Sárgacsillagos bábok

Emberszag – Tragédia, békebeli kávéházi stílusban elbeszélve.

a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös előadása. Rendező: Szikszai Rémusz

A kuplészerző Szép Ernő, a Nyugat és a magyar kabaré enigmatikus figurája Emberszag c. regényében sem hagyta veszni a minden dolgok mögül ironikusan kikacsintó pesti viccet. Nem vicc a holokauszt, de ha már hatvan évesen kizökkentették „komfortzónájából”, csillagos házba költöztették, majd munkaszolgálatosként sáncot ásattak vele megfelelő szállás, koszt és cigi nélkül, mit is tehetett volna?  Megőrizte teljesen elvarázsolt (ám lényeglátó) könnyed stílusát. Hiszen nehéz embernek maradni az embertelenség tébolyában.

Írása nem akart a holokauszt szenvedéstörténete lenni, nem akart ő áldozat lenni, hisz

békebeli kávéházi hangon írta felül a tragédiát.

Abszurduma keserű mosolyra fakaszt, segít szenvedőnek (és nézőnek), miközben a rendező formai megoldásokkal, ötletekkel kísérletezik. Huszonnyolc karakteres báb játszik a produkcióban. Hol meghalnak, hol élnek (túlélnek), hol különös táncra perdülnek. Három különböző korosztályból való színész Szép Ernő személyiségjegyeit érzékelteti. „Szép Ernő voltam” így Kovács Krisztián. „Szép Ernő vagyok”, folytatja Tóth József. „Szép Ernő leszek”– zárja Fodor Tamás. Nem vitás, a szerző utolsó éveiben rezignáltan „Szép Ernő voltam” mondattal mutatkozott be. Ám ők hárman, a három jól öltözött Szép Ernő (minő kontraszt a holokauszt „színpadával): a szkeptikus, a lelkes és a visszaemlékező egyszerre vitatkoznak, monologizálnak. Mindent kommentálnak.

A bábok háttérstatiszták, ők a zsidó tömeg szimbóluma, ám nem arctalan sokaság, hiszen arcuk van. Az első felvonás elején a közönség előtti sorban ülnek, később színpadi szereplővé válnak. Tragikus mozgás- és mozdulatművészekké. Az egyik báb maga Szép Ernő. Németh Ilona markáns karakterbábjait jobban mozgásba lehetett volna hozni, hiszen ők az első felvonás Pozsonyi úti csillagos házának lakói, vagy a második felvonás munkaszolgálatos terének kiszolgáltatott áldozatai, az író velük kutyagol a végtelen menetben, az erdőkertesi téglagyárban velük él és alszik.

Az előadás elején bárban, netán lokálban ücsörgünk, a nézőtér első sorában a bábok a korabeli közönség. Egy darabig a kabaré nézői, majd transzformálódik a színtér; a szereplők a játéktérbe rántják őket: csillagos házba és a munkaszolgálatra. A konferansziéból (Simkó Katalin) keretlegény lett, a bábfigurákat begyűjtötték. A kabaréjelleg megmaradt a háttér lazán lógó függönyével, betétdalokkal és Szép Ernő irodalmi könnyedségével.

Harsány és pompás színvilágú a Szikszai Rémusz rendezte előadás: kontrasztosabb Szép Ernő prózájánál és lírájánál, bár a szövegkönyv- és a dalok hamisítatlan Szép Ernő szövegek. Az író

bánatos, lemondó humorral csodálkozik

rá az elviselhetetlenné váló létre. A színpadi adaptáció ráhangolódott a mű stílusára, bár leheletfinoman reflektál a mai közéletre is, de nem egy politikai pamflet hangján. Revüszerű térbe helyezve az előadást merít irodalomból és kabaréból. Színházat látunk színházzal, dalbetétekkel és színeváltozásokkal. Kísérteties előadást bábokkal, sodró kuplékkal. Csillagos ház, munkaszolgálatos tér az erdőkertesi téglagyárral, bábok és hús-vér színészek életképekben. Megháromszorozódó Szép Ernő, az író monológjával. Az első felvonásban a Csillagos ház életre kel és élénk színekben tobzódik, nem Szép Ernő-s finom nosztalgikus iróniával: a szövegkönyv válogatás könnyedsége erőteljessé válik a jelenetektől. Epikában a dráma, vagy drámában az epika?

Sőt, marcangolóan, önironikusan szociografikus az író (és a rendező): „Magyarországot kérlek, le lehetett egy mondatba írni. A paraszt szidja az urakat, az urak szidják a zsidókat, a zsidók szidják egymást.” Zsidók és kikeresztelkedett zsidók körképe az óvóhelyen: „a kitért asszonyok tüzesebb antiszemiták voltak, mint a kitért urak. Különben szinte minden zsidó, az is, aki megmaradt a felekezete mellett, az is mind antiszemita…”

Simkó Katalin konferanszié különféle jelmezeiben változó jelenetek mesterdalnokaként mondén dalocskákat énekel. Olykor fiatal nyilas pribékké vedlik, majd újra dalra fakad.(Monori András zenéjét, a revüszerű dalszövegeket Szép Ernő korábbi verseiből merítette.) „Színeváltozása” dinamikát visz az előadásba, amely minden expresszivitása ellenére nem elég feszes.