,,Nincs felekezeti piktúra…”

Írta: Szarka Zsuzsanna - Rovat: Kultúra-Művészetek

 Értékmentők – OMIKE művészakció, 1939-1944.

 Kiállítás a Zsidó Múzeumban, 2013. február 28. – április 30.

 

Az 1909-től 1944. március 19-ig működő Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) páratlan szervezőkészségét tanúsítja az a 738 színpadi rendezvény, melyet 1939-1944 láthattak a nézők a Goldmark Teremben. Itt léptek föl a zsidótörvények következtében a színházakból száműzött színészek. Az OMIKE hat kiállítást is rendezett hasonló sorsra jutott képzőművészeknek. (Minderről bővebben olvashatunk a www.omike.hu honlapon.) Az OMIKE események közönsége „pártoló tagok” útján verbuválódott, számukat 272 ezerre becsülik.

omike logo-crop 

Csakhogy az OMIKE története nem a kirekesztéssel kezdődött.

1909-ben azért jött létre, hogy Magyarország 800 ezres zsidó közösségének szociális és közművelődési igényeit kielégítse. Az egyesület terve már 1887-ben felmerült, de végül Hevesi Simon pesti főrabbi 1908-ban az Egyenlőség folyóirat lapjain megfogalmazott, sürgető szavai után vált valósággá. Zászlójára Hevesi rabbi hímezte a jelmondatot: „Ősi hittel, becsülettel a hazáért”. A szervezet vezetői igyekeztek harmonikus összhangba hozni a magyarosodás ügyét a hagyományos vallásos zsidó értékekkel; jóléti intézményeket hoztak létre: menzát és diákotthont a fővárosban tanuló diákoknak, könyvtárakat alapítottak és tudományos előadásokat tartottak, tanoncképzést és gyermeknyaraltatást szerveztek, vidéki fiókokat létesítettek.

A zsidótörvények hatására az OMIKE 1939 októberében meghirdette a Művészakciót: célkitűzése a jogfosztó törvények miatt pódium és kenyér nélkül maradt művészek megmentése, működésük lehetővé tétele volt. Összehozta a zsidó művészeket a zsidó műpártolókkal. A Művészakció irányítója az OMIKE kulturális tanácsa volt, melynek első elnöke Dr. Ribáry Géza lett. Nagyalakú portréja, Szenes Fülöp műve látható e mostani kiállításon. Az OMIKE képzőművészeiről – 165 művész közel 1000 művet állított ki – korabeli újságcikkekben olvashatunk. A mostani kiállításon 36 művész 100 alkotása emlékeztet a Művészakció egykori tárlataira.

Szenes Fülöp Ribáry Géza MZSM

Szenes Fülöp: Ribáry Géza portréja

Az OMIKE „tisztikarában” 1909-ben jelentős műpártolókat találunk: báró Kohner Adolfot, Farkas Pál politikust (a festő Farkas István bátyját), vagy Patai Józsefet, a Múlt és Jövő főszerkesztőjét. A numerus clausus következtében a főiskolákról kiszorult művésznövendékek problémáit enyhítendő jött létre 1921-ben az OMIKE képzőművészeti szabadiskolája, melyet Fényes Adolf és Magyar Mannheimer Gusztáv vezetett. Számos híres művész oktatott itt, az ő tanítványaik közül került ki a Művészakció kiállítóinak egyik generációja.

 

Az első OMIKE Képzőművészeti Kiállítás 1939 decemberében

a Zsidó Múzeumban nyílt meg, a második 1940. február havában az OMIKE Üllői úti helyiségeiben, a harmadik ugyanitt 1942. januárban, a negyedik (1943. április) és az ötödik (1943. szeptember) a múzeum falai között, végül a hatodik 1944. februárban a budai Izraelita Nőegylet helyiségeiben. Egy-egy Művészakció keretében számos alkotás talált vevőre. E tárlatok művészeinek műveiből merít a mostani kiállítás.

44

Ámos Imre. Sötét idők (A sárga folt)

Kikkel találkozhatunk itt? A teljesség igénye nélkül… Bán Bélától expresszíven zaklatott, háborús szorongástól átitatott alakokat és egy hasonló lelkiállapotot rögzítő tájképet láthatunk. Ámos Imre hat képpel szerepel, köztük három 1938-ból származó nagyméretű olajkép: Sötét idők, A festő, Este. Ezek, Bálint Endre szavával élve a „mának rettenetes igézetében készültek”. Perlrott Csaba Vilmostól Cézanne-i ihletésű csendéleteit, utcarészletet és szentendrei tájat látunk, mellette Schönberger Armand szintetizáló hatású csendéleteit csodálhatjuk. Az 1941-ben elhunyt Vajda Lajos egy ikonikus maszkjával szerepel. Scheiber Hugónak nem a tipikus, futurisztikusan expresszív portréit, hanem hasonló megfogalmazású tájképeit látjuk. Diener Dénes Rudolf pasztell-papír Péntek esti imá-ja a menórával a kiállítás legdekoratívabb zsidó témájú darabja.

Scheiber Hugó: Margit híd

Scheiber Hugó: Margit híd

Gyenes Gitta egy nagyalakú önarcképével szerepel, az 1943-ban elhunyt Szín György viszont a kiállítás újrafelfedezésre váró művésze, aki álomszerű hatású tájképeivel, enteriőrjével és egy figurális képével van jelen. Gráber Margit foltszerű csendéletei és egy gyönyörű tájképe szomszédságában Kádár Béla néhány műve, köztük a család témájú szimbolikusan expresszív, ám humorral átitatott hatalmas festménye nyűgöz le bennünket. A tárlat talán legizgalmasabb grafikai anyaga Gedő Ilka és legkorábbi mestere, Erdei Viktor munkái. Gedő Ilka két korai rajza megelőlegezi az 1944-es gettórajzok alakjainak átlényegültségét, Erdei Viktor kárpátaljai zsidóság életéből merített rembrandt-i inspirációjú kisméretű finom, kontemplatív hatású rézkarcai, vöröskréta rajza spirituális hatást keltenek. Herman Lipót tájképi környezetbe komponált Jákob és József című, 1941-ben készült ceruzarajzával, Zádor István egy önarckép grafikájával van jelen. De ne felejtsük ki a szobrászokat, éremművészeket se: Csillag István, Dr. Hevesi Simon főrabbit, valamint Örkényi Strasszer István Mendel Jakabot ábrázoló bronz plakettjei figyelemreméltóak.

Gedo_Ilka-Self-Portrait

Gedő Ilka: Önarckép

Mintha a realitáson kívül lennénk

Nagyon kevés mű szól munkaszolgálatról, kirekesztettségről, menekülésről, szorongásról. Csak néhány kivétel akad, mint Ámos Imre, Bán Béla és egy-két társuk munkái. A sorsüldözöttség hatására – közösség és identitásformáló szándékkal – kis számban megjelennek zsidó tematikájú alkotások: Mózes-ábrázolások, bibliai jelenetek. Ezek olykor vallásos meggyőződésből születtek, olykor szimbólumértékűek, azonban minden esetben magukban hordják a lehetséges választ a vészterhes idők kihívásaira.

0991730001338031149

Harman Lipót: Jákob és József

A kiállított művek többsége a hagyományos műfajokat követi: csendélet, parkrészlet, tájak, Szentendre, Nagybánya, Párizs, enteriőr, család, portré, önarckép. Nem véletlenül hangsúlyozták a periodikák, pl. 1943-ban a Magyar Zsidók Lapja: „Nincs külön felekezeti piktúra, csak jó vagy rossz művészet van…” A zsidó művészek ugyanis ugyanabból a hagyományból táplálkoztak, mint a nem zsidók: Nagybánya, Párizs, a fauve, az expresszionizmus, az aktivizmus, Szentendre és Gresham kör volt a képi nyelvük, stílusuk. Voltak köztük konzervatívok, naturalisták, realisták, progresszívek és avantgarde-ok, ami azonban közös az alkotók esetében (akár megölték őket, akár túlélték a kirekesztést és az üldöztetést): az a tetterő és mindent átható humanizmus, amely még akkor is érezni és éreztetni kívánta „Isten jelenvalóságát a világban”…

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]