Rotschild Klára legendái

Rotschild Klárát (1903 – 1976) sokféleképpen emlegeti az utókor: a divat királynője, KGST-s Mata Hari, a vörös divatdiktátor, Kádár Jánosné és a Tito házaspár ruhatervezője.

Az RTL bulvár történelmi magazinjában, a XXI. Században a következőkkel ajánlották a divattervezőt a nézők figyelmébe: „Rotschild Klára személyesen vitte Jugoszláviába Tito feleségének estélyijét, de nem volt nála útlevél, viszont a divat nem ismer határokat. Rotschild Klára az ujja köré csavarta a pártapparátust. Minden tavasszal és ősszel Párizsba mehetett, és vezethette az államosított szalonját.”

A magyar közvélemény csőrét a rendszerváltás óta piszkálja ez a különleges viszony, melyet Rotschild Klára a kommunista éra elitjével ápolt. A két leggyakoribb hívó szó Kádárné és Jovanka Broz, lassan már billoggá válnak. A divattervezőről szóló visszaemlékezésekben, újságcikkekben a szocializmusnak erre a két emblematikus elvtársnőjére hivatkoznak leggyakrabban. Ám nem csak ők pörögtek az ominózus szalonban! Diplomaták, színésznők – Psota Irénnel az élen, aki, annak ellenére, hogy külsejét tekintve nem volt egy Gábor Zsazsa mégis bolondult a szép ruhákért, és nem érte be holmi sztahanovista élmunkásnő outfittel. (Zsazsa, a bögyös, szőke, kapitalista csoda szintén megfordult a Rotschildnál, sőt hisztizett is pár sort, majd szétkürtölte a gaz imperialista hatalmaknak, hogy őt itt lenyúlták, átvágták, meglopták. A sztoriról bővebben Kiss András: Rotschild Klárának sem fizetett, Gábor Zsazsa 1968. októberi látogatása Magyarországon c. izgalmas tanulmányában olvashatnak.)

Makk Károly, a művésznő első számú férje arra is emlékezett, hogy Irénke már színinövendék korában egész ösztöndíját, az akkor horribilisnek számító 240 forintot beruházta egy külföldről becsempészett cipőre. Innen egyenes út vezetett a Rotschild szalonba, bár akkori „rongyrázásait” már második számú férje, a dúsgazdag Molnár Joe finanszírozta. A hármas számú és egyben, legutolsó férj, akihez Irén saját bevallása szerint csak unalomból ment hozzá, 1987. december 7-én az Új Tükörben megjelent tüneményes tárcájában (A Herceg, Zsazsa és a Szépségkirálynő) a következő sorokkal teremtette meg egy máig élő legenda alapját a Klára asszony szalonjában álló Jovanka márvány mellszobráról:

„Nagynénémnek,

Rotschild Klárinak nem imponált senki.

A Clara szalonba végtére is államfők és elnökök asszonyai jártak. Igaz-e vagy sem, állítólag Jovanka Tito a mellszobrát küldötte el Klárinak, márványát (ha igaz) maga Mestrovic faragta. S ha az elnök asszonya nem ért rá ruhát próbálni, ott volt a márvány kebel, melyre ráigazították a ’hól’-okat ’raff’-okat, ahogyan azt szabásznyelven mondják.”

Simonovics Ildikó divattörténész egyértelműen elutasítja a márvány keblek meséjét. A tudományos kutató Divat és szocializmus című doktori disszertációjában külön fejezetet szentelt Rotschild Klára munkásságának.

„Tito feleségének, Jovanka Broznak márvány mellszobra fikció. Egy márvány mellszoborra nem lehet ruhát tervezni, és ruhát próbálni sem, főleg nem egy büsztre, ami értelemszerűen csak mellrészig van meg.  Az emberi testtel ellentétben a márvány kemény anyag. Ez az állítás képtelenség, csak legenda.”

A divattörténész elmondta, hogy Tito feleségének egy méretre készített, állítható próbababát rendelt a szalon Párizsból. Erre próbálták az öltözékeket. Később, amikor a hízásra hajlamos Jovanka, aki alapjáraton is egy nagydarab nő volt, kinőtte a próbababát (bizonyos méretig volt csak állítható), akkor vattadarabokat tömtek a bábura, hogy lépést tudjanak tartani az elnökné gyors méretváltozásaival.

Mi volt a helyzet Kádár Jánosnéval, a puritán Tamáska Máriával, aki a szocializmus trendi elvtársnőivel ellentétben nem szeretett villantani?

”Számára egyfajta kényszer lehetett Rotschild Klára szalonja. Mint az ország első asszonyának kötelessége volt innen öltözni, ám Kádár feleségének nem volt érzéke és ízlése a divathoz” – mondja Simonovics.

Ha tüzetesebben megvizsgáljuk Titoné és Kádárné közös fotóját Rotschildnál, a képről levehetjük az elvtársnők lelkesedési faktorát is. Jovanka huncut mosollyal az arcán kacsingat a divattervezőre, aki egy pazar kelmét lobogtat a szeme előtt, míg Marika cuki, nagymamás kötött kardigánjában, fején kalappal (hogy a nagysága szerepébe jobban belehelyezkedjen) oldalvást pislog. Ha a Kádárnéról fennmaradt fotókat nézegetünk, magunktól is rájövünk, hogy ez a nő ritka kivételes példánya nőtársainak: nem érdeklik a ruhák.

A divattörténész megosztott egy izgalmas kis epizódot arról is, hogy egyszer Rotschild Klára elegáns szőrmekabátot küldött ajándékba Kádár Jánosnénak, aki azon nyomba vissza is adta a pazar darabot. Döntését az alábbi válasszal indokolta: ”Nagyon kedves Klárika, de én nem vagyok filmszínész.”

Kornis Mihályt is megihlette a szocializmus két kiváló asszonyfigurája és a rejtélyes divattervező. Kádárné balladai hősnővé avanzsált szövegében.

„Jovanka még a Rotschild Kláránál is varratott./ Egyszer még maga is járt próbán a Váci utcában/de általában a Klára ugrott le Belgrádba a snittek miatt/Én nem voltam ilyen jó vevő,/ mert ha egyszer-egyszer megjelentem is Kláránál/ akkor is én vittem nemcsak az anyagot, de még a bélésre valót is/

Rotschild Klára karrierje nem a kommunizmus vívmánya volt, bármennyire is szeretnék némelyek erre a sorsa predesztinálni a tervezőt. A háború előtt teremtette meg finom eleganciájáról híres, legújabb párizsi trendeket követő szalonját, mely a fiatal magyar arisztokrácia felkapott helyeként vonult be a köztudatba.

Horthy István és Faruk egyiptomi király

esküvője világhírnévre emelte a tervezőt.  Klára eredetmítosza, hogy tulajdonképpen „szabászasztalon látta meg a napvilágot” arra utal, hogy édesapja Rotschild Ábrahám férfiszabó, édesanyja Spirer Regina, pedig varrónő volt. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem örökölte ezeket a remek géneket – sem szabni, sem varrni, sőt rajzolni sem tudott – mégis olyan kreatív energiákkal áldotta meg a gondviselés, hogy sikerült időtálló márkát teremtenie, amit azóta sem tudott überelni egyetlen magyar tervező sem.

Simonovics szerint a divatnak van egy jól elbeszélhető, verbális nyelve. Klára precízen, pontosan el tudta tehát mondani, hogy milyen ruhákat lát a lelki szemei előtt. Részletesen beszámolt a fejében megjelenő kompozíciókról. Ha valaki nem tud rajzolni, ez még nem jelenti azt, hogy képtelen a tervezésre. Profi rajzolókkal, szabászokkal, varró és hímzőnőkkel dolgozott. A divattervező kiválóan tudott próbababán tervezni, alakra igazítani. Egy energikus, tehetséges szakemberekből álló, erős csapatot épített maga köré. Szüleitől megtanulta, hogyan kell instruálni a szabászokat, szabónőket. A párizsi kifutók csodáit egyszerűen lefényképezte az agyával, majd kisebb nagyobb változtatásokkal stábjával itthon megvalósította. Ügyesen kinézte a vezető divatházak főbb vonalait, mindig vigyázott arra, hogy olyan modelleket válasszon, amiket a legjobban lehetett variálni. Rotschild azon kiváltságosok közé tartozott, akik a divatesemények után a kulisszák mögé nézhettek. Közvetlen közelről szemlélhette a párizsi trendeket. 1956-ban utazott ki először ilyen rangos eseményre. Simonovics kutatása során találta meg ezt az időpontot az Ez a divat című lapban.

A divattörténész elmondta, hogy ha Rotschild meglátott a külföldi kifutón egy ruhát, már tudta is, hogy Budapesten melyik vevőjére fogja azt adaptálni. Manökenjei, a Rotschild lányok rendszerint egy-egy kuncsaft testi adottságaival bírtak. Természetesen soha nem egyedül valósította meg terveit, vele ment egy fiatal rajzoló, vagy tervezőszabász.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársától, Pőcz Erzsébettől tudom, hogy nagyon gyakran keresnek rá Rotschild Klára nevére adattárukban. Nincs ebben semmi különleges, hiszen az ismert emberekre sokan kíváncsiak. Az ÁBTL dossziéiban többször szerepel Rotschild neve, viszont csak egy-egy sorban, félmondatban találkozhatunk vele. Érdemi információkra aligha akadhatnak a kutatók.

Arról, hogy Klára hogyan élte túl a második világháború borzalmait csak feltételezéseink vannak. Találgathatunk. Esetleg befolyásos kapcsolatainak köszönhetően maradt életben – majdnem egyedül népes családjából.

Egyetlen testvére menekült meg:

Rotschild Margit, későbbi Fáth Manci, akinek keresztény férje volt. A többiek, Böske, Rózsika, Zsuzsi és Pali szüleikkel együtt Auschwitzban pusztultak el. Klára férje, a jómódú textiles családból származó Glücksthal Pál, akivel a 20-as években kötött házasságot munkaszolgálatosként vesztette életét. Egy ideig sikerült megbújnia svéd papírokkal Újlipótváros egyik menedékházában. Onnan hurcolták el. Nyoma veszett. A divattervező nem ment férjhez többet. A Kerepesi temetőben Rotschild Klára sírkövén férje neve is olvasható. Volt-e új párkapcsolata, szeretője, ezekről semmit nem tudunk. Simonovics, aki kutatása során Klára hajdani munkatársait, manökenjeit is felkereste, azt mondja: „A divattervező a munkájának élt. Késő estig dolgozott bent a szalonban. Nagyon szerették beosztottjai. Az egyik alkalmazottja keresztanyának is felkérte. Ebben persze van egy kis csavar is. A keresztvíz alá testvére, a katolikus Fáth Manci tartotta az újszülöttet nem Klára, aki élete végéig ragaszkodott izraelita vallásához. Zsidóságáról, férjéhez fűződő viszonyáról és arról, hogy ki segítette az üldözés idején, nem beszélt. Legalábbis nincs tudomásunk róla.”

A Kiscelli Múzeum kutatója szerint kevés tényanyag áll rendelkezésünkre. Rotschildról legendák és mítoszok keringenek, amelyek megnehezítik az életút feltárását, hiszen egy szakembernek tényekre és dokumentumokra van szüksége munkájához, ezek sok helyen hiányosak. A tervező életének bizonyos részeit máig homály borítja.

Simonovics talált ugyan egy 1942-ben keltezett ügyvédi levélváltást és peranyagot Rotschild Klára első üzletével kapcsolatban, melyet a húszas évek végén nyitott férjével a Deák tér 3 alatt. Az üzletet a zsidótörvények hatályba lépése idején sem vették el tőle. Lehetséges, hogy magas kapcsolatai révén sikerült megőriznie? Átíratta egy keresztény rokon, barát, munkatárs nevére? Simonovics szerint „Átmenetileg volt keresztény tulajdonosa a cégnek.”

A divattörténész kutatásaiból kiderül, hogy Rotschild Klára 1945-ben újra indította a Deák téri szalont. Csendestársra lelt egy Dániel Valéria nevű hölgyben, aki anyagiakkal is beszállt az üzletbe. Valószínűleg vállalkozásuk nem kerülhette el az államosítást, mert pár év kihagyás után Rotschild Klára nevével 1952-ben találkozunk ismét az ÁTEX (Állami Textilkereskedelmi Vállalat) kötelékében, ahol szabónőként dolgozott. 1948-52 között a divattervező eltűnik szemünk elől.

Az ÁTEX-ben is kamatozta rendkívüli képességeit, valószínűleg irányító szerepet töltött be a szocialista mamut-cégnél. Simonovics egy korabeli újságcikk hasábjain felfedezett egy kritikát, ami az ÁTEX ruháinak szólt. Felrótták a vállalatnak, hogy az nem a szocialista nőnek megfelelő modelleket dolgozza ki, helyette a párizsi divatvilág hatásai érvényesülnek a termékeken. Ebből egyértelműen következtethetünk arra a tényre, hogy Rotschild Klára munkamódszere szabotálta a kommunista trendeket. A tervező éppen 1952-54 között dolgozott a vállaltnál.

Az interneten kering Robert Capa fotója: Divatbemutató a Váci utcai Rotschild szalonban – 1948 Budapest. Simonovics Ildikó divattörténész megállapította, hogy a képaláírás nem az igazságnak megfelelő, hiszen 1948-ban Rotschild Klárának a Deák tér 3. alatt volt szalonja. A Váci utcába csak később kerül, akkor sem mint saját üzletébe, hanem a Különlegességi Női Ruhaszalon vezetőjeként.

Hogy tudott ilyen priusszal, mint a Horthy rendszer közkedvelt tervezője, belesimulni az új rezsimbe? Nem hogy belesimulni, de ekkora karriert befutni, hogy Jovanka, Münnich Ferencné és Kádárné is nála öltözött?

Simonovics nem gyanít kémkedést, beszervezést, egyszerűen Rotschild lenyűgöző tehetségének és remek emberismeretének könyveli el a bizarr váltást.

Tévedés azt gondolni, hogy a szocialista vezetés leszámolt a divattal,

és a traktoros elvtársnők, téeszcsés fejőnők diktálták az új trendeket. Klárának jól bevált külföldi kapcsolatai voltak a háború előtti időkből. Párizsi és bécsi összeköttetései révén nyugatról tudott anyagot szerezni. Szaktudása is volt, mindezt felajánlhatta a vezetésnek, akik örömmel fogadták, mert ők is igényt tartottak a divatos ruhákra. Így tehát külföldre utazhatott, évente kétszer is kiment Párizsba, hihetetlen karriert futott be, nemcsak ő, hanem, a legendás Rotschild manöken lányok is, akiket Klári néni szárnyai alá vett. Hogy csak az egyik legismertebbet említsük közülük: Pataki Ági is innen indult.

A Váci utcai Különlegességi Ruhaszalon lassan azonosult Rotschild Klára nevével. Elkezdték így emlegetni. Valamikor a hetvenes években lett Clara szalon. Az itt készült ruhadarabok címkéjében ott virított a legendás C.R. monogram, ami az évek során márkává nőtte ki magát. A legendákat szívesen generáló divatdiktátor, arra a huncutságra vetemedett, hogy nevét úgy kezdte írni, mint a nagy múltú bankár család, a Rothschildok. Ez az apró kis részlet is hozzá tartozott a brand építéshez, melynek Klára asszony kétségtelenül nagymestere volt.

1976-ban bekövetkezett, hirtelen és tragikus halála sem volt mindennapi lezárása az életének. Elképzelhető az, hogy egy ilyen erős asszony, aki túlélte a vészkorszakot, családja, férje elpusztítását, mindvégig pályán maradt, sikert ért el, egy sikertelen fogbeültetés miatt öngyilkosságot kövessen el?

Simonovics, Rotschild Klára kutatója szerint, igen. Nem kell rejtélyes gyilkosságra, kémkedésre, ügynökösdire gyanakodnunk. Klára sokkal fiatalabb kolléganője és barátnője, Zentai Judit beszámolója szerint az öngyilkosságot megelőző este telefonon felhívta a tervezőt, hogy másnap utazzon le velük a Balatonra. Mire Rotschild a következőket válaszolta:”Anya, nem megyek, mert nincs kedvem társaságba menni.” Ez péntek este történt. Szombat reggel ugrott ki lakásának lichthof ablakán.

Akkor már régóta szenvedett a sikertelen fogbeültetés miatt. Simonovics szerint az idősödő tervező helyére sokan pályáztak. Új nemzedék született. Az Iparművészeti Főiskoláról rengeteg fiatal művészeti tervező került ki, akiknek a Váci utcai Clara szalon lehetett a siker kiindulópontja. A „nagy öreg” ekkor már 72 éves, zsenge vetélytársai megpróbálják háttérbe szorítani. A kutató szerint ezeket a tényeket sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Rotschild Klárának sikerült egy pici szigetnyi Párizst teremteni a szocialista Budapest vörös tengerében. Fehér uszkárjával, Vogival (a Vogue magazinról keresztelte el) élt a Petőfi Sándor utca 3-ban.

Simonovics Ildikó divattörténész méltatlannak tartja, hogy ennek a legendás asszonynak, aki meghatározó alakja volt a magyar művelődés és kultúrtörténetnek, nincs látható nyoma társadalmi emlékezetünkben.

Céljául tűzte ki, hogy emléktáblát állítson a házra, ahol a divattervező lakott. 2016 őszén, Rotschild Klára halálának negyvenedik évfordulóján a Kiscelli Kastélymúzeum templomterében egy nagyszabású kiállítás megnyitását tervezi. A tárlat Rotschild Klára ruháit, munkásságát mutatná be. Ezúton is kéri lapunk olvasóit, hogy ha környezetükben tudnak lappangó Rotschild tervezésű darabokról, korabeli dokumentumokról, fotókról, tervekről, újságcikkekről, akkor vegyék fel vele a kapcsolatot.

Köszönettel tartozom Simonovics Ildikónak a Kiscelli Múzeum divattörténészének szakszerű segítségéért, melyet a cikkem megírásához nyújtott.