Schein Gábor: Üdvözlet a kontinens belsejéből

Schein Gábor tizedik verseskötete az Üdvözlet a kontinens belsejéből. A Jelenkor Kiadónál megjelent műből közlünk három darabot.

A vaskorszak után

Föllázadt a nyár, de nem volt rózsája, se indulója.

Októberben esőkbe bújtunk, az út mentén

elgázolt kutyák feküdtek. Kifordult belek,

vér és szőr. Az autóban a boldogtalanság

maratonfutóiról beszéltünk, akik háromévnyi

szerelmük kizöldült egét nikotinsárgára festve

most öblös, öreg fotelban ülnek, és azt ismételgetik,

„itt legalább otthon vagyunk”. Kezükben

sörösdoboz, előttük hamutartó. Az elvérzett

szerelmek előbb a híd törött korlátjába,

aztán egy fényképbe, végül a mosatlan pohár

falába költöztek, és mikor a pohár is eltört,

rongyot hoztak, sietve letörölték. Fogaink közt

egy cafat nyári éggel, agyunkban a pókhálók

súlyával menekülünk, de már az első hegyen

karavánba zár egy kamion. Innen csak

katapultálni lehet. Eltévedt mozdulatok

az árnyakat nem riasztják. A történelem itt

elhagyott ipari terület. A vaskorszak után

senki sem gondol a halhatatlanságra, gyorsabban

bomló rémeket hívnak az őrület ellen.

Az autó üres tájon robog át. De a pókhálók

még mindig drótból vannak, és mert a kivégzést

az áldozat sosem látja meg, a halált daráló

gépezetről ezután sincs mit mondanunk.

Térj vissza

Leoperált mellei helyére

képet tetováltatott.

Egy angyal szállt alá fordított egére,

odakint havazott.

 

A kő elhengerítve, az angyal

a barlang bejárata előtt ült.

Belesüppedt a kancsal,

éjjeli fénybe: még jó, hogy sosem szült.

 

Fél évvel az első műtét után

fölvágták a hasát is. Amit hagyott

a kemo a vénán, az aortán,

kivették az összes nyirokdaganatot.

 

A műtőben hideg volt. Rémesen fázott.

Álmot fecskendezett belé egy tű.

Utoljára egy kezet látott,

szűk burokba zuhant, amit sűrű

 

vajszerű fény töltött meg.

Közben az angyal a folyosón várt.

A falon tablók orvosokkal. A kórtermek

felől néha egy-egy nővér klaffogott át.

 

Órák múltak így. Ébredés az intenzíven.

A hasa szegycsontig fölvágva.

Szép vagy, szép vagy, testem női mása,

betakarva a semmi tenyerében.

 

És az angyal fölé hajolt.

Súgott a fülébe:

Adonáj, Elohim, Cebaot.

Térj vissza a barlangéjbe.

 

Nincs arra mód

Nincs arra mód, Uram,

hogy kivezesselek sírboltodból.

Nem ismerem az utat,

mely a halálból az életbe vezet.

Csak a teremtő szó

választhatná széjjel a sötétet.

Nincs arra mód, Uram,

hogy megnyissam,

ahogyan te megnyitottad a tengert,

és szavaimmal átvigyelek.

Ott vagy bennük és nem vagy ott.

Hallod őket? Nincs arra mód,

hogy igazat adjak neked.

Többé ne imádkozz hozzám,

és ne legyél a vértanúm.

Most végre az lehetsz, aki vagy.

Viseld szent pecsétedet!

Szent vagy, szent vagy, szent vagy,

ahogyan szent vagyok én.

Nélküled és nélkülem is

hiánytalanul megvan minden.