Sós kávé – német-magyar diákszínjátszók előadásában

Közös toleranciaprojektet indított Sós kávé (Salziger Kaffee) címmel a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából a Budapest XX. Kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, valamint németországi testvériskolája, a saarlouis-i Gymnasium am Stadtgarten, a magyar holokauszttúlélő nők visszaemlékezéseit tartalmazó Sós kávé című kötet egyes részeit színpadra állítva. A két iskola diákszínjátszói 2014. január 31-én Saarlouis-ban mutatták be először német nyelven előadásaikat, április 2-án és 3-án pedig Budapesten az Izraeli Kulturális Intézet, illetve a Bálint Ház közönsége ismerhette meg a darabokat.

A pesterzsébeti tanulók Judit születésnapja című produkcióját Örkényi Fanni tanárnő állította össze és rendezte, elsősorban Patak Judit „Az élet szép, tenéked magyarázzam?” címmel megjelent lágerbeli születésnapjának történetét felhasználva, valamint Kemény Edit, Rácz Éva és Sólyom Olga önéletrajzi novellájából átvéve mondatokat. Remek ötletek keveredtek néhány fura dramaturgiai túlkapással, sajnos, az önkényes szereplő- és szövegbetoldások kifejezetten rosszat tettek a darabnak – ám erről a hitelesen, átélten játszó diákok nem tehettek. Időnként ugyan a holokauszt ábrázolhatatlanságát közérthető vagy harsány látványelemekkel próbálták kiváltani, de ez átgondoltabb műveknél is megoldhatatlan probléma olykor. Hogy miért nem kértek tanácsot például a Sós kávé történeteit összegyűjtő és szerkesztő Dr. Pécsi-Pollner Katalintól, azt nem tudom. Mert a Novella kiadónál tavaly az „elmeséletlen női történetek” második részét Lányok, anyák címmel végre megjelentető irodalomtörténész a színdarabok előtt röviden beszélt is a női holokauszttörténetek egyediségéről és a “lagersister”-ek túlélési stratégiájáról. Az Eszter könyvek keletkezéséhez érdemes elolvasni a Sós kávé szerkesztői előszavát a weben.

„Megtörtént, tehát újra megtörténhet” – idézte Primo Levi szavait a saarlouis-i iskola oktatója, Christian Lanyi. Azt még senki nem mondta neki, hogy hagyjon fel a matematika tanításával, mert már túl sokat foglalkoztak számtannal, a múlt szörnyű részeiről viszont szívesen megfeledkeznének némelyek, fűzte tovább a gondolatot. Holott emlékezés nélkül a múlt tanulságai elvesznek a jövőorientált világban. Húsz német diákkal érkezett Budapestre, ők főként a Szászné Scheer Ibolya által megőrzött Szenes Hanna-emlék köré építették előadásukat, de a börtönjeleneten kívül a holokauszt, a deportálás többi állomását is megjelenítették, például Kun Anna Hazatérését felhasználva. A kilenc és tizennyolc év közti diákok maguk írták a jeleneteket, tanáruk közlése szerint, így tulajdonképpen megbocsátható, hogy a hangsúlyosan női sorsokat tartalmazó kötetből egy apa-fiú történetet kreáltak, illetve Szenes Hanna alakját emelték ki. Az ő mártírsága valóban a magyar történelem fontos példázata (kellene legyen), a Sós kávé elsősorban mégis a hétköznapi túlélőkről szól, a mindennapok aggódó, családfenntartó, reménykedő nőinek túlélési-együttműködési próbálkozásait dokumentálta.

A német iskola tanulói emléktárggyal ajándékozták meg az előadásukat megtekintő túlélőket, szemtanúkat. Az Izraeli Kulturális Intézetben megtisztelte jelenlétével az eseményt például Bartha Ágnes, a Ketten című memoárkötet szerzője, akinek művéből választották az „…együtt maradni…” címet az utazó vándorkiállításnak, mely április 4-től a pesterzsébeti német nemzetiségi gimnáziumban látható. A Bálint Házban tartott második hazai bemutató után a diákszínjátszók köveket adtak a nézőknek a zajos sikert aratott előadás végén.

A német diákok előadásának videója: http://www.youtube.com/watch?v=B_hQXHQSVwE