Oroszországi kutatások – zsidó filmesekről

Beszélgetés Dr. Geréb Anna filmtörténésszel

 

Filmtörténész, dokumentumfilmendező, filmarchívátor, esztéta, szakíró, tanár. Melyik leginkább?

Filmtörténész vagyok leginkább. Bölcsészkart végeztem magyar-orosz szakon. Az első munkahelyem és az utolsó is a Magyar Filmarchívum.

2006-ban fellépett a budapesti Orosz Stúdiószínház előadásán, de lefelejtették a színlapról.

Nem lefelejtésről van szó, hiszen nem vagyok tagja a színháznak, de néha betettek egy előadásba, mert szeretek kornyikálni.

Olvastam a Zsigmond Király Főiskola hallgatóinak értékelését, ahol filmtörténetet adott elő. Mindenből jelesre értékelték.

Nem vagyok egy tanár típus, mert engem mindig elvisz a hév meg a lelkesedés. Lelkendezni szeretek és nem szisztematikusan előadni valamit. Valószínűleg ez fogja meg a hallgatóimat.

Ön filmeket is rendez?

Nem mondom magam filmrendezőnek. Készítettem dokumentumfilmeket, de azok nincsenek igazán megrendezve.

Miért éppen az orosz filmre esett a választása?

Orosz nyelvtanulás közben kezdett feltárulni előttem az orosz kultúra szépsége és mélysége. Aztán fedeztem az orosz filmet is, hogy micsoda hihetetlen affinitásuk van az oroszoknak a képi kifejezéshez.

Beszélhetünk valamennyit a családi hátteréről?

Édesapám romániai magyar ortodox zsidó családban született, édesanyám pedig pápai neológban. Édesanyám élete volt tragikusabb. Jól indult, de jöttek a zsidótörvények, és akkor már volt egy keresztény fiútól egy kisbabája. Sikerült elbújnia, így megmenekült, a férje viszont elpusztult, mert antifasiszta volt. Édesapám a háború után jött vissza hadifogságból, akkor ismerkedtek meg. Apám fiatalon nagyon naiv volt, akarta látni a Szovjetuniót, a nagy Sztálint, úgyhogy ő kéredzkedett fel egy vonatra, de kétszer elküldték, végül harmadszorra elvitték és Grúziába került. Itthon szüleim házasságkötése után 1951-ben születtem én, aztán az öcsém.

Visszatérve az Ön kutatásaihoz, az örmény és a bolgár film is a területei.

Tiszteletbeli örmény és tiszteletbeli bolgár is vagyok. A filmarchívum a Magyarországon bemutatott filmeket őrzi, és ezeket kellett nekem feldolgozni, műsorokat összeállítani a nézhető filmekből, és a mi mozinkban, a Filmmúzeumban- később Örökmozgóban bemutatni, ezekhez írni.

Gaál Franciska karrierje című, orosz nyelven megjelent kötete elnyerte az orosz színházi alkotók és kritikusok különdíját.

Egy orosz kutató hívta fel a figyelmemet rá, így ismertem meg ezt az elképesztő tehetségű és szörnyű véget ért sztárt. Gaál 1936-ban Amerikába menekült és később már nem játszották itthon a filmjeit zsidó származása miatt. New Yorkban elfeledve, kifosztva, betegen, magányosan vegetált több, mint tíz évig, mire a halál megszabadította szenvedéseitől. A hagyatéka nálam van. Moszkvában ebből egy nagy kiállítás nyílt 2014-ben a Bahrusin Színháztörténeti Múzeumban, mely a világ egyik legnagyobb színházi múzeuma. Szeretném, ha kaphatna valamikor Gaál Franciska egy állandó kiállítási otthont, elég lenne 50 négyzetméter. A könyvem róla remélhetően idén, az év vége felé megjelenik magyar nyelven is.

Gaál Franciska szovjet karriert is befutott.

A ’30-as években a Szovjetunióban nem nagyon játszottak úgymond külföldi filmeket. Sztálinnak viszont megtetszett Gaál Franciska és megvásárolták három német nyelvű filmjét. A Péter című óriási siker lett, Gaál hihetetlen bálvánnyá vált a Szovjetunióban, kívülről tudták a dalait. A mai napig nincsen olyan év, hogy valamelyik orosz TV külön műsort ne szentelne Gaál Franciska jubileumának.

Ki volt Jenei Jenő?

Az orosz zsidó film kutatása rendkívül érdekes volt számomra. Erről nem tudott senki Magyarországon. Az oroszoknál pedig sokáig úgy tartották, hogy csak szovjet ember van, zsidó nincs. Ugyanakkor már a cári időkben is saját stúdióik voltak az orosz zsidó filmeseknek. Az elkészült filmekből megismerhetőek az akkori zsidó élet körülményei, még akkor is, ha mindezt romantikus történetekbe foglalták. Jenei Jenő az első világháború alatt hadifogságban Oroszországban kötött ki. A leningrádi Lenfilm filmstúdióban a szovjet expresszionista díszlet mestere, a szovjet filmművészet egyik úttörője lett. Kevés magyar szólt bele a nagy szovjet filmművészetbe, ő ige

Több tanulmánya jelent meg Szergej Eizensteinről, valahol azt is írta, hogy hazudott.

Amikor először említettem Moszkvában egy szakmai barátomnak, hogy Eizenstein zsidóságával is szeretnék foglalkozni, ingerült dühhel mondta, hogy ilyen nincs, Eizensteinek nem volt ilyen identitása. Persze ettől még jobban kedvet kaptam. Elég csak megnézni a filmjeit, és kiderül, hogy igenis foglalkoztatta a zsidóság. A második világháború alatt tagja lett a zsidó antifasiszta egyesületnek és ezt egyáltalán nem titkolta. Családtörténetileg is kutattam a témát. Lefordíttattam angolra és mondhatom ez az egyik legtöbbet idézett írás a témában a nemzetközi tudományos platformokon. A hazugságról annyit, hogy Eizenstein valójában csalt is, mert élni és dolgozni akart, de az összes többi szovjet rendező is ezt csinálta. Például a saját filmjét meghamísította, átvágta. A Svájcban készült „Asszonyok fájdalma, asszonyok öröme” propaganda film volt a titokban, és nem kórházban végzett abortuszok ellen. Eizenstein elő akarta adatni a filmet a Szovjetunióban is, ezért bemutatta, hogy Svájcban, illetve a kapitalista országokban hogyan halnak meg a szerencsétlen nők, bezzeg a Szovjetunióban milyen jók a körülmények. Ide vágta be a svájci kórház képeit, mintha az a Szovjetunióban lenne. Elhagyta a német hangot és némafilmként vetítették a Szovjetunióban.

Beszélhetünk Eizenstein rajzairól is?

Eizenstein egész életében rajzolt is, csak úgy mellékesen. A Rettegett Iván című film hagyatékából való magángyűjtemény teljes anyaga, 94 rajz került az egyik főszereplő unokahúgának a birtokába. Így nyitottuk meg mintegy 50 rajzzal a kiállítást Budapesten, és erről jelent meg a kötet egy orosz filmtörténész és az én tanulmányommal. A címe: Szergej Eizenstein, a rajzoló rendező.

Olvasom, hogy „Hol az igazság?” címmel, 1913-ban készült talán az első film az oroszországi zsidó pogromokról.

Igen, ez megtalálható a neten. A holokausztról mai orosz filmeket nem nagyon ismerek, illetve van egy film, címe „Női szabó”, amit a főszereplő Szmoktunovszkij miatt szeretek.

Ön feltárta egy dokumentumfilmjében, hogy hova tűnt Kádár 1956. november 3.-án.

A ’70-es években orosz sógornőm egy távoli rokona, kiejtett egy mondatot. Miközben arról folyt a szó, hogy hova tűnt Kádár november 3-án, jött ő: „azt mindenki tudja. Ungváron volt. Én szállítottam, mint sofőr.” A ’80-as években a kérdésre – mint kutatási téma – pénzt kaptam a Sára Sándor vezette kuratóriumtól. Kérő levelemre azt válaszolták, hogy jó a téma, de kérjek több pénzt, mert amennyit kértem, abból egy fényképet sem lehet elkészíteni. Aztán el is készült a portréfilm „Andrej” címmel a szerencsétlen sofőrről, akit, – mint kiderült – „kezelés alá vettek”, hogy ne emlékezzen. Szerencsére az évek folyamán ebből felépült.

Olvastam írását, hogy Fjodor Saljapin, a világhírű operaénekes is szerepelt egy némafilmben.

A címszerepet játszotta Ivanov Gaj 1916-ban rendezett Rettegett Iván halála című filmjében. Aztán rájött, hogy kár volt vállalni és nem is filmezett egészen a ’30-as évekig, a halála előtti időszakig. Akkor a franciák megcsinálták vele a Don Quijote filmet, Massenet operáját. Egyébként az opera-némafilmek tüneményes alkotások. Többnyire szinkronban vették fel, külön megvan a hang és a kép, csak hát együtt lejátszani nem tudták.

Balázs Béla munkásságát is kutatta?

Több alkalommal kaptam ösztöndíjat, hogy Moszkvában szedjek össze Balázs Béláról, amit csak lehet. Az, hogy hova engedtek be, mindig az aktuális politikától függött. Balázs Béla 1931-től 1945-ig volt a Szovjetunióban. Oroszul nem tudott, németül írt. Belőle, a szimbolista költőből Németországban vált filmkritikus. Az ő Szovjetunióban keletkezett és megjelent írásainak 95%-a már megvan fénymásolatokban. Szerettem volna ezeket itthon kiadni, nyomdakészen össze van állítva, de eddig még nem sikerült kiadót találni.

Ön társszerzője a Filmlexikonnak, de ejtsünk szót Kabos Gyula kötetéről is.

Nemeskürty István nagyon megtisztelő ötlete volt, így született meg a tanulmányom a Kabos Gyula kötetbe. Egyébként a magyar színészek közül még Gábor Miklóssal foglalkoztam komolyabban, akibe már gyermekkoromban beleszerelmesedtem. III. Richard alakításába még ma is beleremegek, ha rá gondolok.

Jelenleg mivel foglalkozik?

A Nemzeti Filmintézet Filmarchívumában a XX. század elején született magyar filmek és filmesek dokumentumait gyűjtögetem. Szabadidőmet pedig zenével, operával, operettel töltöm, és beléptem egy kórusba is.