Sár

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Kultúra-Művészetek

Dagad a sár a falusi porta udvarán, azaz a Trafó színpadán, ahol a Staatsschauspiel Hannover vendégjátékában a Tiszaeszlári Solymosi Esztert adják. A Krúdy Gyula regénye nyomán készült előadás az ösztönök fékezhetetlen erejére helyezi a hangsúlyt. 

A darabor Mundruczó Kornál és Bíró Yvette koncepciója alapján Petrányi Viktória és Zabezsinszkij Éva írta. Igazi drámai főhőse – ha van egyáltalán – nem az apa (Janko Kahle), s talán nem is a fia, Scharf Móric (Martin Vischer). akinek neve az árulás jelképe lett. Akiben a legnagyobb dráma zajlik – ha nincs is katarzisa – furcsamód a csendbiztos verőlegénye: Géza (Aljoscha Stadelmann). A kolbászt faló, kenyeret tépő örök szolga nem képes felfogni a zsidók különállásást, hogy nem eszik és isszák, amit ő, nem ahhoz imádkoznak, akihez ő, az egész viselkedésük eltér vadságától. A kihallgatások, szembesítések, bizonyítási kísérletek egész processzusa mélyén is e különállás megtörése a cél. Ő rángatja, lökdösi, húzza ki az ólból a kaftános, kalapos, szakállas zsidókat, hogy vallják be: pészah előtt rituálisan meggyilkolták és eltüntették Solymosi Eszter helybéli szolgálólányt, hogy vérét vegyék a maceszhez.

Nem számít az sem, hogy Eszter vízbe fulladt teteme előkerül. Géza nem hisz a szemének – nem hiszi el, hogy a lány nyakát nem metszették el, hanem megfulladt, hiszen előítéletei és a gyűlölet rabja. Nem fér bele világképébe, így a halottat inkább zsidónak nézi.

Főnöke, Péczely csendbiztos (Andreas Schlanger) tán a felismert hamis vádba betegszik bele a darab végére, vagy abba, hogy a verőlegény végül a beismerő vallomás kikényszerítéséhez levágja az egyik zsidó fülét, mire a másik, nem bírván elviselni a kényszervallatást, magára vállalja az el nem követett bűnt. Jöhet a nagy per.

A dráma bensőbb, intimebb körében Móric és Eszter (Johanna Bantzer) szerelme áll. Az előadás sejteti a lehetőségét, hogy Eszter nem rituális, hanem talán szerelmi gyilkosság áldozata. Móric, a vallásából a modern világ, a szabad szerelem felé kitörni vágyó fiatalember szexuális vágyai, lelki labilitása és vallásásba zártsága folytán válik tán bűnössé, ezért vall hitsorsosaira, s apjára, akitől elirigyelte a zsidó férfiak közt is riadt mostohaanyját (Mezei Kinga). Móric félmeztelen jelenete a csendbiztossal felvillantja a homoerotikus vonzalmat es az apakeresést is, mindazt a káoszt, ami a kamasz lelkében gomolyog.

Eszter alakja fel-feltűnik halála után. Móric fantáziál, és a lány, mint kísértet, bejátssza az egész színpadot. Váratlan énekes duettjük igazi tiszaeszlári Rómeó és Júliává avatja őket. A házban játszódó erotikus jeleneteket vászonra kivetítve látjuk, a filmes látásmód érdekesen töri meg és tágítja a színhazi teret.

Az előadás keveset szóló, összekötözött kezű-lúbú tárgyai inkább, mintsem szereplői a zsidók. Az apa-fiú konfliktus sem törhet ki igazán a külvilág fenyegetettségében. Autentikusan idézik a zsidó szokások világát, például a széderjelenetben, amikor Scharf és társai a színpadi tényleges fogság állapotában, az örök diaszpóriazsidó kiszolgáltatottságának jelképekeént éneklik az egyiptomi fogságból való szabadulásra emlékező dalokat.

Esik az eső, és dagad a sár. Csúszkálnak, beleragadnak a színészek. Eszter anyja (Susana Fernandes Genebra) és a parasztasszonyok is részesei a magyar falu brutalitásának. Csak akkor süt ki a nap, amikor az előadás végén Eszter felolvassa a lírai utóhangot: Móric a felmentő ítélet után Amszterdamba ment, gyémántcsiszolónak állt, apja megbocsátott neki. Mintha az apa is a természettudományos világkép alapkérdéseivel küzdene. Apák és fiak szíve a prófétai jóslat jegyében visszafordul egymás felé. Mégis halad a világ.

Szántó T. Gábor

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]