Őri István verse

Írta: Őri István - Rovat: Kultúra-Művészetek

Soha

Kősziklák közt sötét
habok sustorognak,
megtörik ív tövét
hullám ostoroknak.

Múlt mezőkre unva
őszi esőt szitál,
ködképekre hullva
mélabút recitál.

Éol hárfán benga
hűvös szelek árja,
halk sikolytól cseng a
téboly körhintája.

Hol kietlen nyugalom
oldódik a görcsben,
ránt lomha ujjakon,
a vér az égig szökken.

Nincs könny, szó, se moraj.
Létükkel vallanak.
Szirmok nélkül sóhaj
virágot hajtanak.

Kitépett sarjakból
elátkozott spórák,
halott föld szagától
könnyes diaszpórák.

Vak lidérc, mint tűzvész
gyászolók siralmán,
kincset lelve fürkész
hegy magas sír alján.

Idegekig csupasz
test, ujjbegyén tintás,
fülébe súg, gubbaszt…
Rejtett identitás.

támogatás

Címkék:2014-04