Nyilvánosságra került, hogy halt meg Leonard Cohen
Leonard Cohen énekes, dalszerző álmában halt meg az után, hogy az éjszaka közepén elesett Los Angeles-i otthonában – jelentette be menedzsere. Robert B. Kory közleménye szerint “halála hirtelen, váratlan és békés” volt. Amikor a 82 éves énekes halálát a múlt héten bejelentette a család, nem közölték annak okát.
Kory megerősítette azt is, hogy Leonard Cohen november 7-én, hétfőn halt meg, három nappal azelőtt, hogy a Facebookon közölték a halálhírt. Az idős énekes-dalszerzőről köztudott volt, hogy az utóbbi évben romlott az egészsége és daganatos betegséggel küzdött.
Múlt csütörtökön temették el Montreálban szülei, nagyszülei mellé a család és barátok jelenlétében. Menedzsere közölte: tervezik, hogy Los Angelesben is megemlékeznek Leonard Cohenről.
Hanyatló egészsége ellenére a halála előtti hónapokban Leonard Cohen nagyon elfoglalt volt, azon dolgozott, hogy befejezze számos projektjét – mondták el barátai és kollégái a The New York Times amerikai napilapnak. Nemcsak befejezte októberben megjelent utolsó You Want It Darker című albumát, de két másik zenei projekten és egy versesköteten dolgozott.
“Érezte, hogy egyre kevesebb ideje van hátra. A lehető leghatékonyabban akarta kihasználni az időt, hogy befejezze munkáit” – mondta Patrick Leonard producer, dalszerző.
Amikor meghalt, egy olyan albumon dolgoztak együtt, amely Cohen dalai és más rhythm and blues inspirálta dalok vonós feldolgozását tartalmazza. Patrick Leonard, aki Madonnával, a Pink Floyddal és más neves zenészekkel dolgozik együtt, elmondta, hogy gyakran az éjszaka közepén kapott e-maileket dalszövegekkel Cohentől.