Sára megérint

Írta: Németh Ványi Klári - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek, Történelem

A tragikus sorsú fiatal zeneszerző-költő, Kepes Sára nevét kevesen ismerik. Az a szűk réteg, aki mégis, Petri György öngyilkos szerelmeként emlékezik vissza rá.

Az érettségiző Kepes Sára

„Eleven és vele nem temethető Érintését többen érezzük s adjuk, miként lehet, tovább.”

Fodor Ákos 1995

„Sára végül is nem tudott kibontakozni. Ő öngyilkos lett, mire elkezdte, szóval éppen megtalálta, hogy mit akar igazából csinálni.”

Petri György 1999.

Kepes Sára (1942. július 26.  – 1965. november 25.) zeneszerző, költő emlékének

Az irodalomtörténet Kepes Sárát Petri szerelmi költészete felett lebegő sötét árnyként emlegeti, akitől egész életén át nem tudott szabadulni. Nem is akart.

Sára, Maya, Mari – a legfontosabbak, igen. A Sára-ügy traumatikus ősélmény máig. A Sára-versek egytől-egyig bűnbánatversek, pedig nem lehet megbánni a bűnt… Azt a pillanatot, amikor otthagytam, pedig tudtam, hogy utána mi következik…” – mondta a költő 2000-ben egy beszélgetés kapcsán Keresztury Tibornak.

Kepes Sára 1942. július 26-án született.

Édesanyja, Fogel Mária (1901– 1978) mélyen hívő protestáns asszony volt. Rendkívüli zenei tehetséggel rendelkezett. Járt a Zeneakadémiára, zongora szakra, de anyagi gondok miatt nem tudta elvégezni. Az ötvenes években Farkas József református gyülekezetébe jártak lányával,Kepes Sárával,aki a gyülekezet kántora volt. Az istentiszteleteket a Gyulai Pál utcában lévő bérház első emeletén tartották. Mária a zenei szolgálat mellett prédikációkat gépelt, így tartotta el korán apa nélkül maradt lányát.

Sára édesapja, Kepes Jenő (1915-1948) matematikatanár, tizennégy évvel volt fiatalabb Máriánál, akivel 1941-ben, azért kötött házasságot, hogy megmeneküljön az üldöztetésektől. (Mária egyik zsidó barátnőjének volt a fia.) Ez azonban nem sikerült, 1944 nyarán munkaszolgálatra vitték.

Kepes Sára későbbi versében így ír erről:

Apámé, akit nem ismerek, mert Ukrajnába hajtották, fiatal testét gyötrő és értelmetlen munkára fogták, mert félzsidó volt, a hitlerájt szolgáló németek, s mert anyám volt árja-párja, ki értem csecsemőért Pesten rettegett, ez iszonyú kínrím miatt kapott fehéret sárga karszalag helyett.” ( Kepes Sára: C’est La Guerre)

Sára édesanyjával

Kepes Jenőnek különböző borzalmak árán sikerült megszöknie a munkaszolgálatból, ám azok a traumák, amelyeken átesett, jelentős szerepet játszottak abban, hogy 1946 augusztusában a Budapesti Állami Kórház elmeosztályára került.

Hosszú és nehéz út lehetett, mert mire hazaért – házát még megtalálta – de senkit meg nem ismert, mindent elfelejtett, azt tudta csak: menekülne, szökne, ölne.” Így emlékezik vissza Sára apja tébolyára a fentebb már idézet versében.

1948. október 17-én Kepes Jenő megszökött a zárt osztályról. Soha többé nem tért haza családjához. Eltűnt.        1948. november 15-én holtnak nyilvánították. Felesége szerint Párizsban élő rokonaihoz próbált eljutni, de a határon lelőtték.

Sára zenei tehetségét szüleitől örökölte. Apja hegedűjéből egész kicsi lányként már gyönyörű hangokat csalt elő. ( Kepes Jenő szépen hegedült.) Általános iskolásként ő is részt vett a református gyülekezet életében. Gyermekkórust vezetett és harmóniumon játszott.

1958-ban, a felszabadulás tizenharmadik évfordulójának tiszteletére országos zeneszerző pályázatot hirdettek. A jeligés pályázatra rengetegen küldték be műveiket.

Amikor felbontották a borítékokat, a Vox Humana jelige mögül ismeretlen név tűnt elő: Kepes Sára. A zsűri tagjai egymásra néztek: Ki ismeri? Hosszú csönd után Sugár Rezső, az ismert zeneszerző felkiáltott: De hiszen ez az én növendékem, negyedikes gimnazista, tizennyolc éves kislány! Másnapra Sára Historia Nova című kantátájával, melynek nemcsak a zenéjét, hanem a szövegét is maga írta, országos hírű zeneszerző lett.

Alacsony, sovány tizenhat évesnek látszó, fekete lányka. Szokatlanul gazdagon árnyalt a hangja. Komoly sötét szeme szinte egész arcát betölti.

Kepes Sárának sem ment simán. Volt olyan tanára, aki ellenezte, hogy zeneszerző szakra menjen. Így érvelt: a lányok nem komolyak. Nem tudnak önállót, nagyot alkotni, hamar abbahagyják a munkát. Sára nagy-nagy becsvágya, hogy ezt egész életével cáfolja meg.

Talán még soha nem forrott össze ilyen szépen, ilyen tisztán mű és alkotó. Nemzet és egyén. Gondolat és sors. Kepes Sáráról pedig sokat fogunk még hallani.” Így méltatta a fiatal zeneszerzőt, 1958-ban írt cikkében Sugár András.

Sára és Draskóczy László

Draskóczy László zeneszerző, Kepes Sára özvegye és jogutódja, hagyatékának kezelője a következőket mondta nekem a díjnyertes műről:

Az országos zeneszerző pályázatra végzett zeneszerzők adták be a műveiket. Sára érettségi előtt állt, 18 évesen nyerte meg a rangos versenyt.

Feleségem, Kepes Sára díjnyertes kantátája nálam van. Azt én is igen furcsának, sőt, megdöbbentőnek találom, hogy a kantátát végül is nem mutatták be, sőt, mondhatni, mintha szándékosan elhallgatták volna. Egyszerűen nem beszéltek róla. Holott akkoriban hazánk felszabadulásának ünnepe óriási népi esemény volt, s az ennek tiszteletére írt nyertes pályamű mindig közbeszéd tárgya volt jó ideig. Máig érthetetlen előttem ez az elhallgatás. Gondoltam rá, hogy megszólaltatom Sára kantátáját, a Historia Novát, amikor a Győri Konzervatórium zeneszerző tanára voltam, s egyúttal sokáig az iskola szimfonikus zenekarának karmestere is. Az 1980-as években, amikor még országosan megtartották a „Felszabadulás” évfordulóját, felajánlottam, hogy bemutatnám Sára oratóriumát, de az iskola vezetése – nem indokolta, miért – elállt e tervtől.” 

Petri György véletlenül olvasta az újságban, hogy egy fiatal lány nyerte meg az országos kantáta versenyt. Ez meglepte, és kíváncsivá tette. Akkoriban  gyakran járt a Zeneakadémiára koncertekre. Rengeteg zenész ismerőse volt. Egyiküket, talán Fodor Ákost, megkérte, hogy mutassa be neki Sárát.”

Pap Mária, Kepes Sára legjobb barátnője, Petri György utolsó élettársa a zeneszerző és a költő ismeretségének kezdetére így emlékezik vissza. Sára és Mari mindketten a konzervatóriumba (a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola) jártak, Mari karvezetés, Sára zeneszerzés szakra. Itt barátkoztak össze.

„Most hetvenöt éves vagyok, tizennyolc voltam, amikor megismertem Sárit.

A legfontosabb barátnőm volt. Nagyon szerettük egymást. Rendkívül tehetséges lány volt. Intellektusa tiszteletet ébresztett bennem. Soha nem zavart, hogy jóval tehetségesebb nálam. Felnéztem rá. Irodalomról, zenéről, politikáról, magánéletről beszélgettünk. Beszélt nekem az apjáról, Kepes Jenőről is. Sokszor mondta, hogy labilisnak érzi magát, és attól fél, hogy meg fog bolondulni. Nem volt egy kiegyensúlyozott, boldog lány.

Már gimnazista korunkban úgy éreztem, hogy a Sárival valami baj lesz valamikor.

Nagyon kemény nő volt.

Nem voltunk szép lányok és reménytelen szerelmeink voltak.

Sára az anyjával, Máriával rettenetes szegénységben élt a nyolcadik kerületben, a Nagyfuvaros utca 27-ben. A földszinten laktak egy udvari lakásban, aminek nagyon hosszú és nagyon keskeny téglalap volt az alaprajza, és nagy volt a belmagassága. Volt egy sötét, nyirkos és zsúfolt konyha, és egy ugyancsak sötét, egy ablakos és elképesztően zsúfolt szoba. Talán zongora is volt benne. Az ablaktól, ha jól emlékszem öt méternyire volt egy téglafal, falikúttal.

Az érettségi utáni nyáron Mária elvitt minket nyaralni Kenesére. Körbestoppoltuk a Balatont, amikor meg a nyaraló kertjében voltunk, Sára librettót írt.

1960-ban ő a Zeneakadémián folytatta tanulmányait zeneszerzés szakon. Sára zeneszerzés tanára a Kodály-tanítvány Viski János lett, aki csodálatos ember volt.

Még a gimnáziumban mesélt nekem egy matematikus fiúról, Draskóczy Pálról, akibe beleszeretett. Találkozgattak, sokat beszélgettek. Úgy érezte a fiúval nem stimmel valami, lehet, hogy hazudik neki. Kételyei vannak, mégis megvész utána.

A matematikusnak volt egy öccse, Draskóczy Lászlónak hívták. Megkerestem Lacit. A beszélgetésre nem emlékszem, régen történt. Annyit el kellett árulnom neki, hogy a barátnőmet érdekli a bátyja. Természetesen a barátnőmről is meséltem, elmondtam ki ő, micsoda fantasztikus nő. Pálról nem sokat tudtunk meg, de elbeszélésem alapján Lacit nagyon elkezdte érdekelni Sára. Találkozásunk után felkereste, és elkezdett neki hevesen udvarolni, amit ő örömmel fogadott. Nem sokkal később Sára közölte velem, hogy feleségül megy Draskóczy Lászlóhoz. Nem túl gyakori találkozásaink egyikén elmesélte, hogy gyermeket vár.

1962-ben született meg kisfia, Tamáska.

Sára Tamáskával

A Pasaréti út elején laktak, Draskóczy László szüleinél egy kis szobában. Ott látogattam meg őket. Vártam, hogy látok egy gyönyörű csecsemőt. A kisfiú azonban torzszülött volt. Képtelen voltam arra, hogy azt mondjam: Milyen édes kisbaba!

Pedig Sára ezt várta. Egész egyszerűen nem vett róla tudomást, hogy a gyermeke nem olyan, mint egy egészséges baba. Kiült az arcomra a döbbenet, ott és akkor minden tönkre ment közöttünk. Gyakorlatilag megszűnt a barátságunk.

1965-ben a szüleimmel Rákoshegyről beköltöztünk a Rákóczi térre. Pár lépésre a Nagyfuvaros utcától. Rám tört Sára hiánya. Semmit sem tudtam róla. Írtam neki, és találkoztunk. Ez 65 kora ősze volt. Sára elmondta, hogy mestere, Viski János nagyon hamar meghalt, a tanítványait Szabó Ferenc vette át. Szabó hírhedt moszkovita pártember, rossz tanár és rossz zeneszerző volt. Külön utálta a Viski tanítványokat. Egy stabilabb alkat elviselte az így kialakult helyzetet. Sára nem volt stabil alkat. Kikészült, lassan abbahagyta a zeneszerzést, s mire utolsó erejével átküzdötte magát valahogy Szervánszky Endréhez, kiesett jó idő, épp találkozásunk előtt nem sokkal kezdte összeszedni magát, tervei voltak, és mű is készült, egy dalciklus, amit következő találkozásunkkor el is énekelt saját zongorakíséretével nekem. Akkor ismét a Nagyfuvaros utcában lakott. Hogy miért, azt szintén elmesélte ezen a két találkozáson. Tőle hallottam először Petri nevét, ő mutatott nekem először Petri verseket. És tőle hallottam először a kapcsolatuk történetét, ami e történet szerint nemrégiben befejeződött.

Draskóczy Lászlóról, a férjéről is beszélt. Indulattal és megvetéssel. Fiukat, Tamáskát intézetbe adták. Ő pedig elköltözött a Pasaréti útról. Sára édesanyja, Mária elvállalt egy bentlakásos házvezetőnői állást a Nagyfuvaros utcában. A régi lakásukat átengedte Sárának és Petrinek.

Később vált világossá számomra, a két utolsó találkozásunk alkalmával, Sára nagyon rossz állapotban volt. Sok mindenben nem mondott igazat, de a leglényegesebb ezek közül a Petri kapcsolat előadása volt.

Legközelebbi találkozásunkra nem került sor. Egy filozófia szakos egyetemi kollégámtól, Petri barátjától tudtam meg, hogy néhány nappal korábban (1965. november 25-én) öngyilkos lett. Nagyon megrázott a hír. Fél napot bolyongtam egy kietlen kőbányai tájon, nem tudom, miért pont oda mentem, talán, mert nagyon utálom Kőbányát, esett az eső, és rá gondoltam. Eközben azt éreztem, hogy Sárával mindenképpen katasztrófának kellett történnie előbb vagy utóbb.”

Kepes Sára utolsó fényképe

 

Petri György Kepes Sáráról

Nekem Sára mellett kellett volna maradni, hogy átsegítsem. Nem kellett volna leéljem vele az életemet, de persze az is lehet, hogy akkor öngyilkos lett volna máskor, más okból.”

(Petri György és Forgách András beszélgetéséből)

„Nem sokkal Sára halála után ismertem meg személyesen Petrit. Jó barátok lettünk, azonos volt a baráti körünk, de Sáráról intenzíven csak 89-ben, összekerülésünk után kezdtünk beszélgetni. Igyekszem, hogy azt mondjam el a kapcsolatukról, amit tőle tudok” – mondja Pap Mária Petri György utolsó élettársa.

„Sára miután házasságot kötött Draskóczy Lászlóval, a Pasaréti útra költözött.  Egy háztartásban élt Draskóczy szüleivel és testvérével, a matematikus Pállal, akibe korábban szerelmes volt. A házasságával tulajdonképpen bosszút akart állni Draskóczy Pálon. Ez bizonyos fokig magyarázatot ad arra, hogy miért mondott igent pár hónap alatt Lacinak, aki csupán eszköz volt a bosszújához. Amikor bekerült ebbe a merev református közegbe, pillanatok alatt rájött, hogy csapdát állított magának.

Petrinek sokat beszélt arról, hogy Draskóczy gyenge zeneszerző, akire nem tud felnézni. Sára korábban már kísérelt meg öngyilkosságot. A Pasaréti úton felvágta az ereit. Életét csak annak köszönhette, hogy nagyon gyorsan alvadt a vére, így időben sikerült kórházba szállítani. Draskóczy László és Petri egyszer találkoztak a Sára-Petri kapcsolat elején, hogy beszéljenek az új helyzetről. Civilizáltan zajlott le a találkozás, ami persze semmin sem változtatott. Sára eljött Draskóczytól, Petrit kitette a felesége, Mosonyi Alíz.

Petri és Draskóczy néhányszor ismét összejöttek Sára halála után, Schönberget hallgattak együtt.

Sára rajza Petri Györgyről

Sára kapcsolata Petrivel éjszakákba, vagy másnap délelőttbe nyúló beszélgetésekkel indult. Mind a kettőjüket nagyon érdekelte a pszichiátria, egyik alapkönyvük volt az akkori orvosi egyetemi tankönyv, Nyirő Gyula elmekórtana. Petri némi gyakorlati tapasztalattal is rendelkezett, hónapokat dolgozott az intapusztai elmegyógyintézetben, tudott Szondi és Rorschach tesztet felvenni és kiértékelni. Kísérletezgettek is mindenfélével, tudták egymást hipnotizálni.

Sára abban a nehéz időszakban, amikor Szabó Ferenchez került, és nem tudott zenét szerezni, hogy pénzt keressen, vidékre járt tangóharmonikát tanítani, amit gyűlölt.

Petri és Sára együtt éltek a Nagyfuvaros utcai lakásban. Boldogságuk nagyon rövid ideig tartott. Petri visszament feleségéhez és kislányához, Annához.

Kapcsolatuk azonban nem szűnt meg teljesen. Újra találkoztak azzal az ürüggyel – nem tudom, melyikük találta ki, Fodor Géza volt a közvetítő –, hogy Petri ír egy Trisztán és Izolda librettót Sárának. Petri próbálkozni kezdett a kapcsolat visszaállításával. Sára hosszú ideig ellenállt, de aztán engedett. Petri eltitkolta a felesége elől, hogy újra jár Sárához. Sára viszont azt akarta, hogy teremtsen tiszta helyzetet, vállalja őt. Erről sokat vitatkoztak. Azon a bizonyos novemberi estén Gyuri 11-kor haza akart menni, ezt Sára nem akarta, és ismét vita kezdődött, aminek során elhangzott két szörnyű  mondat. Sára részéről az, hogy „Ha elmégy, öngyilkos leszek”, Petri részéről pedig az, hogy „Nekem jogom van elmenni, neked pedig jogod van eldönteni, hogy öngyilkos leszel-e.” Nem tudom, mennyit vitáztak, de Petri végül elment.

Másnap reggel Mária talált rá a holttestre. A konyhában feküdt a földön elterülve, mellette a nyitott Nyírő, s nyitva a gáztűzhely sütőjének ajtaja.”

Petri az akkori állapotáról 15 évvel később volt csak képes írni, a „Sári ne vigyorogj rajtam” című versében.

Fodor Géza a következőket mondja a kérdéskörrel kapcsolatban Petri monográfiájában: “S akkor az Örökhétfő-ben egyszerre felszakad ez az egész gyötrelmes élménykomplexum, kiderül, hogy ez a költői személyiség ősélménye, amelyet azonban mindeddig nem sikerült sem emberileg, sem költőileg feldolgozni… A kötetben négy Sára-vers van — az önviviszekció olyan példái, olyan végletes helyzetek, tapasztalatok és élmények hordozói, amilyeneket a normál élményképességű olvasó aligha tud követni.”

Sára utolsó verse

Draskóczy László Kepes Sáráról

„Mikor múlt el a szerelmem Sára iránt. Nem tudom, azt sem, hogy elmúlt-e egyáltalán?

  1. szeptember 13-án házasodtunk össze. Sára 19 éves volt, én 21.

Egy tanszakra jártunk a Konzervatóriumba, és esténként a zenésztanulók együtt voltak hangversenyen a Zeneakadémián. Az egyik hangverseny után hosszasan beszélgettünk az elhangzottakról, és hazakísértem. Aztán mind többször beszélgettünk – ahogy lenni szokott.

  1. május 14-én született meg fiunk, Tamás. Sára nagyon nehezen viselte a terhességet. Sokszor volt rosszul. Hét hónapra hozta világra Tamáskát. A kisfiú szellemi fogyatékos volt.

Ezt a traumát Sárának soha sem sikerült feldolgoznia, annak ellenére, hogy nagyon szerette a gyermekünket. Fiunk idővel intézetbe került.

Házasságunk elején Sára alaposan elmerült Nyírő Pszichiátria című vaskos könyvének tanulmányozásában, sőt össze is jöttünk Draskóczy Magda unokatestvéremmel és férjével, Süle Ferenccel, akik akkoriban már a szakmában voltak (éppen akkor lettek az Intapusztai Pszichiátriai Intézet munkatársai, s vették át a stafétát Benedek Istvántól – lásd Aranyketrec). Emlékszem, ők nagy lelkesedéssel beszéltek a Szondi-tesztről, s azt rögvest ki is próbálták rajtunk, mi pedig Sárával buzgón rajzolgattuk nekik a fákat.

Később házasságunk megromlott. Éretlenül és bölcstelenül viselkedtem a feleségemmel, hónapokig nem szóltam hozzá, nem beszéltem vele, annak ellenére, hogy szerettem. Nem sikerült megadnom neki azt a biztonságot, amire vágyott. Apai ágon nagyon terhelt volt, valószínűleg innen örökölte idegrendszeri gyengeségét is. Kepes Jenő skizofréniában szenvedett.

Arra nem emlékszem, hogy Sára  emlegette volna édesapja hiányát, de  hogy hiányzott neki az apa, az biztos. A fontos dolgokat az ember sokszor nem mondja ki. 

Tulajdonképpen én tehetek arról, hogy feleségem összebarátkozott Petri Györggyel, majd  elköltözött tőlem. Nem sokkal ezután a Széna téren egy presszóban találkoztam Petrivel, azért, hogy megbeszéljük a történteket. Békés beszélgetés volt.

Petri többször mondta, hogy mi Sára halála után még találkozgattunk. Együtt hallgattuk Schönberget. Petri rosszul emlékezik, mi csak egyetlen egyszer találkoztunk.

Amikor Sára kapcsolata Gyurival csődbe jutott, az ő kezdeményezésére felmelegítettük régi viszonyunkat, akkoriban mutatta nekem verseit, melyek közül több meg is ragadott olyannyira, hogy öt verséből dalciklust komponáltam azon év nyarán, amelyet aztán ősszel be is mutattak a Zeneakadémián. Ennek a ciklusnak én adtam (Sára jóváhagyásával) a Félelem dalai címet. Azonban a bemutató előtt két nappal Sára öngyilkos lett. 

A Zeneakadémián ültem zenetörténet előadáson, amikor kihívtak a folyosóra és közölték velem, hogy azonnal menjek, mert a feleségem meghalt.

Megírta a búcsúlevelét édesanyjának, és az utolsó versét.

„Ma éjjel a vándorok is szállást kérnek/ a fáradtak aludni térnek/most csend van/ Nyugalom./  nem nyugszol mellettem – /  csend van most szívemben/ Csöndesen alhatom/ és megbékélek az éjjel/

Feleségem halála után az édesanyjától tudtam meg azt, hogy Sára gyermeket várt Petri Györgytől, de elvetélt.

Búcsúlevelében arra kérte az édesanyját, hogy a hagyatékát, verseit, zeneműveit égesse el. Mária ezt nem tette meg. A hagyaték, anyósom 78-ban bekövetkezett halála után hozzám került.

Sárának három vagy négy zeneműve maradt meg partitúrában, és a versei, melyeket évekkel ezelőtt Petrovics Emilnek adtam át, hogy találjon módot arra, hogyan tehetnénk ezeket közkinccsé. Aztán elfelejtődött a dolog. Petrovics meghalt, hagyatékában pedig nem találták meg azokat a Kepes műveket, amiket rábíztam.”

 

Koffán Zsófia Kepes Sáráról

„Sára volt az első halott, akit életemben láttam. A ravatalozóban közvetlen a nyitott koporsó mellett álltam. Nem tudom elfelejteni. Volt egy pattanás az arcán. Mindannyiunk legnagyobb megdöbbenésére református szertartás szerint temették el. Mi, a barátai ateisták voltunk, ahogyan ő is.  Ezért nem értettük, hogy lehet egyházi temetése?!

Tizennyolc éves voltam, amikor megismerkedtem Kepes Sárával és Petri Györggyel. Életem első beteljesült szerelme, Fodor Ákos mutatta be őket nekem. A Nagyfuvaros utcában laktak. Sokat jártunk hozzájuk.

Ákos a Zeneakadémián tanult karvezetés szakon. Szüleim nem nézték jó szemmel a kapcsolatunkat. Ákossal össze akartunk házasodni, de ez a tervünk hamar meghiúsult.

Sára és Gyuri viszont összeadtak minket a Nagyfuvaros utcában. Tartottak egy esküvőt nekünk. Ők ketten voltak a tanúk és gyártottak számunkra egy házassági anyakönyvi kivonatot, amelyben lerajzoltak minket, beírták az adatainkat. Ez csak egy egyetlen egyszer megköthető házasság volt, amelyet ha felbontunk ugyanezen tanúk előtt, akkor többet nem lehet újrakezdeni.

Később mi is összeadtuk Sárát és Gyurit.

Gyuri, Sára és Ákos tanítottak meg káromkodni is. Megkövetelték, hogy minden gátlás nélkül jöjjön belőlem a trágárság. Utánoztam, ahogy Sára cigarettázott.

Mászkáltunk a Tabánban és Ránki György – Hubay Miklós – Vas István Egy szerelem három éjszakája című darabjának a dalát énekeltük. Petri és Sára látták a színházban. Nagy hatással volt rájuk.

Ki mondaná meg hová lettek a boldogtalan álmodók/Fiatal tündöklésű testek/Fiatal napra tárulók/Az új törvényű szenvedélyek s a régies elégiák/Mi volt az a halálos élet s az érthetetlen ifjúság”

Sára valahogy elírta a szöveget, és azóta úgy énekeltük, hogy: „Ki monadná meg hová lettek a boldogtalan ámlekod mekekej”

Gyurinak botfüle volt, de Sára megtanította énekelni. Kitisztította a hallását.

1965 nyarán Malgot István szobrász, Ákos barátja kölcsönadta nekünk az érdi házát, hogy ott nyaralhassunk. Gyuriékat is magunkkal vittük. Sára nagyon rossz lelkiállapotban volt, és abban bíztunk, hogy jót tesz neki a nyaralás.

Szabados légkörben éltünk, amelybe az is beletartozott, hogy nem szégyelltük magunkat egymás előtt meztelenül.

„Lassan hat éve lesz annak is, hogy Érden egy fán ültél hajnalban, hogy verseket olvastunk, és egy lavór volt az úszómedencénk” – ezt Gyuri írta nekem.

Mikor a nyaralásnak vége lett, Ákos szakított velem. Nagyon fájt. Találkoztam Sárával, akkor már ők sem voltak együtt Gyurival. Azt mondta nekem, hogy még egy darabig vár Gyurira, de ha nem jön vissza, akkor már nem is jöhet, akkor vége. Később értettem meg, hogy már akkor az öngyilkosságra gondolt.

Ákostól és Gyuritól azt hallottam, hogy Draskóczy Laci verte Sárát. Ezért évekig nehezteltem rá, aztán megbocsátottam azt, amiről nem tudom, hogy egyáltalán megtörtént e vagy sem.

Sára halála után Laci fekete nyakkendőt viselt. Petrit különösen taszította ez a gesztus, azok után, ahogy Sárával bánt. Ezért írhatta Naenia című versében a következő sort: „a helyszín hitvány riporteri rajzánál csak/a gyászhajtókás férfi-ordenáréság lehangolóbb”.

Ákost rettenetesen megviselte Sára halála. Én pedig féltékeny voltam rá, mert arra gondoltam, ha velem történne ez a tragédia, nem rázná meg ennyire. Ákos rajongott Sáráért. Ők hárman Gyuri, Sára, és Ákos intellektuálisan találták meg egymást.”

Sára búcsúlevele

Várady Szabolcs Kepes Sáráról

„Pap Mária révén ismertem meg Kepes Sárát 1960 táján, ők nagyon jó barátnők voltak. Nekünk Sárával külön kapcsolatunk nem volt, Mariéknál találkoztunk néhányszor, meg arra is emlékszem, hogy egyszer, amikor a szüleim elutaztak, volt nálunk egy nagyobb társas összejövetel, zongora is volt, és operát rögtönöztünk, Sára ült a zongoránál, és úgy emlékszem, hogy a férje is, akivel, azt hiszem, máskor nem is találkoztam. Sára olvasta a verseimet, és fölmerült az a terv, hogy írjak neki operalibrettót – ha jól emlékszem, egy Andersen-mese alapján. De csak beszéltünk róla, más nem történt. Van egy nyomasztó emlékem is, 1960 szilveszteréről. Öten voltunk együtt egy lakásban, Pap Mari elhozta Kepes Sárát is, és ő hirtelen, minden átmenet nélkül heves zokogásban tört ki. Későbbről már csak arra emlékszem, hogy Pap Mari feldúltan közölte: most tudta meg, hogy Sára meghalt, öngyilkos lett. Azt hiszem, Fodor Géza hozta a hírt, akit akkor ismert meg Mari az egyetemen. Nem tudom biztosan, de valószínűleg 1965-ben volt ez. Én akkoriban kerültem át esti tagozatról nappalira az ELTE-n, és nemsokára én is összeismerkedtem Fodor Gézával és Petri Györggyel. Kis idő múlva kialakult az egyetemen egy szoros baráti kör, amelynek mindnyájan a tagjai voltunk, és akkor ismertem meg Sára és Petri kapcsolatának történetét. Hogy én magam mikor találkoztam utoljára Sárával, arra nem emlékszem, és sajnos arról sincsenek éles emlékeim, hogy milyennek láttam őt. Én Pap Mariba voltam szerelmes akkor, és Sára nekem elsősorban Mari barátnője volt.”

 

Zárszó

A leányzó nem alszik, csak meghalt”

Kepes Sára

Kepes Sára édesanyjának írt búcsúlevelében ez áll:

Mamikám,

szeresd nagyon kis Tamást édesapjával együtt ( ő is szereti és őt is szeresd) utolsó pár napomban nagyon megszerettem őt emberileg – Gyurit is tartsd meg szeretetedben – neki is írtam) most neked is írom: minden papírfélét égessetek el, megnézés nélkül. Ez a legkomolyabb akaratom és utolsó kérésem, parancsom. Bocsáss meg nekem, sok fájdalmat okoztam.

A te lányod

Sára”

Petri György soha nem kapta meg a neki címzett búcsúlevelet. A levél sorsáról semmit nem tudunk. Talán Fogel Mária semmisítette meg felindult állapotában, amikor rátalált lánya holttestére?

Draskóczy Tamás 1980-ban halt meg egy baleset következtében.

Kepes Sára sírja ma már nincs meg.

A Nagyfuvaros utca 27 alatti földszinti, sötét, kis lakásában egy idős úr él nyomorúságos körülmények között. A lakást nem újították fel, ugyanolyan, mint sok évvel ezelőtt, amikor Kepes Sára benne élt.

Kepes Sára verseire Fodor Ákos: Lehet című kötetében találtam rá (Fabyen Könyvkiadó, 1995) Fodor Örökbefogadott versekként publikálta őket, bevezetőjében utalt rá: Sára Érintése máig eleven.

Ez az érintés késztetett arra, hogy megtudjam: ki volt ez a lány. A lány, aki több, mint Petri öngyilkos kedvese, irodalomtörténeti adalék.

Kepes Sára és barátai a háborúban vagy pár évvel a háború után született generáció tagjai. A Kádár-korszak némaságra, szorongásra kárhoztatta őket. Traumáikat nehezen, vagy egyáltalán nem sikerült feldolgozniuk.

Köszönettel tartozom mindnyájuknak, hogy szántak rám az idejükből, bizalmat előlegeztek nekem, és megosztották velem egyszerre szép ,szomorú és olykor nyomasztó emlékeiket Kepes Sáráról. Türelmesek voltak, higgadtak, őszinték és bölcsek.

Köszönöm

Pap Máriának, aki éjszakákba nyúlóan beszélgetett velem Sáráról.

Draskóczy Lászlónak, aki rendelkezésemre bocsátotta Kepes Sára hagyatékát, és fáradhatatlanul válaszolt kérdéseimre.

Koffán Zsófiának, aki, annak ellenére, hogy nem szeret a régi dolgokról beszélni, kivételt tett velem.

Kornis Mihálynak, aki felhívta a figyelmemet Petri György Novellatöredékére, amelyet Sáráról írt.

Várady Szabolcsnak, aki megosztotta velem Sárával kapcsolatos emlékeit, és elküldte Petri novellatöredékét.

Továbbá Forgách Andrásnak és Márton Lászlónak segítségüket.

Nélkülük ez az írás nem született volna meg.

Kepes Sára fényképeit, búcsúlevelét, utolsó versét Draskóczy László zeneszerző, Kepes Sára özvegye bocsátotta a rendelkezésünkre.

Kepes Sára verseit Fodor Ákos: Lehet című kötetéből idéztük.

 

Kepes Sárai két verse:

 

Etűd

 

Úgy támadsz rám sietősen, mint a tanári katedrán zord pedagógus

tökfej-seregére ijedt kamaszoknak, ám én büszkén állok elébed.

mert gyűlölsz s én se szeretlek, az indulatod ragad el, lendíti lábad rúgásra, ütésre kezed,

szánnám magamat, de hiába, behorpadt e gőg:üss!

 

Megérintettél

 

Megérintettél kedves s lásd megáradt

a magamból kicsapó szeretet.

Körkörösen gyűrűzik szét a bánat

s mióta rámnyílt szomorú szemed,

mint nevetés:sírás görcsei ráznak.

Ha éjjel megsimít hűs tenyered

és súlyosan nyom könnyű kis vaságyad

-neked soványka testem fekhelyed.

 

támogatás

Címkék:2018-03, Kepes Sára, Petri György