Az ős-barátságról – Erős Ferencnek

Az alábbi írás Erős Ferenc szociálpszichológus 70. születésnapja alkalmából készült, s a barátai, kollégái és tanítványai szövegeiből szerkesztett, Tegnapután, holnapelőtt című kötetben jelent meg.

Ehrenfeldnek szeretettel

Az „ős-barátság” fogalmát Virág Teritől kaptam, egy közös fényképünkre írta.

1975. június 13-15. között a IV. Pszichoterápiás Hétvégére Miskolctapolcán került sor a Lido szállóban. Ezen a Hétvégen is részt vett Garai László az MTA Pszichológiai Intézetből munkatársaival együtt (Járó Katalin, Erős Ferenc, Erdős Sándor, Keleti Judit).

Ekkor találkozott össze Erős és Stark. Immár negyven éve. Krónikus egykeségemben mindig testvérre vágytam. És ekkor Erősben meg is találtam. Mitől vált ez ennyire nyilvánvalóvá már első találkozásra? Mondjuk ugyanaz a nevünk, csak Erős „magyarosított”, én meg nem. Harmadéves orvos-egyetemista koromban a pécsi egyetem élettani intézetében voltam tudományos diákkörös. Patkányok hipofízis-nyélátmetszését kellett tanulnom. Egyszer megkérdezte tőlem Endrőczi Elemér docens úr, aki jó barátságban volt szüleimmel, mi szeretnék lenni? Akkortájt dunsztom sem volt, mit keresek én az orvosi egyetemen. Kivágtam a rezet: szociálpszichológus! Fogalmam sem volt, ez mit jelent – 1969-et írtunk –, de a szociál is tetszett, a pszichológia is vonzott, a kettő együtt csak jó lehet! És Feri szociálpszichológus volt!

Akkor ez kipipálva!

Mindketten elkötelezetten érdeklődtünk a pszichoanalízis iránt. Ez talán nem volt független zsidóság-tudatunktól. Önismereti kíváncsiságunktól. Már akkor rájöttem, mennyi mindent tanulhatok Tőle. Hiszen erre való egy idősebb testvér. De közös volt a világszemléletünk, politikai affinitásunk, mentalitásunk. De a legaktuálisabban a holokauszt utáni zsidó identitás kérdése és kutatása izgatott minket. Néhány évre rá Feri el is kezdte e kutatását másokkal együtt, ebbe engem is bevont. A nyolcvanas évek közepén a Pszichiátriai Társaság nagygyűlésén először adtunk elő nyilvánosan e témáról, párhuzamosan velünk Virág Teri tartott előadást a holokauszt-traumával kapcsolatos kutatásairól.

A MAZSIKE megalakulását követően szerveztek a rendszerváltás idején első nyilvános tudományos konferenciát a magyar zsidóságról, a holokauszt hatásáról szociológiai, történészi és pszichológiai szekciókban. Feri szervezte a pszichológiait, engem is megfűzött, tartsak előadást. Ki is találtam egy általam blikkfangosnak talált címet: „Egy pszichoterapeuta identitásának gyökerei a magyar zsidó kultúrában”, csak akkor jött a gond, amikor meg kellett írni. De hát sokat segített Feri, közös gondolkodásunk, no meg Laing, akit Feri ismertetett meg velem, és a magyar szakmai-kulturális élettel. A Tényleg szeretsz? ciklusból:

Maga zsidó?

igen

Nem is néz ki zsidónak, tudja mire gondolok

nem

Szóval nem ortodox ugye, vagy valami ilyesféle

ó, nem, dehogy

Tudja, itt szó sincs antiszemitizmusról, ugye ért engem

nem kell félnie, nem lesz semmi problémája, tudja mire gondolok

jó, jó

Nem, semmiféle problémája nem lehet (szünet)

Biztos benne, hogy nem ortodox?

Ó, nem, pszichoanalitikus vagyok

Ó, igen, természetesen, nem, önnek semmiféle problémája nem lehet,

csak mondja azt, hogy református, és kész, tudja, mire gondolok.

Más időkben talán sadchen (házasságszerző) lettem volna, így csak a barátaimat ismertettem össze azonnal egymással, Ferit Bókay Tónival például. Ennek folyományaképpen került Feri a pécsi egyetemre, először a művészettudományi intézetébe 1984-ben, majd 1996-tól a szociálpszichológiai tanszékre. 1997-ben megalapították Tónival az elméleti pszichoanalízis doktori programot, melyben kezdettől fogva indíthattam pszichoanalitikus filmelemző kurzusokat. Sok élvezetes közös szakmai program, műhely-konferencia, majd Feri örömtelien szaporodó könyveinek megjelenésével közös könyvbemutatók fémjelzik barátságunk együttes élményeit.

Már nyolc éve, hogy bemutattuk a Trauma és történelem című kötetet, és már öt!, hogy megjelent a Szágundelli csodái című regénye, aminek műhelymunkáit kéziratban figyelemmel kísérhettem. Feri sziporkázó szabad-asszociációit sokszor hangos kacagások kíséretében olvastam. Természetesen ezt is bemutattuk a Pécsi Művészetek Házában. No meg örömteli pihenések, közös gasztronómiai élmények erzsébeti parasztházunkban. Nagyon kedves közös emlék a Feri által megszervezett 60-ik születésnapi meglepetés-partim a Dante Kávéházban, 2008-ban.

Elhívtam Ferit a Pécsi Zsidó Hitközségbe jó pár alkalommal előadni. Így az „Ötven évesek lettünk” találkozónkra, péntek esti Kiddusokra is. Nagy örömünkre Scheiber Sándor-díjra is felterjeszthettük, amit 2013 március ötödikén meg is kapott Ehrenfeld barátom.

Egy idő óta ugyanis így szólítjuk egymást, élőszóban, levélben. Ő Ehrenfeld, én Mojse.

Azt kívánom, még így maradjon ez sokáig, legalább 120 évig, közös örömünkre, és Veráink örömére, szeretettel.

Mojse

 

Kapcsolódó cikkek:

Isten veled, Mojse! – Dr Stark András (1948-2017)

Meghalt Erős Ferenc (1946-2020)