Soul Exodus – „Mindenkiben megvan a belső zsidó”

Bereczki Csabával Soul Exodus című filmjéről beszélget Szentgyörgyi Rita

A jiddis folklóron keresztül áradó életérzés Montrealtól New Yorkig, Párizstól Berlinig, Budapesttől Nagyváradig, majd egész Besszarábiáig és Moldováig  utaztatja a Brothers Nazaroff alkalmi klezmer bandát Bereczki Csaba rendező zenés dokumentumfilmjében. A Soul Exodus központi témája az identitáskeresés öt zseniális muzsikus sorsán keresztül, akik a klezmernek köszönhetően találtak vissza kelet-európai gyökereikhez. A film producere Sándor Pál.

– Előző dokumentumfilmed, az Életek éneke fókuszában a tradicionális erdélyi népzene áll. Hogyan jött az ötlet, hogy ezúttal a klezmer világában kalandozzál ?

– Felkértek egy másik klezmer filmre, de az nem tűnt számomra érdekesnek. Az Életek éneke után elkezdtem agyalni egy újabb zenés dokumentumfilmen, ami a zenén keresztül másról is szól. Akkor ismertem meg Bob Cohent, a klezmer egyik ősképviselőjét, aki 1988 óta Budapesten él. Látta az Életek énekét, ami éppen arról szól, hogy Erdélyben évszázadokon keresztül továbbmentették a zenét úgy, hogy az emberek, akik ezt a zenét képviselték, nem vándoroltak el. A klezmernél teljesen más a helyzet, a kelet-európai zsidóság a pogromok, majd a holokauszt miatt kivándorolt, vagy elpusztították őket. A klezmer a 70-es évektől Amerikából szivárgott vissza. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy ha a zene bejárta ezt a fordított utat, akkor klezmerzenészekkel is végig lehetne járatni egy fordított exodust, akik a származásuk miatt valamilyen szinten Kelet-Európához kötődnek. Kiderült, hogy Bobnak van egy bandája, a Brothers Nazaroff, akik pontosan ezt képviselik. Eredetileg az volt az elképzelésem, hogy New Yorkban felülünk egy kereskedelmi hajóra és átjövünk Európába, mint ahogy annak idején is hajón érkeztek meg a bevándorlók Ellis Islandre.

– Mennyire célja a filmnek a zsidó identitás megfogalmazása, újrafogalmazása  a 21. században?

– Ez volt a fő szándék. Általában mindenkit érint az identitás, az identitáskeresés, a bizonytalanság, a bizonyosság kérdése. A zsidóságra, mint par excellence diaszpóra népre pedig mindez hatványozottan igaz sok évszázada. A Soul Exodus zenészeit is komolyan jellemzi az identitáskeresés, nem véletlenül hagyták el mindannyian Amerikát. Bob például azért jött Magyarországra, mert innen származik, ez volt a szülőföldje az édesanyjának. Nem valamiféle tragédiaként akartam erről a kérdésről beszélni, hanem konkrét sorsokon keresztül egy életigenlő hangvételű filmmel.

– Magyarországon egyre erősebb az idegengyűlölet, ha csak a menekültkérdést vesszük, a legelutasítóbb ország vagyunk a régióban. Milyen hangsúlyos üzenettel járulhat hozzá a Soul Exodus az előítéletek mérsékléséhez?

– Bármiről csinálsz filmet, mindig a máról is kell szólnia. Ha nincs tétje egy filmnek, akkor értelmetlen a létrejötte. A tét mindig az, hogy képes vagy-e megszólítani a kortársaidat úgy, hogy az őket is érintse, vagy csak mozinak tekintik, amihez nincs semmi közük. Amikor forgatni kezdtünk, még nem tört ki az őrületes menekültválság Európában. Azt azonban lehetett már érezni, hogy valami készül. Nem véletlenül hangzik el a film végén, hogy a mai világ átalakul, a megapoliszokban mindenféle nációk fognak lakni. Idézőjelesen mindenki zsidóvá válik, mindenkiben megvan a belső zsidó. A zsidóságnak egyfajta modellnek kell lennie, ez a lényeg a filmben. Daniel Kahn, Berlinben élő színész, zenész, író Inner Emigration című emblematikus dala is erről szól, ezért fejeztem be ezzel a dallal a filmet, tulajdonképpen ez a dal inspirálta az egész filmet.

– Miben ragaszkodtál a saját elképzeléseidhez, dramaturgiai koncepciódhoz, illetve mennyire engedted meg, hogy a koncertturné helyszínein szülessenek meg a filmes pillanatok?

– Mindössze annyit tettem, hogy terelgettem a beszélgetést, igyekeztem olyan közeget teremteni, amiben nem erőltetett módon, hanem spontánul merülnek fel a különféle témák. Az emberek egyfajta szemérmességből sem beszélnek szívesen a nyilvánosságnak számukra nagyon mély dolgokról, illetve zenében, írásban teszik ezt meg. A fiúkban is volt ellenállás e tekintetben. A dokumentumfilm tökéletesen alkalmas arra, hogy kellő invencióval, türelemmel, idővel az emberek megnyíljanak a kamera előtt. Nem hiszek a vegytiszta dokumentumfilmben, ami arról szól, hogy van egy kamerám és követem az eseményeket. A valóság mindig az, ami lejön a vászonról. Természetesen valóság, hogy ezeket a fiúkat lefilmeztem a dunai hajón, de önmaguktól nem mentek volna oda. A filmkészítés egyetlen kihívása számomra, hogy olyan dolgokat mutassak meg, aminek van tétje, súlya, hogy másokat is elérjen.

– Öntörvényű, bohém figurák a Brothers Nazaroff tagjai, elég markánsan fogalmazzák meg a véleményüket az európai neofasizmusról, a cionizmusról, Izraelről. Nem tartottál attól, hogy némi Izrael-ellenes felhang is kihallatszik a filmből? 

– Az egyik szereplő szájából elhangzik, hogy nem vagyok cionista, sem anticionista. A budapesti jelenetekben Jake arról beszél, hogy nincs szüksége a zsidósága megéléséhez Izraelre. Bob pedig, hogy az állandó identitáskeresésre adott archaikus megoldásként jött létre Izrael állam. És felveti azt a kérdést, hogy lehet identitást kreálni egy öreg népből, amelyik a sivatagban él, nem eszik disznóhúst, pedig a disznóhús finom. „ If we have time and space, we don’t need land.”, ami  a  régi zsidó mondásnak felel meg: Élni, és élni hagyni. Franciaországból például, ami régóta a második otthonom, tömegével alijáznak zsidó származású emberek, mert veszélyeztetve érzik magukat, teljes joggal, a muszlim terrorizmus miatt. A Soul Exodus nem foglal állást, a zenészek a személyes tapasztalataikat, gondolataikat fogalmazzák meg. Roppant fontos tétele a filmemnek, amiről Bob beszél annak kapcsán, hogy neki van választási lehetősége: egyszerre amerikai, zsidó és magyar. Az itt élőknek viszont nincsen, ha elveszik tőlük az identitásukat, nem marad semmi.

– Erdélyben szocializálódott magyarként, az itthon megtapasztalt sztereotípiák miatt is jobban megérted a zsidó létezés anakronizmusait?

– Ceausescu kemény diktatúrájában nőttem fel kisebbségiként, és ez letisztítja az ember jellemét. El kell dönteni, hogy szarházi leszel, vagy sem, elfogadod a diktatúra szabályait az érvényesülés érdekében, vagy sem. A magyarságom nagyon erősen kifejlődött, mert a nyelv volt az ellenállás egyetlen módja. Kiderült, hogy örmény vonal is van a családomban, nem lehet tudni, hogy zsidó van-e, de a belső zsidó, amiről a film szó, bizonyosan bennem van. Erdélyben mellesleg soha nem tudhatod, hogy milyen más származásod van még. Nagyváradon, ahonnan származom, a háború előtt a lakosság negyven százaléka zsidó volt, mára már csak ezer valahányan maradtak. A 70-es években Ceausescu pénzért eladta a zsidókat, akik Izraelbe mentek. Multikulturális közeg vett körül, és egy ilyen közegben nem lehetsz rasszista. A rasszizmus mély ostobaságból vagy politikai számításból fakad.

– A Nemzeti Filmalap nemzetközi igazgatójaként könnyebb volt dokumentumfilmekhez képest magasabb támogatást szerezni a Soul Exodusra, mint kiemelt fontosságú filmre?

– Bár nem én vagyok a film producere, így nem én vagy a cégem pályázott a Filmalaphoz, a vezetőséggel és a döntőbizottsággal egyetértésben döntöttem úgy, hogy a film idejére felmondok. Öt év telt el az ötlettől a megvalósulásig. Az előkészítés, a forgatás és a vágás két évet vett igénybe. A százötven milliós költségvetést az indokolta, hogy körbeutaztuk a fél világot, az amerikai zenészek gázsija is elég magas volt.

– A franciaországi cigányságot filmező Tony Gatlif mellett szereztél filmes tapasztalatokat, asszisztense voltál a Gadjo dilóban.  Mit tanultál tőle, amit akár a Soul Exodusban is kamatoztattál ?

– Tony Gatliftól két dolgot lehetett megtanulni. Egyrészt azt, hogyan lehet nagyon nehéz körülmények között is megcsinálni a filmet, amikor gyakorlati, művészi akadályok tornyosulnak eléd. A másik, minden téma nagyon bátor megközelítése, egyfajta filmcsinálási bátorság. A Soul Exodusnál is voltak olyan emberi, művészi, logisztikai akadályok, ami miatt leblokkolhattam volna, elronthattam volna a filmet. A legfontosabb egy filmesnél, hogy higgyen az ösztöneinek. Nem abban éltem évtizedek óta, hogy majd valamikor egy klezmer filmet csinálok. Egyszer csak jött ez ötlet, ami egyre inkább foglalkoztatott akkor is, amikor nem kellett volna vele foglalkozni. A civil életben is egyre fontosabbnak kellene lennie, hogy ha valamiben hiszel, és mélyen jónak érzed, akkor lépd meg, legfeljebb elbotlasz. Különben elmegy melletted az életed, mint egy TGV vonat.

Soul Exodus, rendezte: Bereczki Csaba, forgatókönyv: Bereczki Csaba, fényképezte: Nemes Tibor, producer: Sándor Pál, társ-producerek: Angelusz Iván, Reich Péter, vágó: Lemhényi Réka, zene: The Brothers Nazaroff, főszereplők: Michael Alpert, Dan Kahn, Psoy Korolenko, Bob Cohen, Jake Shulman-Men.

A filmet december közepén mutatják be, addig fesztiválokon látható.