Séta a zsidó Moszkvában

Az orosz közszolgálati tévé kulturális csatornája által készített videó a napokban került föl az internetre.

Пешком… Москва еврейская @Телеканал Культура

Москва еврейская. Прогулка по улицам и переулкам городов России 🔹Подписаться на канал Культура: https://www.youtube.com/channel/UCik7MxUtSXXfT-f_78cQRfQ?sub_…

 

A cári Oroszországban a zsidók a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó ún. letelepedési övezet kormányzóságaiban lakhattak, másutt jelenlétüket cenzushoz kötötték. A korlátozást az 1917. februári forradalom után oldották föl. A 20. század közepére a négymilliós Moszkvában a zsidók lettek a legnépesebb etnikai csoport 250 ezer fővel.

A Mihail Zsebrak vezette városnézés a belvárosban, a Malaja és a Bolsaja Bronnaja utcák, valamint a Tverszkoj körút által határolt negyedben indul. A tömb bérházainak tulajdonosa a 19. század utolsó évtizedeiben és a 20. század elején Lazar Szolomonovics Poljakov, négy bank, kereskedelmi vállalat, biztosítótársaság, gumiüzem tulajdonosa volt, a „moszkvai Rothschild”. A mágnás filantróp tevékenysége kórházak és iskolák alapításában nyilvánult meg, és ő adott pénzt a szépművészeti (ma Puskin) múzeum görög termének kialakítására. Ugyanő volt a mintegy harminc ezres moszkvai zsidó közösség vezetője is.

A Bronnaján mindmáig áll az 1913-ban épült villa, amelyet Velikovszkij építész tervezett. Egy népszerű történet szerint Anna Pavlova, a híres balett-táncosnő Poljakov törvénytelen gyermeke volt, édesanyja a mágnás egyik házában szolgált szobalányként. – Poljakov megrendelésére Csicsagov építész titkos imaházat tervezett abban az időben, amikor zsinagógákat tilos volt építeni Moszkvában. Az itt rendezett zártkörű esküvők megrendezését külön engedélyhez kötötték. A pogromoktól tartva földalatti folyosó vezetett innen Poljakov egyik házába. A forradalom után a Bolsaja Bronnaján épült új zsinagóga, de a vallásszabadság nem sokáig tartott; bezárták, és a rabbit kivégezték. Az 1990-es években átépítették, mai formájában inkább erődre emlékeztet.

A forradalmat követően két zsidó színház is alakult, a Habima és az állami zsidó színház (GOSZJET), utóbbi a Malaja Bronnaján. Igazgatója Szolomon Mihoelsz, színész és rendező volt, a zsidó színjátszás megújítója. A forradalom után a proletkult jegyében egy ideig virágzott a GOSZJET, a következő húsz év során viszont meghirdették az egységes szocialista kultúrát, a zsidó múzeumokat, színházakat fokozatosan bezárták, az újságokat megszűntették, a jiddis rádióadásokat pedig leállították. Mihoelsz a világháború idején a Zsidó Antifasiszta Bizottság vezetője volt, majd 1948-ban Sztálin utasítására megölték, a gyilkosságot gépkocsi balesetnek álcázva.

A zsidó színház első előadása egy Sólem Áléchem est volt. Az író szobra a bulváron, a színház és a zsinagóga között félúton található. Csernov szobrász a jiddis nyelv mesterét hősei: Tevje-Tóbiás a tejesember, Motl szabó társaságában ábrázolja.

A zsidónak született Mandelstam, Paszternak, Szamojev, Marsak, Szvetlov az orosz nyelvű költészetet gazdagították lírájukkal, meséikkel, műfordításaikkal, de úgy senki sem ábrázolta a rejtélyes zsidó jellemet, mint Igor Guberman, aki szerint bennük a zsenialitás keveredik a gonoszsággal, a kristálytiszta becsületesség az elképesztő szélhámossággal.

Zarjagyje városrészt a 19. század harmincas éveiben kezdték benépesíteni a zsidók. A negyed – ahol pajeszes szabók és szűcsök műhelyei és kóser húskimérések voltak – dél-oroszországi színes településre emlékeztetett akkoriban. Poljakov itt vett telket 80 ezer rubelért, és Ejbusev tervei alapján azon épült föl a jelenlegi öt moszkvai zsinagóga közül a legrégibb, a Korál zsinagóga; az imát ugyanis itt mindig kórus kíséri. A tóraszekrény közeli falakat egyik oldalon a tudás fájának, másik oldalon az élet fájának ábrázolása díszíti, arany alapon libanoni cédrusokra fölkúszó szőlőfürtök formájában.

A 20. század elején a legismertebb moszkvai kereskedő a zsidó David Viszockij volt; egész Oroszországban az ő teáját itták. A teát általában szárazföldi úton hozták a karavánok keletről, Viszockij viszont a tengeren hozatta Kantonból Odesszába. A család címere ezüstszínű hajót formázott. A zsinagóga közelében 1900-ban Klein tervei alapján épült a Viszockij család háza, mellette teacsomagoló üzemmel. A festő Leonyid Paszternak baráti viszonyban volt velük, a Viszockij lányokat rajzolni tanította, fia Borisz pedig reáltárgyakból korrepetálta őket; egyikük, Ida volt első szerelme. Viszockij fiát, az eszer párt vezetőségi tagját, a Zemlja i volja c. újság szerkesztőjét a bolsevikok kivégezték a 20-as években.

A forradalmi hullám sok ezer zsidót vonzott: a bolsevikok sorában küzdőkről később városokat és utcákat neveztek el, a mensevikek, eszerek, anarchisták viszont felkerültek a kivégzendők vagy kivégzettek listájára. Ahogy mondják, a szovjet lakosság egyik fele azért volt dühös az eszer zsidólányra, mert rálőtt a vezérre, a másik fele pedig azért, mert nem sikerült megölnie. Ezek Guberman sorai szabad fordításban. (Az Eszer párthoz tartozó Fanny Kaplan kísérelt meg merényletet Lenin ellen 1918. augusztus 30-án – a szerk.)

A központban a Tyeatralnij tér korábban Jakov Szverdlov nevét viselte; szobrát 1991-ben eltávolították. Megmaradt viszont a zsidó Lev Scserbin alkotása, a Marx szobor, amit Faina Ranyevszkaja ünnepelt zsidó színésznő szakállas hűtőszekrénynek minősített.

A város nyugati részén emelkedő Poklonnaja gorán 1998-ban zsinagógát avattak a nácik által elpusztított hatmillió zsidó emlékére. Az épületet Mose Zarhi izraeli építész tervezte, a belsőt pedig Frank Meisler tervei alapján alakították ki. Első ránézésre egy zikkurat és a Vörös téri mauzóleum keveréke, de jobban megnézve egy betonból épült háborús tüzelőállásra emlékeztet. Belül a falat különböző színű, durván megmunkált kövek alkotják, a siratófal mintájára. Az egyik oldalon Izráel tizenkét törzsének modern címere, a másikon két tóratekercs látható. Az emeleten múzeumot alakítottak ki az oroszországi zsidók történetéről, politikai tartalommal, életrajzokkal, megemlékezve a Holokausztról. A mindennapi életet háztartási tárgyak és a vallási élet kellékei képviselik. Jellemző az emberközpontúság – mindegyik tárgynak megvan a maga története. Lazar Kaganovics, Sztálin közeli munkatársának irattárcája, kulacsa és fényképezőgépe is itt van kiállítva.

Borisz Joffan elismert építész volt a Trifonov regényéből ismert ’ház a rakparton’ tervezője, ő nyerte a Szovjetek Palotája középületre kiírt pályázatot, és az MGU (Lomonoszov Egyetem) magas épületét is ő kezdte el. A Koszigin utcában áll a Fizikai Kutatóintézet legendás épülete, amelyet ugyanő tervezett, klasszikus és konstruktivista elemeket kombinálva. Itt dolgozott Lev Landau elméleti fizikus. A múlt század 50-es–60-as éveiben ő lett az új szovjet tudós prototípusa: fiatal, energikus és szellemes – a régi, ősz hajú, porlepte könyveket lapozgató szobatudós ellenében. Szemináriumáról úgy beszéltek, mint az ország legszabadabb helyéről – a szabadgondolkodás műhelyéről. Landau állandóan humorizált, hivatkozási alap lett („ahogy azt Landau mondta”). Mániája volt az osztályozás: a tudományok lehettek természetesek, nem természetesek, végül természet-ellenesek (pl. szerinte a művészettörténet az utóbbi kategóriába tartozik).

A Szadovaján áll a Joszif Brodszkij emlékmű. Szoborcsoport ez: az olvasótábor külön áll, a Nobel díjas költő alakja pedig szinte összeolvad velük, de csak az úttesten száguldó gépkocsiból nézve. A gyalogos nézelődő számára viszont világosan elkülönül tőlük, fejét dacosan magasra vetve.

Manapság mintegy 70 ezer zsidó él Moszkvában. A 16 szovjet Nobel díjas között ott van négy fizikus és két irodalmár zsidó.

Az oroszországi zsidók többsége hajlamos volt az asszimilációra, de génjeikben ott hordozzák a vállalkozó kedvet, a tudásvágyat és a finom öniróniát – fejezi be városnéző sétáját Mihail Zsebrak.