Patrick Modiano: Dora Bruder

Részlet a Nobel-díjas író regényéből

Az elbeszélő ráakad egy 1941-ben megjelent újsághirdetésre: a szülők 15 éves eltűnt lányukat keresik. Az író a hirdetés nyomán kutatásba kezd. A regény szívszorító tényfeltárás, nyomozás az 1940-es évek Párizsában. A francia kollaboráció időszaka ez, a zsidóüldözés kezdete. Aki csak tud, rejtőzik, menekül. A hír azért különös, mert a kislány kétszer is megszökött egy katolikus internátus oltalmazó falai közül. Miért szökött meg Dora Bruder az iskolából, a szülői házból, és hol tartózkodott mintegy három hónapon át a náciktól megszállt Párizsban? Bár a titok titok marad, a regény végén előttünk áll Dora Bruder és szülei életútja egészen Auschwitzig.

1940. május 9-én, tizennégy éves korában Dora Brudert beíratták az irgalmas nővérek Mária Szent Szíve nevű bentlakásos egyházi iskolájába, a XII. kerületi Picpus utca 60–64.­ -64-be.

Az internátus nyilvántartásában ez áll:

Vezeték- és keresztnév: Bruder, Dora

Születési idő és hely: 1926. február 25. Párizs XII. kerület. Apja Ernest, anyja Cécile

Családi állapot: törvényes gyermek

A felvétel ideje és az igénybe vett szolgáltatás: 1940. május 9. Teljes panzió.

A távozás ideje és indoka: 1941. december 14. Szökés.

Miért íratták be a szülei internátusba? Bizonyára azért, mert egyre nehezebben ment hármójuknak az együttélés az Ornano bulvár szállodaszobájában. Mivel Ausztria 1938-ban megszűnt, és a „Reich” részévé vált, elképzelhető, hogy Ernest és Cécile Brudert mint a „Reich volt osztrák állampolgárait” internálás fenyegette.

1939 őszén a „Reich” polgárait és a „volt osztrák férfi állampolgárokat” „gyűjtő”-táborokba zárták. Két kategóriába sorolták őket: gyanús és nem gyanús egyénekre. A nem gyanúsakat Colombes-ba, az Yves-du-Manoir stadionba gyűjtötték. Aztán decemberben elszállították őket a „külföldi munkaszolgálatosok” közé. Vajon Ernest Bruder közöttük volt-e?

1940. május 13-án, négy nappal azután, hogy Dora bekerült a Mária Szent Szíve internátusba, a Reich volt osztrák női állampolgárait is behívták, és tizenhárom napra bezárták a Vélodrome d’hiver stadionba.[1] A német csapatok közeledtével aztán elszállították őket az Alsó-Pireneusokba, a gurs-i táborba. Vajon Cécile Bruder kapott-e behívót?

Lajstromoznak, különös, sosem hallott kategóriákba sorolnak, amelyek nem felelnek meg a valódi mivoltunknak. Beidéznek. Internálnak. Szeretnéd megérteni, miért.

Kíváncsi vagyok, honnan tudhatta Cécile és Ernest Bruder, hogy létezik a Mária Szent Szíve bentlakásos iskola? Ki tanácsolta nekik, hogy oda küldjék Dorát?

Gondolom, Dora már tizennégy éves korában önállósította magát, és unokanővére szerint lázadó természete erősen kiütközött. A szülők úgy vélték, fegyelemhez kell szoktatni. E célból zsidó létükre keresztény iskolára esett a választásuk. A Mária Szent Szíve internátusba szegény családok gyermekei jártak; az iskola igazgatónője abban az időben, amikor Dora odajárt, ezt jegyezte fel a tanulókról: „Ezeknek a gyerekeknek gyakran nincs családjuk, vagy ha van, nehéz körülmények között élnek; ők azok, akik iránt Krisztus mindig nagyobb szeretetet tanúsított.” Az irgalmas nővérek keresztény iskoláját bemutató egyik brosúrában ez áll: „A Mária Szent Szíve iskolát azért hozták létre, hogy a főváros nincstelen családjainak gyermekeit és fiatal leányait a legmesszebbmenőkig segítsék.”

Az irgalmas nővérek anyaegyháza Normandiában, a saint-sauveur-le-vicomte-beli régi apátságban volt, a párizsi internátus 1852-ben nyitotta meg kapuit a Picpus utcában. Kezdettől fogva szakképzést nyújtó oktatás folyt itt, és hetvenöt apácanővér foglalkozott ötszáz, munkáscsaládból származó fiatal lánnyal.

Az 1940. júniusi összeomláskor a tanulók és a nővérek elhagyják Párizst, és Maine-et-Loire-ba menekülnek. Dora is biztosan felszállt velük az egyik utolsó, zsúfolásig megtelt vonatra, amely még elhagyhatta az Orsay vagy az Austerlitz pályaudvart. A lányok csatlakoztak a Loire felé tartó országúton menekülők tömegéhez.

Júliusban visszatérés Párizsba. Internátusi élet. Kíváncsi vagyok, milyen egyenruhát viseltek. Lehet, hogy egyszerűen az 1941. decemberi körözvény személyleírásában szereplő bordó pulóvert, tengerészkék szoknyát, gesztenyebarna sportcipőt? Vettek blúzt a pulóver alá? Magam előtt látom egy napjukat. Ébresztő hétkor. Ájtatosság. Osztályterem. Ebédlő. Osztályterem. Tízperc az udvaron. Ebédlő. Osztályterem. Ájtatosság. Hálóterem. Kimenő vasárnap. Képzelem, milyen mostoha sorsuk lehetett itt azoknak a leányoknak, akik iránt Krisztus mindig nagyobb szeretetet tanúsított.

Úgy hallottam, hogy a Picpus utcai nővérek nyári tábort nyitottak Béthisyben. Vajon Béthisy-Saint-Martinban vagy Béthisy-Saint-Pierre-ben? A két falu a senlis-i kerületben, Valois-ban található. 1941 nyarán Dora Bruder néhány napot eltölthetett itt az iskolatársaival.

A Mária Szent Szíve internátus épületei nincsenek már meg. Az újonnan épült házak láttán arra lehet következtetni, hogy nagy területet foglaltak el. Egyetlen képem sincs az eltűnt iskoláról. Egy régi párizsi térképen az áll: „Egyházi iskolaépület.” Négy pici négyszög és egy kereszt jelzi az internátust és a kápolnát. A Picpustől a Reuilly utcáig tartó keskeny, jól látható sáv vágja ketté a telket.

A térképen az iskolával szemben, a Picpus utca másik oldalán az Isten Anyja Kongregáció és az Örökimádás Kisasszonyai találhatók. Mellette a Picpus kápolna és a temető, melyben a jakobinus terror utolsó hónapjaiban guillotinnal kivégzett több mint ezer áldozat nyugszik tömegsírban. A bentlakásos iskola mellett a második nagy telek a Sainte-Clotilde-apácáké. Aztán a diakonisszák következnek. Tizennyolc éves koromban engem is ápoltak itt egy napig. Emlékszem a klastromkertre. Nem tudtam, hogy az épületben női javító-nevelő intézet működik. Kicsit olyan volt, mint a Mária Szent Szíve. Egy kicsit olyan, mint a Jó Pásztor. Ha egyszer bezártak valakit e furcsa nevű intézmények valamelyikébe, nem tudhatta, eljön-e a szabadulása napja. Angers-i Jó Pásztor, Darnetali Menedék, Limoges-i Szent Magdolna Menhely, Názáreti Magány.

Magány.

A Picpus utca 60–64. alatti Mária Szent Szíve internátus a Picpus és a Gare-de-Reuilly utca sarkán állt. Abban az időben, amikor Dora itt lakott, a környék még vidékies hangulatot árasztott. Az utca páratlan oldalán magas kőfal húzódott, amelyet árnyékba vontak a kollégium fái.

Alig találtam néhány helyet, amely ma is olyan, mint amilyennek Dora láthatta napról napra, majdnem másfél év alatt. Amennyire én tudom, a nagy kert csaknem egészen a Gare-de-Reuilly utcáig tartott, és a Picpus utcai három főépületet egy-egy udvar választotta el egymástól. Emögött kápolna állt. A kápolna közelében Mária szobra alatt egy mesterséges sziklabarlangba vájták a kollégium egykori pártfogóinak, a Madre családnak a sírboltját.

Nem tudom, voltak-e barátnői Dora Brudernek a Mária Szent Szívében. Vagy ellenkezőleg, megtartotta a három lépés távolságot? Ameddig egyik iskolatársnőjét sem tudom tanúként idézni, csak feltételezésekbe bocsátkozhatom. Ma is kell élnie valahol Párizsban vagy a külvárosban egy hetvenes éveiben járó asszonynak, aki emlékezne egykori padtársára vagy hálószomszédjára, a 15 éves, 155 cm magas, ovális arcú, szürkésbarna szemű Dorára. Szürke sportkabátot, bordó pulóvert, tengerészkék szoknyát és sapkát, gesztenyebarna sportcipőt viselt.

E könyv írása közben fényjeleket küldök, mint a világítótornyok, és sajnos nem biztos, hogy a fény áthatol az éjszakán. Reménykedem.

Ebben az időben a Mária Szent Szívének rendfőnöknőjét Marie-Jean Baptiste anyának hívták. Életrajzában az áll, hogy 1903-ban született. A noviciátus után Párizsba küldték, a Mária Szent Szíve rendházba, ahol 1929-től 1946-ig tizenhét évet töltött el. Alig múlt negyvenéves, amikor Dora Bruder bekerült az iskolába.

A feljegyzések szerint az anya „önálló gondolkodású, nagylelkű”, „erős egyéniség” volt. 1985-ben halt meg, három évvel azelőtt, hogy tudomást szereztem Dora Bruder létezéséről. Emlékezett volna rá, ha másért nem, hát azért, mert megszökött. Ugyan mit is mondhatott volna nekem? Néhány apró részletet, néhány hétköznapi tényt? Ez a nemes lélek nem olvashatott Dora gondolataiban, azt sem tudhatta, milyen volt a kollégiumi élete, sem azt, hogy mi járt a lány fejében reggel és este a kápolnában, vagy hogy milyennek találta az udvaron a műbarlangot, a kert falát, a hálóban sorakozó ágyakat.

Rátaláltam egy asszonyra, aki Dora Bruder szökése után néhány hónappal, 1942-ben került az iskolába. Tizenkét éves volt akkor, tehát fiatalabb Doránál. A Mária Szent Szívéről gyermekkori élményeket őriz. Az anyja, egy lengyel származású zsidó asszony egyedül nevelte. A Goutte-d’Or negyedben, a Chartres utcában laktak, néhány lépésre attól a Polonceau utcától, ahol Ernest, Cécile és Dora Bruder lakott. Hogy éhen ne haljanak, az anyja éjszakai műszakot vállalt egy műhelyben, ahol meleg kesztyűket varrt a Wehrmachtnak. Ő maga a Jean-François-Lépine utcai iskolába járt. 1942 végén, a razziák idején a tanítónő azt tanácsolta az anyjának, hogy bújtassa el, és valószínűleg ő adta meg nekik a Mária Szent Szíve internátus címét.

Suzanne Albert néven íratták be, elhallgatták a származását. Nemsokára megbetegedett. Gyengélkedőre küldték. Ott volt orvos. Mivel visszautasította az ételt, hamarosan eltanácsolták az iskolából.

Bizonyára a tél miatt, s azért, mert olyan komor idők jártak, úgy emlékszik, hogy minden fekete volt abban az internátusban: a falak, az osztálytermek, a gyengélkedő – az apácanővérek csúcsos fehér főkötőjét kivéve. Úgy érezte ott magát az ember, mint valami lelencházban. Vasfegyelem. Nem fűtöttek. Marharépát ettek. A növendékek „hatórai imát” mondtak, s én elfelejtettem megkérdezni, hogy reggel hat óra volt-e, vagy este hat óra.

Dora az 1940-es évet a Picpus utcai internátusban töltötte. Vasárnaponként biztosan meglátogatta a szüleit, akik még mindig az Ornano utca 41. szám alatti hotelszobában laktak. Nézem a metrótérképet, és megpróbálom elképzelni, milyen útvonalon közlekedhetett. Ha el akarta kerülni a sok átszállást, az iskolához közeli Nation állomáson szállt fel a metróra, a Pont de Sèvres-i irányba. Átszállt a Strasbourg–Saint-Denis-n a Porte de Clignancourt felé tartó vonalra. A Simplonnál szállt ki, éppen szemben a mozival és a hotellel.

Húsz évvel később gyakran szálltam fel a Simplonon. Mindig este tízkor. Egy-két utas lézengett az állomáson, és sokat kellett várni a metróra.

Vasárnap késő délután Dora ugyanezt az útvonalat tette meg visszafelé. Vajon elkísérték a szülei? A Nationnál kiszállva még gyalogolnia kellett, a Picpus utcát a Fabre-d’Églantine utcán keresztül lehetett elérni.

Visszatérés a börtönbe. A nappalok egyre rövidültek. Éjjeli sötétségben vágott át az udvaron, ellépett a sziklabarlang formájú sírbolt előtt. Felment a lépcsőn. Végig a folyosókon. Kápolna, vasárnap esti ájtatosság. Aztán sorakozó, szó nélkül fel a hálóba.

Patrick Modiano: Dora Bruder. fordította: Rőhrig Eszter, Vince Kiadó Kft, 2006. 156 oldal.

Kapcsolódó cikkek:

Patrick Modiano francia író kapja az irodalmi Nobel-díjat

Patrick Modiano: A kis Bizsu – részlet a regényből

 

 

 

[1] Téli Kerékpárstadion, az 1899-es világkiállításra épült, eredetileg amerikai típusú kerékpárversenyek számára.