Tanácsok kezdő menekülőknek

Szunyogh Szabolcs új kötetéből közlünk két verset.

 

Gyöngytöredék

 

Én szemeimet a falra függesztem,

nézem a mellékutca sötét ablakát.

Negyvenes égő küzdött itt a homállyal.

Egy öregasszony tett-vett a szobában.

Szép öregasszony.

Nézte őt a semmi és nézték őt a falon

azon emberek képei, akik már

tudták, mit jelent a történelmi idő.

 

Mi nekünk az élet izgató sodorja, az neki

csend,

fülében szól az elhagyott szülőföld távoli zenéje,

körülöleli őt a valamikori szeretők,

hitvesek, testvérek, rokonok

falra keretezett mosolya,

esteledő életutak szívünkből kivirágzott gyöngytöredéke,

egy könnyű futam a régi zongorán;

és egy kis leves is fő lassan a gázon.

 

Nagysodrású idő volt, dübörgött-zengett,

szólt az ágyudörejben, bombaözönben,

a menekülés-sáros, lucskos lódenkabátban,

itt hagyta nekünk az idő nagy ígéreteként

a negyvenes égőt és a levest, ami addig fő, amíg a

végképp szétcsúszott, lehangolódott, fatőkés

zongora hibás hangjai ki nem űzik e nénit

bűvölete köréből a konyhába

lezárni a gázt. És útközben gyors mozdulatával

letörölni a port a faliképek mosolyáról.

 

Állok a ködben, esti hidegben,

állok konokul és nézem a házat,

sötét ablakát;

ahol a megöltek

falra szögezett fotográfiái mosolyogtak,

fázósan, kabátomba gubózva hiszen

esteledik.

 

 

Izrael

 

Amikor Izraelbe érkezik az ember,

felizgatja a sivatag s a tenger.

Itt a szélben

pálmák lengnek,

üdvözölnek,

szabad népet.

 

Ragyogó kövekről

verődik

szemünkbe

a fény;

és ha lélegzel

távoli partok forró, fűszeres illatát

szívod magadba.

 

 

Van egy jó hely, Krisztus sírja,

csend, virágok,

találkoztam itt egy szép kis

teknősbékával.

 

A sivatag homokja belepte szandálom.

Ilyen egy álom.

 

Gondolkozol, mi a titka.

Miért vérzik minden utca.

Miért érzed még és már ma:

nincs itt senki, egy zsidó se,

kit ne vert volna át a dárda.

Nincs itt senki kinek sorsa

iszonyatokat ne hordna.

Tűz a múltban, tűz jelenben.

Megsebzett fény a szemekben.

Szorítsatok egy kis helyet.

Lélegeznék itt egy percet.

 

Város áll itt

fehér kőből,

és hegyekből és időből.

Ölelget a sivatagi szél.

A Sehina hallgat.

 

És minden kő beszél.