Schweitzer Gábor: Magyar-Zsidó Múzeum – anno 1916

„Állíts útmutatókat,

teremts emlékjeleket,

s figyelj az ösvényre,

az útra, melyet megtettél.”

Jeremiás 31, 21[1]

 

Száz esztendővel ezelőtt, 1916. január 23-án nyitotta meg termeit a nagyközönség előtt a Magyar-Zsidó Múzeum a budapesti Hold utca 23. alatti bérház egyik első emeleti lakásában: egy nagyobb és két kisebb szoba várta az érdeklődőket.

Két évtizednyi idő telt el a múzeum megalapításának gondolatától a múzeum megvalósításáig. Noha az 1884. évi Magyar Történeti Ötvösmű Kiállítás látogatói már mintegy negyven zsidó kegytárgyat is megtekinthettek, a „zsidó gyűjtemények tárának” létrejötte csak a millenáris kiállítás időszakában, 1896-ban merült fel. Az ezredéves ünnepségsorozat egyházi kiállításán kilencven tárggyal reprezentálta önmagát a hazai zsidóság.[2] Kohn Sámuel, a tudós rabbi-történész irányításával összeállított kiállítási anyag erősen apologetikus szándékkal mutatta be a zsidóságot – hívta fel a figyelmet Toronyi Zsuzsanna –, amennyiben a hangsúly a magyarosodásra és az emancipációra helyeződött.[3]

Szabolcsi Miksa, az Egyenlőség című folyóirat főszerkesztője ekkoriban vetette fel azt a gondolatot, hogy az ezredéves kiállásra beküldött tárgyak egyben tartásával, illetve azok kibővítésével létre kellene hozni a zsidó gyűjtemények tárát, azaz egy múzeumot:

 “Be sok tárgy, be sok becsesnél-becsesebb anyag vész el, vagy hever padlásokon és pinczékben, miket ilyen gyűjtemény megmentene a történetnek és melyek tán világosságot áraszthatnak nem egy homályos pontra.”[4]

A felvetés nyomán a múzeum létesítését támogató cikkek jelentek meg az Egyenlőség hasábjain. A kortársak olykor túláradó lelkesedését Silberstein Ötvös Adolf sorai is tanúsíthatják:

„A zsidó múzeumot meg kell csinálnunk, kiváló magyar jelleggel. Megjött az ideje, hogy a zsidó szeretett hazánkban kulturintézeteket teremtsen. Közel az idő, melyben a magyar zsidó gimnázium meg fog nyílni. Ezt előzze meg a magyar zsidó múzeum! Ebből kifolyólag tanszéket kell állandósítani a magyar egyetemeken a ’zsidó tudomány’ tanítására és továbbfejlesztésére. ”[5]

A fiatal rabbi-történész, Büchler Sándor ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a létesítendő múzeumnak a „történeti érzéket” kell felkeltenie a magyar zsidóságban:

 „Aki majd megfordul azokban a termekben, hová az áldozatkészség és gyűjtőkedv elhelyezi a magyar zsidóság kegyeletének tárgyait, a kőbe vésett kútfőket, klenódiumokat, századoktól megviselt magyar, héber, német, latin s szláv nyelvű okiratokat s könyveket, a felekezetünk mostani állapotáról tanúskodó papírokat, ha semmi egyebet, de legalább is azt az egy tanulságot meg fogja ott szerezni az illető, hogy a zsidóság múltját vagy jelenének történetét tartalmazó tárgyakra, bárhol akadjon reájuk, ügyet vessen, megbecsülje, gondozza azokat, mások figyelmét reájuk terelje.”[6]

 Az a kérdés is felmerült, hogy hol létesüljön a zsidó gyűjtemények tára. Weisz Berthold azt vetette fel, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban kellene létrehozni a zsidó „ereklye-múzeumot” – hiszen a zsidóság a magyar nemzethez tartozik –, mások viszont azon a véleményen voltak, hogy a Pesti Izraelita Hitközség berkein belül, vagy az Országos Rabbiképző Intézetben kapjon helyet a múzeum[7]. Nyilvánvalóan annak a mögöttes kérdésnek a megválaszolása vezérelte a cikkírókat, hogy kinek is a feladata a zsidó múzeum létesítése: az államot, illetve a nemzetet megtestesítő Magyar Nemzeti Múzeumé, avagy kizárólagosan a felekezeté? Noha a lelkesedés a millenniumi ünnepségek elmúlásával alábbhagyott, a zsidó múzeum létesítésének gondolata nem került le a napirendről. A gondolat ébren tartói közé tartozott Goldschmied Lipót, prossnitzi (ma Prostěvoj, Csehország) rabbi is, aki a külföldi zsidó műtárlatokat bemutató tanulmányában pendítette meg egy budapesti zsidó múzeum létesítését.[8] A zsidó múzeum támogatói számára fontosak lehettek a külföldi példák. Európában elsőként 1878-ban Párizsban mutattak be judaika gyűjteményt. A magángyűjtemény egyaránt tartalmazott bútorokat, héber kéziratokat és kegytárgyakat. A párizsit az 1886-os londoni judaika kiállítás követte. A kegytárgyak mellett már régészeti leletek és történelmi dokumentumok is helyet kaptak. Az első állandó judaika gyűjteményt 1890-ben a Washingtoni Nemzeti Múzeumban hozták létre a történelmi vallások főosztályán.[9] Az európai kontinens első zsidó múzeuma pedig 1895-ben Bécsben nyílt meg. A császárváros zsidó múzeuma – mutatott rá Toronyi Zsuzsanna – elsősorban az elveszett zsidó múlt elemeinek összegyűjtésére és skanzenszerű, nosztalgikus bemutatására vállalkozott.[10] A 19-20. század fordulóján Közép-Európa több városában kifejezetten a zsidó művészeti és néprajzi értékek gyűjtését célul maguk elé tűző társaságok alakultak. A frankfurti egyesület a zsidó művészet és zsidó motívumkincs gyűjtésére szakosodott, a hamburgi társaság a zsidó néprajzi tárgyak gyűjtésére vállalkozott. Danzigban (ma Gdansk, Lengyelország) egy magángyűjtemény szolgáltatta a zsidó múzeum  alapját. Prágában ugyanakkor a zsidónegyed, Josefov/Josefstadt modernizációja során lebontásra ítélt zsinagógák tárgyi emlékeinek megmentése hívta életre a zsidó múzeumot megalapító egyesületet.[11]

A külföldi minták tehát – tudományos társaságok, múzeumok, kiállítások – Magyarországon is hatást gyakoroltak. Még akkor is, ha bizonyos koncepcionális kérdésekben a múzeum felállításának szorgalmazói még nem jutottak dűlőre. Ezek az alapkérdések leginkább a létesítendő múzeum céljaira, jellegére és gyűjtőkörére vonatkoztak. Kezdetben nem tűnt egyértelműnek, hogy mire is összpontosítson a múzeum: a vallási életet reprezentáló kegytárgyak, a néprajzi vonatkozások, a történelmi múlt írásos és tárgyi emlékeinek, avagy a zsidó vonatkozású szép- és iparművészeti alkotások gyűjtésére, dokumentálására, illetve bemutatására? Sokáig nem is volt gazdája a felállítandó múzeumnak.

Az áttörést az 1909-es esztendő hozta meg, amikor az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) vezetősége Mezey Ferenc, a Magyar Izraeliták Országos Irodája alelnöke kezdeményezésre elhatározta, hogy az IMIT tevékenységét kiterjesztik a Magyar Zsidó Múzeum megalapítására. Arról is döntés született, hogy a múzeum nem önálló intézményként, hanem az IMIT osztályaként fog majd működni. Az IMIT által életre hívott Magyar Zsidó Múzeum Bizottság tagjai közé rabbikat (pl. Bacher Vilmos, Blau Lajos, Venetianer Lajos), tudósokat (pl. Marczali Henrik, Mandl Bernát, Fabó Bertalan) és művészeket (pl. Lajta Béla, Fényes Adolf, Telcs Ede) is delegáltak.[12] Innentől kezdve intézményesített keretek között, képzett és elkötelezett szakemberek bevonásával folytatódtak az előkészítő munkálatok. A Bizottság a múzeum ügyében felhívást intézett – felekezeti pártállásra tekintet nélkül – Magyarország hitközségeihez, chevráihoz (szentegyleteihez) és felekezeti testületeihez. A támogatást, egyúttal tagtoborzást szorgalmazó felhívás szövegéből immáron eléggé egyértelműen körvonalazódott a múzeum célja, profilja és gyűjtőköre.

„Az új intézménnyel nemcsak a külföld zsidóságának hasonló munkáját kívánta a társulat követni, hanem főképen arra törekedett, hogy a zsidó múlt emlékeinek összegyűjtésével a zsidó szellem alkotóképességét demonstrálva, a hazai zsidóság önérzetét fejlessze és ebben az országban évszázados kulturtevékenységéről, erkölcsi, tudományos, irodalmi és művészi becséről minden másnál ékesebben és hatásosabban beszélő bizonyságot adjon és vele múltunk megismerésének és jelen törekvéseink megbecsülésének jelentős tényezőjét teremtse meg.

 Szerte ebben az országban hitközségek és chevrák, testületek és imaházak birtokában a magyar zsidóság történeti és néprajzi, művészi és tudományos életének gazdag emléktárgyai hevernek. Tárgyak, melyek mind zsidóságunk szellemi törekvéseiről, lelki átéléseiről, történelmi múltjáról beszélne s melyek összegyűjtve, benső értékének tiszteletreméltó nagyságáról tehetnek bizonyságot s szolgálhatják a tudományt.” [13]

A múzeumot tehát mindenekelőtt az önreprezentáció és az önérzet erősítése szolgálatába kívánta állítani a felekezet.[14] A majdani kiállítási anyag vásárlás, valamint magánszemélyek és zsidó intézmények ajándékai révén gyarapodott. Az IMIT évkönyvei számoltak be az anyagi és tárgyi felajánlások alakulásáról. Az 1915. és 1916. évi évkönyvek a múzeum katalógusát is közzé tették.[15] A katalógus átfogó gyűjtőkörönként részletes tárgyleírást adott, ugyanakkor gondosan meg is nevezte az adományozó magánszemélyeket, illetve intézményeket is. Az első átfogó gyűjtőkörbe az ún. vallásrégiségeket, azaz a templomokról, frigyszekrényekről és almemorokról készült ábrázolásokat, a templomi berendezési és szertartási szereket és eszközöket, valamint a családi élethez köthető szertartási tárgyakat sorolták. A második átfogó gyűjtőkörbe pedig az ún. magánrégiségek, vagyis pecsétek, gyűrűk és gemmák, az éremgyűjtemény, a képzőművészeti és grafikai tárgyak, a ruházat, valamint a családi régiségek kerültek. Az egyes részterületek felelősei arra is gondoltak, hogy a gondjaikra bízott gyűjtemények alakulásáról a nyilvánosságot is tájékoztassák. Ezen publikációk közé tartozott az a gazdagon illusztrált cikksorozat is, amely néhány hónappal a múzeum megnyitása előtt, 1915 augusztusában jelent meg a Múlt és Jövő c. folyóiratban. A múzeumban őrzött magyar zsidó történeti vonatkozású okiratokról, héber kéziratokról és nyomtatványokról Weisz Miksa írása számolt be.[16] A vallásrégiségeket Kohlbach Bertalan mutatta be.[17] Fabó Bertalan, a múzeum őre a könyv-, metszet- és festményállományról nyújtott áttekintést.[18] A zsidó vonatkozású pecsétekről és érmékről Mandl Bernát írása tudósított.[19] Mezey Ferenc bevezető cikke pedig a múzeum nemzeti közművelődés érdekeit is szolgáló kultúrmissziójára világított rá. [20]

A múzeum profiljával, illetve prioritásaival kapcsolatban felmerülő koncepcionális különbségekre utalhat a Múlt és Jövőben megjelenő cikkek sorrendisége, mindenekelőtt az, hogy Weisz Miksa történeti vonatkozásokat áttekintő cikke megelőzte Kohlbach Bertalan vallásrégiségeket bemutató összeállítását. Ez azzal is összefügghetett, hogy a múzeumot végső soron nem zsidó néprajzi, hanem magyar zsidó múzeumként létesítették.[21] A múzeum létesítésével foglalkozó cikkek és felhívások gyakorta maguk is utaltak a legitimáló erejű történeti narratíva szükségességére és fontosságára.

A Magyar-Zsidó Múzeum hivatalos megnyitása már nem sokáig váratott magára. Az ünnepélyes megnyitóra a nagy világháború második esztendejében, 1916. január 23-án került sor. A múzeum létrejöttében oroszlánrészt vállaló Mezey Ferenc a következő gondolatokkal adta át a gyűjteményt a látogatóknak:

„A Magyar Zsidó Muzeum ma meg nagyon szerény helyet foglal el intézményeink körében. A nagy és híres múzeumi gyűjtemények mellett pedig meg sem látszik. Sem az ország, sem a társadalom kegyeivel nem dicsekszik. Sőt azok közül is, akik külön jellege iránt áldozatra és segítségre kötelezve volnának, ilyenek hitközségeink, a zsidó testületek, rabbik, tanárok és tanítók közül alig egynéhányan siettek, hogy velünk dolgozzanak. Ám azoknak, akik eszméinket felkarolták, szellemileg és egyéb áldozatokkal támogattak, legyen hála és jutalmazza őket az a tudat, hogy munkánk nem eredménytelen, gyűjteményünk, mely már 1500, közöttük sok ritka tárgyat ölel fel, figyelemre érdemes. (…)  E szűk keretből életre induló intézményünk, úgy reméljük, egykor a kegyeletes visszaemlékezés és eszmetermelés becses helye lesz felekezetünknek.”[22]

A megnyitást követően a múzeum hetenként kétszer – vasárnap és csütörtökön – fogadta a látogatókat. Az első évben körülbelül ezren tekintették meg a kiállítást.[23] Az ideálisnak nem nevezhető Hold utcai lakásból mintegy másfél évtized múltán költözött (kis kitérővel) mai helyére, a Wesselényi és Dohány utca sarkán felépített „kultúrpalotába” a Magyar-Zsidó Múzeum.[24]

 

 

[1] A mottót Szabolcsi Miksa: Zsidó gyűjtemények tára (Egyenlőség, 1896. augusztus 14.) c. cikkéből vettem át.

[2] Lásd Prepuk Anikó: A zsidóság a millenniumon. Századvég, 2000. nyár (17. szám). 89-117.

[3] Toronyi Zsuzsanna: Művészet és múzeum. A judaikagyűjtés értelmezési lehetőségei Magyarországon.

Magyar Zsidó Szemle, Új folyam, 6-7. szám. 2009-2010. 170.

[4] Szabolcsi Miksa: Zsidó gyűjtemények tára. Egyenlőség, 1896. augusztus 14.

[5] Silberstein Ötvös Adolf: Zsidó gyűjtemények tára. Egyenlőség, 1896. augusztus 21.

[6] Büchler Sándor: Zsidó Múzeum. Egyenlőség, 1896. október 4.

[7] Weisz Berthold: Hol állítsák föl a zsidó ereklye-múzeumot, Egyenlőség, 1896. szeptember 4., Ullmann Pál: Zsidó-magyar múzeum. Egyenlőség, 1896. szeptember 18., továbbá lásd Prekup Anikó: A zsidóság a millenniumon. Századvég, 2000. nyár (17. szám). 89-117.

[8] Goldschmied Lipót: Zsidó műtárlatok. Évkönyv, Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, Budapest (a továbbiakban IMIT Évkönyv), 1909. 328.

[9] Toronyi Zsuzsanna: Történelem és Múzeum. In: „Új idea, új cél keresésére szorítanak bennünket”. Tanulmányok a zsidó történetírásról. Főszerk.: Schweitzer József. Bp., Universitas Kiadó – Judaica Alapítvány, 2005. 146-147.

[10] Toronyi Zsuzsanna: Művészet és múzeum. A judaikagyűjtés értelmezési lehetőségei Magyarországon.

Magyar Zsidó Szemle, Új folyam, 6-7. szám. 2009-2010. 172.

[11] Uo. 172-173.

[12] Izraelita Magyar Irodalmi Társulat és Zsidó Múzeum. Magyar Zsidó Szemle, 1910. 184.

[13] Felhívás a zsidó múzeum ügyében. Magyar Zsidó Szemle, 1910. 340-341.

[14] Lásd Toronyi Zsuzsanna: Útmutató gyűjtemények néprajzi értelmezésére: zsidó néprajzi múzeum? Néprajzi Értesítő. A Néprajzi Múzeum évkönyve. Szerk.: Fejős Zoltán. Bp., Néprajzi Múzeum, 2006. 50.

[15] A Magyar-Zsidó Múzeum katalógusa. Első rész. IMIT Évkönyv, 1915. 408-435., A Magyar-Zsidó Múzeum katalógusa. Második rész IMIT Évkönyv, 1916. 391-428.

[16] Weisz Miksa: Történeti és kultúrtörténeti emlékek a Magyar Zsidó Múzeumban. Múlt és Jövő, 1915. augusztus. 286. skk.

[17] Kohlbach Bertalan: Vallásrégiségek múzeumunkban. Uo. 294. skk.

[18] Fabó Bertalan: Kép és képes dísz a Magyar Zsidó Múzeumban. Uo. 298. skk.

[19] Mandl Bernát: Zsidó pecsétek és érmek. Uo. 304. skk.

[20] Mezey Ferenc: Magyar Zsidó Múzeum. Uo. 284.

[21] Kohlbach Bertalan: Vallásrégiségek a Magyar-Zsidó Múzeumban. IMIT Évkönyv, 1916. 248.

[22] Megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. Egyenlőség, 1916. január 30.

[23] Jelentés a Magyar-Zsidó Múzeum 1916. évi állapotáról. IMIT Évkönyv 1917. 373.

[24] Toronyi Zsuzsanna: A magyar zsidó múzeum épületéről. In: Kép-keret. Az identitás konstrukciói. Szerk.: Gantner B. Eszter – Schweitzer Gábor – Varga Péter. Bp., Nyitott Könyvműhely – ELTE Közép-európai Németnyelvű Zsidó Kultúra Kutatócsoport, 2010. 269-280.