Száz éve született Efrájim Kishon

Ősei között rabbik is voltak, a legenda szerint több családtagja is harcolt az 1848-as szabadságharcban. Hoffmann bankigazgató fia asszimilált környezetben nőtt fel, a jezsuitákhoz járt iskolába, s a zsidótörvényekig jómódban éltek. 1942-ben kereskedelmi iskolában tett kitűnő érettségije dacára egyetemre nem mehetett, ötvössegéd lett. Fiatal éveit táborokban és bujkálva töltötte. 1944-ben a szlovákiai Jolsva lágerébe deportálták, ahol az életét a parancsnok sakkszenvedélyének köszönhette.

Egy másik alkalommal éppen csak megúszta a tizedelést. „Hibát követett el, amikor életben hagyott egy szatirikus írót” – írta később a pribékről Kishon. Amikor a sobibori megsemmisítő lágerbe hurcolták, egy barátjával megszökött, s a háború végéig bujkált. Ekkor, egy pincében rejtőzködve kezdte el írni Hajvédők című szatirikus regényét, a rasszizmus kialakulásának paródiáját. Neki, szüleinek és Ágnes testvérének sikerült túlélnie a háborút, de csaknem húsztagú családja többi tagját elvesztette.

Amikor a szovjetek a Gulágra akarták hurcolni, már rutinosan szökött meg félúton Belorusszia felé. Budapestre visszatérve művészettörténetet, szobrászatot tanult, 1948-ban diplomázott. Ugyanebben az évben, az anekdota szerint családja a tudtán kívül beküldte a Hajvédőket egy pályázatra, amelyet megnyert. A csattanó csak ezután következik: az írás a politikai események miatt aktualitását vesztette, hiszen az időközben kizárólagos hatalomra szert tett Rákosi Mátyás köztudomásúan tarkopasz volt. A regény nem jelenhetett meg, a szerzőt azzal kárpótolták, hogy a Ludas Matyi és a Szabad Száj című szatirikus lapok munkatársa lett. Ekkor vette föl a kevésbé nagypolgári hangzású Kishont nevet. A névcseréhez ismét csak anekdoták kapcsolódnak, az egyik kis termetére utal, a másik arra, hogy ő csak „egy kis Hont” (a nagy Hont Ferenc a neves színházi szakember).

Komolyabb kutatás nélkül nehéz volna eldönteni, valóban megbízta-e a kultúrkorifeus Révai József egy olyan musical írásával, amelynek a proletariátus vezető szerepéről kellett volna szólnia, ami a sztori szerint ráébresztette, hogy a kommunista Magyarország nem számottevően jobb hely a háború előttinél. Az azonban bizonyos, hogy 1949-ben egy menekülthajóval megérkezett a frissen alapított Izrael Államba, s Haifa kikötőjében a vámtiszt új nevet adott neki, így lett Ferencből Efrájim, míg a Kishon (ejtsd ‘Kison’, a Jeszréel völgyön átfolyó patak neve) változat pedig történetileg is választott hazájához kötötte. Kezdetben az Új Kelet című magyar lap munkatársa lett. Csatlakozott a Názáret melletti Kfar Hachores kibuchoz, s mindössze két év nyelvtanulás után 1952-től naponta publikált a Ma’ariv című lapban, melynek harminckét éven át maradt a munkatársa.

Rendkívül termékeny volt, egymás után jelentek meg szatirikus írásait, tárcáit tartalmazó kötetei. 1959-ben a Look Back Mrs Lot! a New York Times listáján a hónap könyve lett. Védenc című első darabját a tel-avivi Habima színház mutatta be, melynek a szerző fiatal kora és korlátozottnak vélt helyismerete dacára éppen aktualitásai, a kormányzó Munkapártot kritizáló poénjai miatt óriási sikere volt. Írásai, darabjai és filmjei elsősorban az izraeli hétköznapok visszásságait pellengérezte ki. Mind az irodalmi, mind a filmes világban jóval halála után is képes hatni. Etgar Keret izraeli novellista is megidézi: „Az ország két meghatározó vicces fiúja, Efraim Kishon humorista és Tomi Lapid újságíró, későbbi politikus magyar származásúak voltak.” Kevéssé köztudott, hogy az izraeli katonaság számára egyfelvonásos vígjátékokat is írt, melyeknek hatására a seregben napjainkig nagyon népszerű és magas szintű a műkedvelő színjátszó mozgalom. Az izraeli filmesek sem felejtették el: A zenekar látogatása (2007) című filmben az ő A rendőr című filmjét vetítik a televízióban.

„Hogy nálunk kevésbé volt világhírű, mint a földkerekségen, az már a politika abszurd humorának területére tartozik. Annál is inkább, mert harmincnégy nyelvre lefordított könyveivel Kishont Ferenc kétségkívül minden idők legsikeresebb magyar származású írója. Könyveinek példányszáma már jóval 30 millión felül volt, amikor engedélyezték kiadását a szerző anyanyelvén is. A mi kis hazánknak is megvan hát a maga sajátos humora. Kishon magyar humoreszk-kötelei megjelentek és azon nyomban elfogytak. Hogy nem került sor második és harmadik kiadásra, az a magyar könyvkiadásban uralkodó érthetetlen gazdasági szemlélet fekete humorával függ össze. (…) Szatíránként egy forintba kerül – ami igazán nem pénz –, ha lassan csemegézünk belőle, hónapokig is eltart. Itt az ideje, hogy a csendes mosoly és időnként hangos röhej hírneves prófétáját saját hazája is méltóképp tudomásul vegye, mert aki olvasta, az már úgyis szereti Efrájim Kishon(t) vidám-komoly írásait.” (Korabeli könyvismertető. A rendszerváltás előszeleként, 1984-től jelenhetett meg ismét magyarul.)

Ha már ott volt, lendületet, új távlatot adott az izraeli filmnek is. 1964-ig a fiatal állam filmesei a kommunista blokkot megszégyenítő sematikus alkotásokban hívták föl a figyelmet a nemzeti túlélés érdekében hősiesen meghozandó áldozatokra, melyeknek állandó eleme volt a sivataggal való mindennapos viaskodás. Kishon a nem túl változatos hagyománytól a mindennapok konfliktusai felé fordult. Chaim Topol főszereplésével igazi vérbő, aktuális társadalmi szatírát vitt vászonra. Az éppen hatvan éve készült Sallah Shabati a lenézett észak-afrikai bevándorlók kínlódásait, a kibuc magukat felsőbbrendűnek tartó bürokrata elöljáróival folytatott küzdelmeit meséli el az „ígéret földjén”. A forgatókönyv Izrael olvasztótégely voltát emeli ki, célja a társadalmi megbékélés a világ különböző részeiről oda vándorolt, erősen eltérő hagyományú emberek között.

A Sallah Shabati ugyan vegyes kritikai visszhangot kapott, ám soha korábban nem látott közönségsikert aratott: csak Izraelben több mint egymillióan voltak rá kíváncsiak. A nemzeti egység szükségességét, a toleranciát addig szokatlan humorral igenlő alkotás kapta a legjobb külföldi filmnek járó Golden Globe-ot, a Berlinale pedig nyitó- és zárófilmként is ezt vetítette. Ez a film, s az alakítását jutalmazó Golden Globe alapozta meg Chaim Topol (Hegedűs a háztetőn) népszerűségét is. Kishon valamennyi filmje kasszasiker volt, 1971-ben újabb Golden Globe-ot kapott A rendőr-ért. (Filmjeiről bővebben lásd Barkóczi Janka írását.)

A hetvenes évektől a németek körében vált kiugróan népszerűvé: milliószámra vásárolták könyveit, éveken át a bestsellerlisták élén állt. Kishon a történelem igazi iróniájaként könyvelte el a jelenséget: „Elégtételt érzek amiatt, hogy a hóhéraim unokái sorban állnak a felolvasóestjeimen” – mondta. „Nem hitt a kollektív bűnösségben, csak a kollektív szégyenben, humorával pedig a megbékéléshez akart hozzájárulni.” – írja róla egy méltatás.

Számos rangos kitüntetése (Herzl-díj, Jabotinsky-díj, Szokolov-díj, Till Eulenspiegel-díj, izraeli életműdíj) mellett 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével is kitüntették. „Nem író vagyok, hanem humorista. Az emberből csak halála után lesz író” – vallotta sajátos észjárásával Kishon. Pedig mind írásai minőségét, mind népszerűségét tekintve vitán felül író volt már életében is, egy a lényeglátók közül, aki kivételes képességeit arra használta, hogy nevetni tanítson minden körülményen. „Az emberi kapcsolatok, a szülő-gyermek, a férfi-nő és a házastársak közöttiek a világon mindenütt ugyanazok. A bürokrácia is. Csordultig vagyok életbölcsességgel. Sajnos ismerem a játékszabályokat.” „A szatíraíró legfőbb sajátossága abban áll, hogy a gyógyíthatatlan emberi gyengeségeket diagnosztizálja, nem pedig kihasználja. Ez az adottságom segített abban, hogy kiszabaduljak a náci pokolból, és ez tett szatíraíróvá.”

Mind az irodalmi, mind a filmes világban jóval halála után is képes hatni. Etgar Keret izraeli novellista is megidézi: „Az ország két meghatározó vicces fiúja, Efraim Kishon humorista és Tomi Lapid újságíró, későbbi politikus magyar származásúak voltak.” Kevéssé köztudott, hogy az izraeli katonaság számára egyfelvonásos vígjátékokat is írt, melyeknek hatására a seregben napjainkig nagyon népszerű és magas szintű a műkedvelő színjátszó mozgalom. Az izraeli filmesek sem felejtették el: A zenekar látogatása (2007) című filmben az ő A rendőr című filmjét vetítik a televízióban.

Végül álljon itt egy hamisít(hat)atlan Kishon-eszmefuttatás:

Alma a fa alatt – A Tízparancsolat használati utasítása: „Alulírott ezennel jegyzőkönyvbe mondom, hogy abban az almában tartózkodtam, amellyel állítólag a kígyó kínálta meg Ádám úr nejét. Javaslom az alma fölmentését, amely a vád szerint felelős az emberiség legnagyobb ballépéséért. Az adott időpontban környezetbaráti kukac minőségemben tanyáztam nevezett gyümölcsben. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy semmiféle említésre méltó különbséget nem találtam az úgynevezett Tudás Fájának gyümölcse és a többi hasonló gyümölcsfajta között. Kétségkívül alma volt, olyan, mint a többi, talán egy kicsit piroskásabb, mindenesetre csupán népszerű biogazdasági termény. A gyümölcs feltevésem szerint a Legfelsőbb Helynek csupán alibit szolgáltatott ahhoz, hogy az Édenkertből legálisan kiutasíthassa a két ott lebzselő nudistát. Ezzel szemben az én tartózkodási engedélyemet minden további nélkül meghosszabbították, noha én is ettem a Tudás Fájának gyümölcséből.”