Felbukkan a kamasz Horthy Miklós, de kedvencem, Mednyánszky László báró síron túl is örök szerelme, Nyuló (Kurdi Bálint, váci földműves) nyulat alakít, nyúlhoz méltó eszmefuttatásával az agárversenyek festői forgatagában.

Ebbe a szédületesen hangulatos katyvaszba szövi bele az író a tiszaeszlári esetet, amely mindkét hőse (és áldozata) 14 éves: az eltűnt cselédlány, Eszter és a hamis tanú (Móric) is. Esztert megőrizte az emlékezet, Móricot is, aki – mivel nem akart többet zsidó lenni – rákényszerített vallomásához töretlenül ragaszkodott.

Eötvös Károly mellékszereplő. Az állami képviselők tudták: egy megfélemlített és meghasonlott kamasz betanított vallomásán kívül a vádnak nincs más aduja: mert nemcsak a zsidókérdésről szól ez a szürreália, hanem a végtelen (mély)magyar nyomorúság minden díszletéről (napjainkig), az előítéletesség hisztériájával.

Az író alaposan utánajárt a kultúrtörténeti háttérnek, a korabeli perrendtartásnak, és a bűnper-jegyzőkönyvek alapján empatikusan belefeledkezhetett az előző évszázadok észjárásába.

Márton László: Hamis tanú, Pesti Kalligram Kiadó 2016, 349 oldal, 3490 Ft