Szirtes Andor – Egy elfeledett életmű

Írta: Szunyogh Szabolcs - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Antisztálinista, szocialista, zsidó esszéírónak lenni nem volt igazán nagy üzlet a 20. században.

Szirtes Andor

Nem akadt egyetlen olyan korszak sem, amelyikben egy ilyen gondolkodó előtt széles tér nyílt volna. Nem is nagyon tudunk ilyen publicistáról. Most viszont, 2016 elején megjelent a Lukács György Alapítvány támogatásával a Syllabux Kiadó gondozásában Szirtes Andor publikációinak gyűjteménye „Társadalomkritika és progresszió” címmel. A nem túl izgalmas cím éppen egy ilyen, méltatlanul elfelejtett nagy gondolkodót állít elénk: a fiatalon, a munkaszolgálatban eltűnt Szirtes Andort.

Szirtes írásai alapvetően a harmincas évek problémakörével kínlódnak, elsősorban az elakadt magyar modernizáció ügyével. Briliáns logika, széleskörű műveltség, remek elemzések, elkötelezett humanizmus, mélyen megélt baloldaliság tünteti ki ezeket az írásokat. Nincs hely arra, hogy Szirtesnek az önkényuralomba forduló szovjet eseményekről szóló kritikáját elhelyezzük a kor baloldali gondolatvilágában, pedig nagyon fontos volna tudatosítani, hogy létezett olyan baloldal, amelyik a fasiszta-náci fenyegetés súlya alatt sem volt hajlandó a sztálini törvénytelenségeket tudomásul venni.

A kötet egyik kiváló tanulmánya a „Zsidókérdés Magyarországon” címet viseli, és ezért nyilván Bibó István híres, de jóval később keletkezett dolgozatát juttatja eszünkbe. Bibó is, Szirtes is a zsákutcás magyar fejlődésből indul ki. Bibó a nyíltan antiszemita írásairól elhíresült Ravasz László református püspök vejeként is a magyar középosztály felől közelítette meg az úgynevezett zsidókérdést, Szirtes pedig az életveszéllyel fenyegetett zsidóság felől teszi ezt. Szerinte illúziókban ringatjuk magunkat akkor, amikor a Horthy-elittel, illetve az ún. keresztény középosztállyal valamiféle nemzeti érdekközösség alapján együttműködést próbálunk kialakítani, mert nem a zsidóság került ilyen vagy olyan okból hátrányos helyzetbe a világháborút és Trianont követő változások során (és ezért felesleges foglalkozni a zsidó forradalmár, illetve ennek ellentétpárjaként a háborúban dúsgazdaggá váló, zsidó tőkést démonizáló vádakkal), hanem maga a magyar polgárosodási folyamat.

Önbecsapás azt képzelni, hogy 48-as hőstetteinkre vagy a világháborús áldozatvállalásra hivatkozással megmenekülhetünk, mert a 30-as évek Magyarországán (is) erőre kapó politikai irányzatok magát a modernizációt veszik célba. „A magyar zsidóság kivette részét a magyarság modern nemzetté való alakulásából. Mint az új magyar polgárság egyik leglényegesebb alkatelemének, természetes funkciója volt ez– írja Szirtes. – Számos tényező közrejátszása folytán azonban nem tudta ezt az átalakulást teljes egészében végigvinni, mint ahogy a polgári értelmű Magyarország kialakulása a félúton állt meg és ott vesztegel ma is… Ha most, az erős és minden irányban kiterjedő kötöttségek alakuló társadalmában a zsidóság kénytelen lesz pozícióinak nagy részét feladni, ez korántsem azért történik, mert a zsidóságot, mint emberfajtát óhajtanák kirekeszteni, hanem azért, mert a zsidóság eddigi funkciójában olyan társadalmi elv megtestesítője volt, amely a társadalom ’új’ elvével összeegyeztethetetlen.”

Nem sokkal később, a Voronyezs melletti hómezőkön Szirtes Andor tényszerű bizonyítékot kapott arra, hogy találó volt elemzése, a zsidóság és az új, függelmi társadalom valóban összeegyeztethetetlen szellemi entitások. Hogy ez a bizonyíték egy keretlegény bunkósbotja, esetleg puskalövése volt, nem tudjuk. A lényeget tudjuk csupán: az elemzése érvényes, ma is.

 

Szirtes Andor: Társadalomkritika és progresszió. Válogatott cikkek. Válogatta és a bevezető tanulmányt írta: Lengyel András. Syllabux, Budapest, 2016.

Címkék:Szirtes Andor

[popup][/popup]