Régi zsidók

Nagyapa

Töredeznek a gyerekkori emlékek. Az egyiknek leszakad a széle, a másiknak foszladozik a közepe. Még határozott körvonalakkal jelnik meg egy arc, de elveszett a hozzá tartozó név, vagy arc nélküli nevek lebegnek a levegőben. Schönfeldnek hívták, Schönfeld Zsuzsának, de hogy felnőtt volt vagy gyerek, idősebb vagy fiatalabb nálam, vörös vagy barna, hiába koncentrálok behunyt szemmel, semmi se visz közelebb hozzá. Schönfeld Zsuzsa örökre elveszett kiszáradó memóriámban. Ahogy Kohnék is rengeteg gyerekükkel. Kik voltak, mit csináltak, tényleg rengeteg gyerekük volt? Sokszor hallottam azokban az években: gyereket, erre a világra? Pánikban próbálok emlékezni, az archoz nevet, a névhez arcot találni. Sietni kell, hisz mindjárt én is elmerülök a felejtésben. Mielőtt bekövetkezne – ma éjszaka? holnap? két év múlva? -, ki kell őket mentenem az elsüllyedt évtizedekből. Minél többet a szegény nyomorult sorsú régi zsidókból.

Nagyapa szálfaegyenes, inas-sovány öregúr volt, csupasz koponyáján ragyogott a napfény. Sötét öltönyt viselt, gyakran mellénnyel és mindig nyakkendővel. Azt hittem, gazdag, mert Pestről érkezett hozzánk a nagyünnepekre, és a pestiek mind gazdagok. Ő tartotta a szédert, mert ő volt a legidősebb a férfiak között. Különben is minden vallási előírást jól ismert, ez persze nem akadályozta meg, hogy a többiek végigvitatkozzák a széder esti előkészületeket. Nagyapa cukorbeteg volt, szigorú diétára ítélték, és rendszeres inzulininjekcióra. Naponta háromszor engedelmesen szurkálta magát, de a diétához nem tudott hozzászokni. Be-besurrantaz ebédlőbe, ahol üvegtálakban halmozódtak az ünnepi sütemények és lopkodott belőlük, mint egy falánk kisgyerek. Ilyenkor anyu összeszidta, és ez nem használt amúgy vitathatatlan tekintélyének. Halálát is a cukorbetegség okozta. A gettóban nem jutott inzulinhoz. A lábán elfekélyesedettegy közönséges seb, így mesélték a nagybátyámék, sehogy se gyógyult, vegül belehalt. Laci bácsi, anyu testvére kézikocsival húzta ki a temetőbe. Ez egy nappal Budapest felszabadulása után történt. Amikor utoljára megkérdeztem, hetvenkét éves volt. Az öregemberek nekem sokáig hetvenkét évesek voltak.

Évtizedekkel később anyu megmutatta azt a Dob utcai házat, amelyikben gazdag nagyapám lakott, és amelyikben anyu megszületett. Többudvaros ház belső udvaráról nyílt a lakásuk. Hat vaslépcső vezetett hozzá, a két szoba meg a konyha ablakai mind a kopár udvarra néztek.

Steiner bácsi

Ült a félhomályos, földes – barátnőm kijavít: köves – szobában. (Ez fontos körülmény, jóízűt köpködni szerintem csak földes helyiségben lehet.) Szívta hosszú szárú pipáját, időnként sercintve kiköpött, és morgott valamit. Sűrű, ősz szakálla szétterült mellén, csimbókos haja kétoldalt kigyűrődött a kipából. Féltem tőle, főleg a köpködés miatt, amit sehogy se tudtam összeegyeztetni a nálunk szokásos tisztasági szabályokkal. Nem megyek el hozzá, mondtam otthon durcásan, mindig köpköd. De valamiért menni kellett, hisz nagyon távolról rokonok voltunk.

Nem volt tősgyökeres endrődi, valahonnan Észak-Magyarországról került ide, amikor a száz lelket számláló kilé vágót és előimádkozót keresett. Steiner bácsi jómódú, vallásos családból származott, de a família tönkrement, ráadásul a felesége megbetegedett, neki meg valahogyan gondoskodnia kellett népes családjáról. Tizenegy gyerek és egy beteg feleség. Elfogadta az endrődiek ajánlatát, ami nem kecsegtette zsíros keresettel, az endrődi hitközség inkább szegény volt, mint gazdag. Két gyerekét kézen fogta, és megjelent a hitközségi vezetők előtt. Azok persze kikérdezték, hát a család? Beteg feleség, sóhajtott Steiner bácsi, ehune két gyerek, kilenc meg kint van a temetőben. A jószívű hitközségi urak sajnálkoztak, kilenc a temetőben, micsoda szerencsétlenség. Csakhogy a megegyezés után szép sorban előkerült mind a kilenc. Steiner bácsi igazat mondott, apai utasításra kint várakoztak a temetőben, ahol a papa hagyta őket. Így foglalta el a kétszobás szolgálati lakást tizehárom személy és éltek szegénységben, nélkülözésben, amíg a lányokat el nem vitte egy-egy távoli faluból ide sadhenolt legény. Az egyiket, Sárit, éppen anyu testvére, Laci bácsi, aki fülig beleszerelmesedett az égő szemű, nagy mellű Steiner lányba.

A kiterjedt familia később szétszóródott a világban. Némelyikből feleség lett Kanadában, másikból üzletember Pesten, leggtöbbjéből fekete füst Auschwitzban.

Fenákel Judit