„Nyitás az Univerzum felé”

Martine Gozlan, Szenes Hanna életrajzának szerzője.

Az írónő nemrég Budapesten járt, ahol a Mazsike vendége volt. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

Martine Gozlan 1990 óta dolgozik közel-keleti tudósítóként a „Marianne”-nál, az egyik legismertebb francia magazinnál. Számos könyve jelent meg az iszlám fundamentalizmusról. Legújabb műve Szenes Hanna életét mutatja be, mely még csak francia kiadásban jelent meg. Remélhetőleg nemsokára magyarul is olvasható lesz majd. Beszélgettünk az erősödő antiszemitizmusról, a zsidóság identitásának sokszínűségéről, Szenes Hanna álmáról, Cionról, a Hatikva jelentőségéről és legfőképp arról: Hanna miért is jött vissza Magyarországra, a leendő Izrael földjéről, ha tudta, hogy itt a halál várhat rá?

 

Kérem, meséljen az eddigi munkáiról és, hogy mivel foglalkozik még? Nemrég látott napvilágot Szenes Hannáról írt biográfiája, miért tartotta fontosnak megjelentetni?

Francia író, és újságíró vagyok. A „Marianne”-nál dolgozom, mely az egyik legnagyobb francia magazin. Munkám során bejártam már az egész Közel-Keletet, s főként Izraelt, több mint húsz évvel ezelőtt. Számos könyvet írtam, a korábbiak az iszlám fundamentalizmusról szóltak, mely a mai napig nagy kihívást jelent egész Európának. A mostani, a tízedik könyvem Szenes Hanna életét mutatja be. Aktuális a téma, mert mindenütt a világon egyre erősödik az antiszemitizmus, Izrael szerepét meglehetősen démonizálják, és emellett Franciaországban kevesen ismerik őt. Szerettem volna, ha minél többen tudnak Hanna tevékenységéről: miért és hogyan döntött úgy, hogy segít létrehozni Izraelt. Talán ez a megismert, személyes példa is közrejátszhat az antiszemitizmus csökkenésében. A kutatás, írás során új információkat ismerhettem meg magam is. Például, fontosnak tartom megemlíteni, hogy milyen érdekes is volt megismerni a Soá előtti, 20-as, 30-as évek magyarországi zsidó életét.

Mit gondol, mi motiválhatta Hannát, hogy közvetlenül is részt vegyen Izrael létrehozásában?

Művelt, értelmiségi családból származott. Szüleivel együtt a város szellemi életének meghatározó szereplői voltak. Édesapja, Szenes Béla közismert írónak számított. Hanna, más néven Anikó teljes mértékben magyarnak tartotta magát egészen a tragédia pillanatáig,1939-ig, amikor meghozták az első zsidóellenes törvényt. Ekkor úgy döntött, hogy változtatnia kell eddigi felfogásán, ez nem folytatódhat így tovább. Az álmait kezdte el követni, a Palesztina területén létrehozandó Izraelről. Ezzel, kimondva-kimondatlanul is csatlakozott a cionizmus gondolatához. Nemsokára tagja lett a magyarországi Maccabi-klubnak, ahol elkezdett héberül tanulni és verseket is írni. Csodálatos költeményei vannak!

Álmai Cionját képzelte el egyedül lehetséges megoldásként, új hazának önmaga és a zsidóság számára. Ezért Palesztinába ment, a Szdot Jan kibucba, mely Ceasarea közelében található, és akkoriban még igen szerénynek, kezdetlegesnek számított. 1939-től 41-ig itt tanult egy mezőgazdasági iskolában.

Ön szerint, van-e aktuális üzenete Hanna történetének?

Természetesen! Leginkább azért döntöttem úgy, hogy megírom ezt a könyvet, mert megdöbbentem az antiszemitizmus erősödésétől Franciaországban. Persze nem akarom párhuzamba állítani ezt az időszakot a II. világháború idejével. De ebben a nehéz helyzetben tudtam igazán megérteni, hogy mit érezhetett Szenes Hanna, milyen lehetett, amikor a valódi szülőhazája távol van tőle. A mérhetetlen szomorúság és elvágyódás miatt döntött úgy, hogy elindul Cionba, és ott próbálja meg folytatni az életét…

Ez a könyv a múltról szól, a jelen pillanatában. Természetesen, mint mindent, ezt is felhasználhatják akár Izrael támadására is. De hiszem, hogy elmondva az igazságot, talán segíthet megérteni, Szenes Hanna miért döntött úgy, miután elhagyta Magyarországot, hogy mégis visszatér Budapestre és az életét adva segít zsidókat menteni. Az üzenete az, hogy mindig lesz olyan, aki nemet mond majd a rabszolgaságra és az elnyomásra. Igent a szabadságra és egymás megbecsülésére. Mikor Hanna börtönbe került és kínozták, akkor is héberre tanította a fogolytársait. Megpróbálta megtanítani nekik a Hatikvát, Izrael himnuszát. Egyedüli reményt talán csak ez jelenthetett. Nagyon megható volt erről hallani. Hannát, végül nem a németek ölték meg, hanem a magyar fasiszták. Azt gondolom, ha a magyar csendőrség nem működött volna együtt a megszállókkal, akkor nem következett volna be a magyarországi Soá. Vagy legalábbis jóval kevesebb lett volna az áldozat. Hiszen itt pusztították el leggyorsabban a zsidóságot – hónapok alatt. Szenes Hanna története, tragikus halála ellenére is a remény és a szabadság üzenetét hordozza magában.

Mit gondol, Hanna történetéből kiindulva, manapság mennyire jellemző még a zsidóságra az identitás-válság?

Mindenhol, ahol diaszpórában élünk, egyfajta kevert identitással rendelkezünk. Én például francia zsidónak vallom magam. Nem érzem, hogy válságban lenne az identitásom, inkább „kiegészítik egymást”. Szeretem Izraelt és Franciaországot is! Természetesen gyakran keressük az identitásunkat, és ilyenkor érezhetjük magunkat válságban, de ez adja a szépségét az emberi létnek.

Zsidónak lenni olyan, mintha egy másik világhoz tartoznánk, mely a teremtéshez vezető út, ösvény, nyitás az univerzum felé. Tehát nem szabad csak egy irányra fókuszálnunk. Nekünk ezt az identitást, a „nagy egészhez” való tartozás élményét tovább kell vinnünk, ahogy a szüleink, és remélhetőleg, majd a gyerekeink teszik…