“Őskeresztény gyáros a két zsidónővel”

Részlet Zoltán Gábor: Orgia című, könyvhétre megjelenő regényéből.

Hármuk fölvezetését az esküvői bankett utánra időzítették. Addigra belakott, beivott mindenki. Néhányan hazasiettek lepihenni, mások kimentek razziára vagy épp őrt álltak. Így is voltak ötvennél többen. Férfiak-nők vegyesen, és mindenféle korosztály képviseltette magát. Nagyobbrészt a tizenkettedik kerületi nyilaskeresztes pártszervezet beiratkozott tagjai, de néhány vendéggel tarkítva. Páter Kun nem számít vendégnek, noha csupán október óta tartozik ide, mellette viszont ott van Laczkovics atya, aki tényleg csak alkalom szerint társul a csoporthoz. Néhányan korábban olyan szervezetek tagjai voltak, amelyek most vannak beolvadóban a Nyilaskeresztes Pártba, például KABSZ-osok. Nekik jó alkalom az ismerkedésre, összemelegedésre egy ilyen este.

Míg várnak a három delikvensre, a jól informáltak felkészítik a többieket a programra: most jön az őskeresztény gyáros a két zsidónővel, a feleségével és a szeretőjével. Amellett katonaszökevény és sokszoros zsidóbújtató. A kis Wéber, anélkül, hogy bárkinek szólna, helyet csinál magának a zongoránál, és megropogtatja az ujjait. Mások hasonlóképpen készülődnek. Egy pattanásos arcú fiú a nagyapja ostorát suhogtatja.

A terem zsivaja elhalkul. A három személyt szorosan egymás mögött a bejárathoz állították. A legalacsonyabb került előre. A feleség. Utána jön a szerető. És végül Renner maga, a hórihorgas. Akár egy tornasor, veszik észre egyszerre többen, és már kuncognak. Azok hárman hunyorognak. A zárka sötétsége után erős a terem fénye. Lehajtják a fejüket. De nem sokáig váratják őket. Hátulról valaki nekifutásból fenékbe rúgja a vasgyárost. Mindhárman a terembe vágódnak, és felharsan a nevetés. Legalul lapul a feleség, rajta a szerető szétnyaklott tagokkal, a kupac tetején a gyáros. Forte fortissimo a zongora: Wéber a Gladiátorok bevonulását játssza. Míg szól az induló, nem kezdődik meg a formális vallatás. Körbeveszik, cibálják, ide-oda lökdösik a trió tagjait.

Aztán a páter kiadja a parancsot: – Levetkőzni!

 

Nincs ember, aki meg tudná mondani, mennyi idő múlva kerülnek vissza a fürdőszobába. Nincs, mert sem ők, sem a kínzóik nem néznek órát. A fogolytársak sem, a fürdőszobában. Aki képes volt, aludt. A festőnő az ölébe vonta fiát. Ő elszundított egy időre, a gyerek végig éberen hevert, hallgatta a zenébe keveredő ordításokat.

Az a három csupaszon érkezik vissza. Egypár ruhadarabot percekkel később szednek össze odafönt, és vetnek utánuk a sötétbe.

Ezek még csak össze se bújhatnak, mint más csupasz és didergő állatok. Ezeknek a lehető legtávolabb kell húzódniuk egymástól. Más rabokhoz lehetőleg hozzá nem érni. Ami persze nem megvalósítható.

Odabent erős a törekvés mindenkiben, hogy őrizzék a szemérmüket. Például nemi szerveket gyerek lehetőleg ne lásson. De még sötétben is, ha elájul valaki, és föltárulkoznak a tehetetlen test részei, valami ruhával, ronggyal megpróbálják eltakarni a többiek. Még annak tudatában is, hogy a kihallgatások és egyéb alkalmak során nézniük és látniuk kellett ilyesmiket, és akkor is, ha a megtorlószobában ők maguk, a gyerekek szintén le lettek meztelenítve. Ezen az éjjelen csak egy kisfiú van benn, Tamás. Ugyanazon a napon hozták be az anyjával és egy szomszédasszonyukkal, mint Renneréket. A tudatlan, jámbor szomszédasszonyt azóta kiengedték. Nemcsak keresztény, de ráadásul székely származék. Föl se merült, hogy rejtegesse Tamásékat, mindössze vállalta, hogy süt nekik valamit a hozott lisztjükből. Fogalma sem volt róla, hogy zsidók. Azért egy fél tucat taslit kiosztottak neki, ne érezze, hogy hiába jött. Feldagadt az az amúgy is pufók orca. De ügyeltek rá, súlyosabb sebet ne kapjon. Azzal tette magát gyanússá, hogy a festőnő letartóztatásakor menekülni próbált. A raj parancsnoka utána kiabált: ne erőlködj, úgyse bírsz olyan gyorsan futni, ahogy én lövök!

A kisfiú meg az anyja harmadik napja van benn. Ezalatt sokan megfordultak a Városmajor-utca 37-ben, volt olyan este, hogy száz embert kísértek a Duna-partra. Azok nem töltöttek bent huszonnégy órát sem. Így aki kezd tartós vendéggé válni, abban óhatatlanul feltámad a remény, hogy életben hagyják. Kérdés, mire, meddig tartják őket a nyilasok.

Azt az asszonyt, akinek délután eltörték a gerincét, vélhetőleg hamar elviszik. Egyelőre él, és negyedóránként elnézést kér, mert deréktól lefelé megbénult, a következményekkel még nehezebbé téve a többiek helyzetét.

A vasgyáros, a felesége és a szeretője magukra cibálják az utánuk szórt rongyokat, és a helyiség különböző sarkaiban kuporogva pihenni próbálnak. Sebeiket verejték csípi. Irén, a szerető síkos folyást érez a combján. Geci. Az csorog belőle. Utána számol a napoknak. Legrosszabbkor történt. Ebből gyerek lehet. Lehetne, ha őt magát ki nem nyiffantanák közben. Márpedig kinyiffantják. Ez most bizonyosnak látszik. Nem kell, hogy aggódjon a baby miatt. Attól se fél, hogy elképzelje. Hosszú a keze-lába, mohó a szeme és a szája. Puhán tapad a véres mellbimbókra.

 

Tóth Icu hasa domborodik már. A legkisebb Kiss György változatos ingerek között növekszik. Állandó körülötte a mozgás, és annyi mindent hall: sírást és nevetést, bombázást és zenét, lövéseket és halálsikolyokat. Virgoncan ficánkol a magzatvízben.

Gőgös Erzsébet még csak reméli, de nem tudja: áldott állapotba került már ő is. Rögtön az első este, a nászéjszakán, mikor összefeküdt Bartányi Miklóssal. A rendelkezésükre bocsátott böszörményiúti zsidólakás illatos ágyában. Böbe fiatal, kicsattan az egészségtől. Mindene kerek. Orca, kebel, has, segg. Rugalmas. Lehet, hogy Miksi első blikkre nett hivatalnok, de a fegyelem burka alatt klasszikus sváb erő és szenvedély dohog benne. Történt mindez pontosan, mikor a német páncélosok megállíthatatlanul törtek előre a havas belga erdőben, aprítva a tehetetlen amerikai csapatokat. A fogságba esett fiatal jenkik mind egy szálig könyörtelenül le lettek gépfegyverezve. Sűrű felhőzet oltalmazta a felderítő repülőktől és a bombázóktól a hősöket. A természet vitathatatlanul a germán fegyvereket segítette. Bartányi Miklós ugyancsak a természet erejétől támogatva szerzett érvényt a fajfenntartás parancsának. Három a magyar igazság, egy a ráadás: rövid szünetekkel négyszer hágta meg süvöltő aráját.

Ugyancsak elhálta nászát a kis Schramek Edit a Schablauer tanítóval. Ahogyan illik, vér csordult a lepedőre, de az időpont nem kedvezett a foganáshoz. És a találkozás egyik félnek sem volt annyira élvezetes, hogy alig várnák a további alkalmakat.

Fettiger Magdó idősödő, sok bajt látott teste kevéssé fogékony a terhességre, hiába döföli állhatatosan a kisebbik Wéber.

Rédli Szepi pedig, ez a jó kiállású szőke gyerek kudarcot vallott a feleségénél. Mikor vetkezni kezdtek, még feszült a gatyája. Minél nagyobb felületek szabadultak ki ruháik takarásából, a farka annál kisebb lett. Látta, hogy baj van, és látta az asszony is. Szepi megkísérelte benyomni a lyukba, ahogy volt, puha állapotban, de az úgy nem ment. Próbálkoztak még azon az éjszakán és később némelykor. Jókat beszélgetnek a hungarizmusról. Semmi ellentét nem merül fel közöttük. De ha a felesége a közelben van, a Rédli nemi szerve kész, passz, működésképtelen. Másrészt érthetetlen módon előfordul, hogy egy kihallgatás közben kimegy a vécébe, és elővéve a szerszámot, kicsit megmozgatja, az mindjárt olyan lesz, mint egy ágyú. Egyszer addig húzogatja, míg ki nem spriccel belőle az anyag, hatalmas adag, rá a falra. Nézi a nemi szervét, nem megy ki belőle a merevség, vastagabb a Szabó testvérénél, és majdnem olyan hosszú, mint a Hellingeré. Aztán mikor visszatér a megtorlószobába, a vékony zsidógyerek, akinek kihallgatása közben kiment, már ájultan hever a padlón. Magára hagyták, a testvérek kimentek újabb személyekért. Szepi a test mellé guggol. A fiú farkának egy kis része kilóg az alsónadrágból. Végig se gondolva, hogy mit csinál, Szepi beljebb nyomja az egyik szöget, ami a körmök alá volt verve. A fiú semmibe meredő szemei előbb a csillárra, aztán Szepi arcára irányulnak. Na jó, mondja Szepi, ebbül nem élünk meg. Sorra kihúzgálja mind a szögeket. Lábra állítja a fiút, és leviszi a pincébe. Mélyen magába szívja a nyaka szagát. Mosdatlan, de finom. A szögeket nem hajítja el, a zsebébe teszi. Elég az hozzá, egyelőre Zájecz Böske se került áldott állapotba. És erre most már kicsi az esély, mert a fiatalasszony nem jár be a Városmajor-utca 37.-be, Rédli pedig nem jár haza. A munkának szenteli magát. A festőnő lakását ő üríti ki, és a pincében tárolt ládáit is ő szállítja be a nyilasházba.
Más titkok is rejtőzködnek a testekben. Egy harmincnyolc éves nő éppen elmerül a Dunában, három másik, akikkel össze volt kötözve, húzza lefelé. A víz furcsán langyosnak hat a levegő után. Ami félóra hosszat fagyasztotta védtelen tagjait. Őt csak horzsolta a lövés. Egy percig sem bírja visszatartani a lélegzetét. Muszáj kinyitni a száját. Magába nyelni a folyót. Tudja, hogy emiatt meghal. Egyelőre viszont él, és vergődik. Karja-lába a lelőtt társak karja-lába közé akad. Most, ha megkönyörülne rajta az áradat, ha kisodorná a kövekre, ha csak a fejét ki tudná emelni, még felköhöghetné a vizet. De mélyre merülnek, sziklákhoz ütődnek. Aztán feljebb sodródnak, csak éppen a felszínig nem jutnak. Már a szeme sem áll ellen, nyitottan mered a vízbe. Keresi a fényt. A természetes testmelegnél hűvösebb közegben az agysejtek tovább bírják. Később alszik ki végleg a tudat. A kivégzők időközben az Alagút felé baktatnak, a jól végzett munka örömével. A nő testében a legtöbb sejt még mindig él és működik. Egyik emlőjében van egy tumor, annak a sejtjei ekkor is javában osztódnak. Idővel majd abbahagyják. A tetemet néhány nappal később kifogják. Rendőrorvos felboncolja. Jegyzőkönyvbe diktálja a testfelszínen mindenütt megtalálható hámsérüléseket. A bántalmazásokból eredő zúzódásokat. A jobb karon látható, izomszöveten áthatoló, eret nem sértő lőtt sebet. A vízzel telt tüdőt, ami egyértelműsíti a fulladást mint halálokot. És rögzítésre kerül természetesen a korai stádiumban lévő rák is. Ez már a sokadik hasonló eset, a rendőrorvos nem filozofál rajta, nem viccelődik, hogy most akkor az erőszakos halál a szerencsésebb vagy a természetes.