Peremiczky Szilvia: A neológia ma
2016. január 27-én a Magyar Tudományos Akadémia adott otthont
a Schweitzer József-emlékkonferenciának.
A konferencia egyszerre volt megemlékezés és tudományos esemény, egyúttal újabb lehetõség a vallásközi párbeszédre. Ugyanakkor az eseménynek – részben talán sans savoir, tudtán kívül – kiemelkedően fontos üzenete volt a magyar neológia önképének, történeti tudatának, jelen helyzetének és a társadalomhoz szóló üzenetének szempontjából is.
A magyar neológia a 19. században a haszkala, a zsidó felvilágosodás szellemiségének hatására, a liturgiát megújító mozgalomként jött létre, de elhatárolódva a német reformmozgalmak radikális újításaitól. Önképének kialakulása szorosan összefügg a mózeshitű magyar identitás kialakulásával, azaz a zsidó vallású magyar önazonosság születésével. A reformkorban a pesti zsidó orvostanhallgatók által létrehozott Magyarító Egylet, az általuk 1848-ban kiadott Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848- ik szökõévre, az évkönyv szerzõi, és általában az elsõ magyarul író zsidó író- és költõnemzedék – Diósy Márton, Szegfi Mór, Heilprin Mihály, Reich Ignác, Friedmann S. Gyula – helyezik irodalmi-kulturális keretbe a neológia identitását. A neológia eszménye a vallási tudományokban és világi tudományokban, műveltségben egyaránt jártas magyar zsidó ideája volt, a „honszeretet és felekezeti hûség” szellemisége – miként Frank Tibor Wahrman Mórról szóló kötetének címe is kifejezi. Wahrmann Mór, a mózeshitű magyar eszmény par excellence képviselõje országgyûlési képviselõ volt, Deák Ferenc híve. A szabadságharcban önkéntesként harcolt a magyar függetlenségért, késõbb az Országos Izraelita Kongresszus alelnöke és a pesti neológ hitközség elnöke lett. Ez az ideál fogalmazódik meg Kiss József és Makai Emil 19. század végén írt verseiben éppúgy, mint a kortárs költõ Gergely Ágnes szép 137. zsoltárparafrázisában, amelyben a honszeretet és a felekezeti hûség az Arany Jánoshoz és Jeruzsálemhez fűződő ragaszkodásban ölt költõi formát. Ez az ideál testesül meg a szabadságharcban a magyar függetlenségért harcoló zsidó önkéntesek, köztük az említett Wahrmann Mór személyében, és a magyar zsidó tudományosság nagy alakjainak, a Rabbiképzõ tanárainak – Blau Lajosnak, Bacher Vilmosnak, Löw Lipótnak, Venetiáner Lajosnak, Kecskeméti Árminnak, Scheiber Sándornak – munkásságában és személyiségben.
A soá pusztítása után fizikailag és szellemileg is újra kellett építeni a magyar zsidó életet. Újra kellett építeni a magyar zsidó identitást, a neológ identitást is, mindezt a kommunista diktatúra és a szocializmus idején, amely ennek útjába számtalan akadályt gördített. A rendszerváltástól napjainkig terjedõ időszak az újrateremtés vágya mellett az újradefiniálás kényszerét is magával hozta, amely persze nem szükségszerûen külsõ erõk által forszírozott teher, hanem a zsidóság lényegébõl fakadó igény is, a hagyomány (újra)értelmezésének a hagyomány alapjain történõ szükségessége. A magyar neológ zsidóságot az antiszemitizmus mellett kívülrõl számos olyan kihívás éri, ami a kereszténységet is – mint például a vallásos élet háttérbe szorulása, az ezotéria, a New Age mozgalmak erõsödése, a technikai civilizáció, a modern életforma csábításai. De olyan specifikus kihívásokkal is szembesülnie kellett és kell, mint például a Magyarországon új zsidó irányzatok – lubavicsi haszidizmus vagy amerikai reform – megjelenése, és az elõzõ „hivatalos” egyházi rangra emelése.
Ebben a kontextusban a Schweitzer József Emlékkonferencia egyik fõ üzenete, a neológiáról szóló és a neológia által megfogalmazott üzenet különös jelentõséggel bírt. A konferencia ugyanis a magyar neológia kiemelkedõ személyisége elõtt tisztelgett, és egymástól függetlenül kimondva és kimondatlanul, több előadó szinte zenei harmóniában és konkordanciában emlékeztetett a neológia értékeinek õrzésére és megfogalmazására a 21. század szellemében, nem elhallgatva a kudarcokat, nehézségeket, megoldásra váró problémákat sem. A neológia által képviselt érték zsidó érték és magyar érték, magyar zsidó érték, és ennek az értéknek és örökségnek a megismertetése a magyar társadalomban kiemelt feladat. Nemcsak a Mazsihisz elnöke vagy Schweitzer Gábor, a néhai országos főrabbi fia, vagy a neológ országos fõrabbi hangsúlyozta visszaemlékezésben, hogy Schweitzer József a neológia szellemiségét követte és hagyományozta következetesen le-dor va-dor, nemzedékrõl nemzedékre – de a magyar zsidó tudomány olyan élvonalbeli kutatói, mint Komoróczy Géza és Turán Tamás is. Mindkét elõadás hangsúlyozta, hogy a neológia egyik legfontosabb szellemi öröksége a rabbinikus tudás mellett a világi mûveltség, a kulturális asszimiláció. Turán Tamás a Rabbiképzõ egykori igazgatójának, Blau Lajosnak 1900-ban született véleményét idézte: a zsidó „papnak” a kultúra és a magyarság misszionáriusaként éppúgy magyar műveltséggel és nemzeti érzéssel kell bírnia, mint a keresztény papnak, és ez a követelmény meghatározó volt a neológia önképében. Az új rabbi-ideál szerint a rabbi a mûvelt, keresztény hitszónokokhoz, lelkipásztorokhoz hasonló személyiség, és az egykori rabbinikus tekintély reprezentációvá alakult át, amely a neológ zsidóság önképét közvetítette a külvilág felé. Hozzátenném, hogy ezt az ideált – a közösségét szolgáló és a magyar kultúrában is járatos rabbi személyiség ideálját – képviselte Schweitzer József egyik szeretett költõje, a fentebb említett Makai Emil édesapja, Fischer Antal Enoch, makói fõrabbi is, akirõl fia Az öreg úr című versében rajzol megható képet. Utolsó beszélgetésünk alkalmával Schweitzer professzorral errõl a versről beszélgettünk – mondanom sem kell, hogy hibátlanul, fejbõl idézte. Errõl az akkulturációról, kettõs elkötelezettségrõl emlékezett meg többek között Schweitzer Gábor is, amikor felidézte, hogy édesapja homíliáiban egyszerre jelent meg a Szentírás tisztelete és Arany János öröksége
Az akkulturációban – amely, miként Turán megjegyezte, a neológia alappilléreinek egyike – a neológia a keleti-askenázi zsidóság civilizálásának lehetõségét látta. Turán szerint ez a szándék kudarcot vallott, Komoróczy Géza viszont másfelõl közelített. Szerinte az akkulturáció sikerét abban láthatjuk, hogy – jórészt a Rabbiképzõnek köszönhetõen a 19. század végétõl – a zsidó hagyomány és kultúra helyet kapott a magyar tudományosságban, és olyan tudósokkal és rabbikkal gazdagította a magyar tudományt, akik egyformán erős rabbinikus és a világi felkészültséggel rendelkeztek. Az utolsó rabbi, aki mindezt birtokolta, Schweitzer József volt, aki – éppen ennek a felkészültségnek köszönhetõen – rabbinikus tevékenységével és közszerepléseivel öntudatot adott a magyar zsidóság fősodrát képviselõ neológiának. A különbözõ kihívásokat Komoróczy is hangsúlyozta, és a megoldást Schweitzer József követte konzervatív neológ szellemiségben látja. A neológia követendõ útja a Sulhan Arukh szellemisége („Terített asztal”, Joszef Karo által a 16. században összeállított halakhikus törvénygyûjtemény), de korszerû értelmezésben, miként maga a Sulhan Arukh is ilyen korszerû értelmezés volt a maga korában; és lehetõleg megszabadulva az asszimiláció „bélyegzõ fogalmától”. Komoróczy ezen a ponton azt hangsúlyozta, hogy a társadalmi kulturális asszimiláció nem egyenlõ az önfeladással és a vallási asszimilációval. Az asszimiláció, mint társadalmi folyamat azt tette lehetõvé, hogy a zsidók ugyanúgy részévé váljanak a társadalom minden szegmensének, mint a nem zsidók, ennek következtében, többek között, több szegény és kétkezi munkából élõ zsidó volt, mint értelmiségi vagy pénzember. Komoróczy Géza szerint a neológiának ezt kell önképe részévé tennie, és ezt kell a társadalommal megismertetnie.
A konferencia tanulsága elsõsorban az, hogy a magyar neológia a mai napig is érvényes üzenetet hordoz, mind vallási, mind társadalmi szempontból, mégpedig az egyik leghagyományosabb zsidó vallási üzenetet, a hagyomány megõrzésérõl, a kor kihívásaira válaszolva és megújulva. Ez olyan üzenet, amely nemcsak a zsidó, de a nem zsidó közönség számára is fontos és idõszerû. Ennek az önképnek a megjelenítése a neológia feladata, és hogy ez az önkép egyáltalán létezik és átadható a mai Magyarországon, ez Schweitzer József egyik nagy öröksége.
A szerző a Mazsihisz tudományos igazgatója, az emlékkonferencia egyik szervezõje és az elõadásokból készülõ kötet szerkesztõbizottságának tagja, a kötet szövegeinek gondozója.
